A megtalált múlt
X/18
Hallgattak jó ideig, mint akiket elfoglalnak saját gondolataik, vagy csak a helyzet hozta magával. Eszter törte meg a csendet, bágyadtan felelt.
- Bennem még nagyon friss a csalódás emléke.
Zoli továbbra is hallgatott. Rosszul érintette a felmerült gond. Napok óta bizakodó volt, s mielőbb megnyugtató helyzetet akart. Nemcsak a lelke kívánta így, munkájához is elengedhetetlen volt. Az elmúlt napok akciói során bekerítettek egy néptelennek tűnő tanyát. Odabent gátlástalan, fegyveres bűnözők csak arra vártak, hogy kint mozduljon valami, hibázzon valaki. Egy kukoricagóré mögött, a puszta földön hasalt órákon át. Gondolatai szüntelenül Eszter körül jártak. Tudta, megtanulta, nem figyelhet másra, minden idegszálával a feladatra kell koncentrálnia, s mégis. Az életveszélyes helyzetben gyötörte a gondolat, hogy mulattatására fordította a drága időt, ahelyett, hogy megvallotta volna érzéseit. Eszterhez fordult, hangjában érződött a belső feszültség.
-Az Isten csodálatos képességekkel teremtette az embert. Tud emlékezni, tud felejteni. És, szeretni, nagyon szeretni, ha ez a szíve kívánsága.
Eszter szeme kikerekedett. Legkevésbé számított arra, hogy Zoli az Istent említi majd. Nagyon kellemesen érintette. Amit aztán mondott, azzal feldúlta újra a nyugalmát.
- Szeretlek téged, kicsi Eszter! Ezerszer jobban szeretlek, mint bárkit eddigi életem során… Tudom, most azt illene mondanom, várok türelmesen, míg elfelejted a zavaró emléket, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Hogy tehetném, mikor örülten várom a pillanatot, hogy a karjaimba ölelhesselek.
Eszter boldogtalanul nézett maga elé. Ahogy Zoli kívánta, úgy nem tudta viszonozni az érzéseit. A reménytől se akarta megfosztani, annál már kedvesebb volt számára. Időre volt szüksége, hogy tisztába jöhessen magával, s gyötrődött, mit tegyen, mit mondjon. Közben megfeledkezett arról, hogy a hallgatás beleegyezést jelent. Zoli pedig már nem volt bátortalan tizenkilenc éves. Egy pillanat alatt a karjaiba ölelte, s az ajkához hajolt.
Eszter nem fogadta el a csókot. Elfordította arcát, s erővel menekült a karjaiból. Zoli pár lépés után beérte, elkapta a karját, s erélyesen maga felé fordította.
- Felelj őszintén, miért utasítottad vissza a csókom? – kérdezte elfúló hangon
Eszter szemében megcsillantak a könnyek.
- Nem akartalak megbántani. De az előbb mondtam, még nagyon bizonytalanok az érzéseim.
- Biztos, hogy csak ezért? Nem azért, mert iszonyodsz tőlem?
Eszter átmosolygott a könnyein.
- Most nagy csacsiságot mondtál!
Zoli fellélegzett, s merészen magához ölelte.
- Édes, kicsi édes, de feladod nekem a leckét! – sóhajtotta örömről-gondról árulkodó hangon.
Eszter most finoman bontakozott ki a karjaiból, s kérőn nézett az arcába.
- Szeretnék nyugodt lenni a közeledben. Szeretnék rád figyelni. Arra, amit mondasz, s nem arra, hogy éppen mire készülsz. Ezért kérlek, a csókkal addig ne próbálkozz, míg ennyi bizonytalanság van bennem. Megteszed a kedvemért, megígéred?
Zoli arca most fáradtnak tűnt, hangja szomorú volt.
- Nem ígérem meg. Vártam erre a szerelemre. Rád vártam, édes! Amíg nem akarod a csókom, nyugodtan fordítsd el az arcod.
Eszter szíve összeszorult szomorúsága láttán. Belátta, nincs joga meggyötörni. Megpróbálta higgadtan átgondolni az érzéseit. Kezdettől vonzódik Zolihoz. Nem bánná, ha beleszeretne, de akkor miért menekül, mikor nincs is hova, nincs is kihez.
A keserű gondolat pontot tett a vívódás végére. Feltámadt határozottsággal gondolta, Barnával való találkozás emlékén, s a csalódás okozta rossz érzésen nagyon gyorsan túl kell tennie magát, mert különben végleg rögeszméjévé válik, s közben hagyja elmenni maga mellett a szerelmet. Zolihoz lélekben is oda kell fordulnia, mert őszintének érzi a közeledését. Nem csak szavai, minden mozdulata, legkisebb rezdülése is arról árulkodik, hogy valóban fontos lett számára. Talán éppen Zoli az, aki elhozza majd a remélt boldogságot. Nem szabad elüldöznie maga mellől folytonos visszautasítással, túlzó tartózkodással.
Csendesen felelt.
- Nem bántalak meg többet azzal, hogy elfordítom az arcom. Csak arra kérlek, egyelőre ne a számra add a csókot. Talán hamarosan eljön az a pillanat, mikor már nem kérlek rá. Komolyan szeretném, hogy így legyen!
- Édes, kicsi édes!- súgta Zoli lázasan, s átkarolta a vállát.
Mivel a történtek után melegében csókkal nem próbálkozhatott, haját csókolta meg, mégis úgy dörömbölt a szíve, hogy Eszter is meghallotta, s igyekezett ki mielőbb a karja alól. Óvatosan lelökte a táskáját a padról, hogy lehajolhasson érte. Zoli megelőzte, s mikor átadta, szemében, szája körül újra ott volt a csibész mosoly.
- Te kis boszorkány, mit találsz még ki?!... Ahogy látom, folyton résen kell majd lennem, egy pillanatra sem vehetem le rólad a szemem!- mondta élvezettel a hangjában.
Eszter tiltakozón nevetett.
-Ne nézz így rám, akkor nem tudom elmondani, amit szeretnék!… Azt mondod, fontos lettem.
- Nagyon fontos. Mindennél, és mindenkinél fontosabb.
- Ha így érzed, meg kell kérdeznem, nem feledkeztél meg arról, hogy pár nap múlva elutazunk? Arról sem, hogy Ácsfa ide nagyon messze van?
Zoli elővette tréfálkozó kedvét.
- Azt mondod, hogy csak pár nap a világ ?! Akkor sutba a fontolgatással, használjuk ki minden percét!- kiáltotta hévvel, s a derékszíja csatjához kapott, mint aki komolyan gondolja.
Eszter sikított, s nevetve futásnak eredt. Zoli ugrott. Körbefutottak néhány padot, bokrot, s fát, míg Zolinak sikerült elkapni az egyiknél, s magához szorította.
- Ne félj, csak bolondoztam! – mondta még mindig nevetve, aztán elkomolyodva folytatta - Semmiről sem feledkeztem meg. Hogy is tehetném, hiszen te vagy már az életem?!... A napokban beadom az áthelyezési kérelmem a tóvári kapitányságra. Ha nem vesznek át, akkor ott helyben más megoldást keresek. Reményeim szerint két hónapon belül mindenképpen ott leszek a közeledben. Karácsonykor együtt jöhetünk rokonlátogatásra. Legszebb álmom válna valóra, ha akkor már házasként jöhetnénk. Esztikém, ugye van egy picike reményem, ugye, édes ?
Eszter nem felelt mindjárt. Helyette haragudott magára. Alig pár perce határozta el, hogy erős akarattal úrrá lesz a gyötrő emléken, most mégsem tudta kikerülni a szívet szorító gondolatot : mintha Barna esdeklő könyörgését hallotta volna.
Komolyan kezdte nyugtalanítani, mert Barna emléke erősebbnek bizonyult az akaratánál. Ez nem maradhat így. Kontrolláltabban kell gondolkodnia. Most is. Zoli ölelést, csókot érdemelne a szerelmét bizonyító elhatározásért. Még nem tudja megtenni. Akkor adjon legalább valamennyi reményt, amit szívből adhat, gondolta boldogtalanul, s mozdult hozzá.
- Ó, te!- mondta elmosolyodva, olyan kedvesen, amennyire csak tudta, s Zoli vállához hajtotta gyengéden a fejét.
X/19
Ebben az órában Mari is feledhetetlen élményt élt át. Nagyanyjának köszönhette. Először fordult elő, hogy kettesben, s hosszabban beszélgettek. Más napokon nagyszülei ilyentájt már nyugovóra tértek, ez kivételes alkalom volt. Nagyapja úgy belemerült a sakkozásba Terike unokájával, hogy megfeledkezett az időről. Nagyanyja kihasználta az alkalmat, s Marit bevitte magával a hálószobájukba.
Terike már elkészült az ágyazással, s sietve magukra hagyta őket. Nagyanyja az egyik szekrény valahányadik polcának belső rejtekéből elővett egy selyempapírba csomagolt, fakó rózsaszín szalaggal átkötött csomagocskát, kibontotta a kerek, csipketerítős asztalkán. A selyempapírból előkerült egy régi divatú desszertes doboz, masszív volt, időtálló, bájos virágkoszorú, s elszórt virágok színes képei díszítették a doboz tetejét, s oldalát.
Nagyanyja elfogódott hangon szólalt meg.
- Valikám dobozkája. Leány korában ebben gyűjtött néhány emléket. Csak apróságokat. Képeslapokat, amit a rokonoktól, vagy barátnőktől kapott, s más e féléket. Féltőn őriztem sok éven át. Szívem mélyén mindig reméltem, hogy egyszer eljön a nap, mikor a kezedbe adhatom. Ezen kívül semmi sem maradt, amiről elmondhatod, hogy édesanyád kedves tárgya volt mindazzal, amit benne találsz.
Mari átvette. Nem szólt, csak nézte a kezében tartott dobozkát, s hangtalanul potyogni kezdtek a könnyei. Nagyanyja magához ölelte. Sokáig álltak így összeborulva. Együtt élték át a pillanat boldogító, s szívszorító érzését. Mikor kicsit túljutottak a megrendülésen, leültek az egyik ágy szélére, s sorra kiszedték a dobozka tartalmát. Mari minden egyes darabot megsimogatott, nagyanyja előtt nem kellett szégyellnie az érzéseit. Minden képeslapnak, kis szentképnek külön örült. Mikor a dobozka aljára értek, meglepetten kiáltott fel.
- Ó, de különös imakönyv! – mondta, s kezébe vette a kis szív alakú könyvecskét, melyen aranyozott lánc volt, mintha kistáska füle volna, s egy másik lánc, melynek végén pici ceruza volt.
Nagyanyja mosolygott.
- Nem imakönyv ez, unokám, hanem táncrend! – mondta aranyosan megsimítva Mari arcát, s mesélni kezdett a régi idők báljairól, ahova a lányok ilyen könyvecskéket vittek magukkal, ebbe írták be, hogy melyik táncot, kinek ígérték
Arról is mesélt, hogy egy-egy tekintélyesebb bálra külön táncrendet készítettek. Vali táncrendje a jogászbálra készült, ahova Pali hívta meg lánytestvéreit édesanyjuk kíséretében, mert akkor úgy illett.
Mari megtudta azt is, hogy szülei ezen a bálon ismerkedtek meg, vagy ahogy akkoriban mondták, ott mutatták be őket egymásnak. Szülei találkozása szerelem volt első látásra. Árulkodott róla a táncrend is. A könyvecskében minden tánc neve alatt lévő sorban, lehetett az keringő, polka, bármi más, édesapja neve szerepelt.
Nagyanyja könnyes nevetéssel mondta:
- Valikám mindig azt tette, amit a szíve diktált. Abban az időben nem illett mindjárt a megismerkedés után minden táncot a frissiben bemutatott fiatalembernek ígérni, de nem törődött az ilyesmivel. A többi fiatalembernek tudomásul kellett venni, hogy már betelt a táncrendje. Nem ellenőrizhették, nem nézhettek bele a könyvecskébe. A bál végére aztán nyílt titok lett, hogy miért telt be ez a táncrend olyan hamar.
Mari is könnyekkel nevetett. Így is öröm volt megélni ezeket az együtt töltött, meghitt perceket.
X/20
Lenkei házban eltöltött napok óta eltelt néhány hónap. Eszter élete alig változott, noha Bernát Zoli ígéretéhez híven, két hónap után valóban ott volt a közelében. Tóváron lakott albérletben. A járási kapitányság nem vette át, s otthagyta a rendőrséget. A tóvári Művelődési központban helyezkedett el. Kulturális programokat szervezett, s más effélét, mellette önvédelmi sportokat oktatott. Naponta járt ki Ácsfára. Olyankor nagy beszélgetéseket csaptak, tréfálkoztak, bolondoztak, s sokat nevettek. Voltak meghittebb óráik is, kettesben zenét hallgattak Eszter szobájában. Zoli szerette a nagyzenekarra írt műveket, élvezettel hallgatta a hangszerek játékát, elmélyült figyelmet igényelt. Ültükben átkarolta Esztert, s olykor a csókkal is próbálkozott abban a reményben, hátha éppen most jött el a régen várt pillanat. Eszter minden alkalommal csak az arcára fogadta a csókot, de kezét már nem vonta ki Zoli kezéből.
Gyakran voltak közös programjaik. Megnéztek minden színházi előadást, amit Zolinak sikerült levinni Tóvárra. Olykor Mari is velük tartott. Magukkal vitték Miska bácsihoz is, a nevezetes vendéglőbe. Zoli néhányszor meghívta őket vacsorázni. Mari először erősen tiltakozott, addig csak lakodalmak alkalmával fordult meg Miskánál. Később már szívesen ment. Miska bácsi szívmelengető harmonikajátéka őt is elvarázsolta. Eszter is élvezte ezeket az estéket. Zoli hamar összebarátkozott a vendéglőssel, s Miska sorra eljátszotta kedves nótáikat. Daloltak maguk is, s Zoli ilyenkor égő szemekkel nézte Esztert. Úgy tűnt, szerelmesebb, mint valaha.
Ennek ellenére egy ideje nem emlegette a házasságkötést. Oka volt. Úgy érezte, túlontúl messze vannak ahhoz, hogy tervezhessen. Hónapok óta mindent megtett, hogy szorosabbá válhasson a kapcsolatuk, Eszter közelebb engedje magához, de alig jutott előbbre. Kezdte elveszteni a türelmét. Mivel nyíltan nem éreztette, Eszter nem nyugtalankodott miatta. A maga érzései után úgy gondolta, jó úton haladnak ahhoz, hogy egy nap egész szívével, lelkével megszeresse Zolit. Hitt abban, hogy így lesz. Hajni is megerősítette benne. Azt mondta, Zolinál férfiasan vonzóbb, mégis gyengéden kedves társat álmodni sem tudna magának.
Az érzelmek sodrásában
X/21
Ácsfán a karácsony ebben az évben fehérnek ígérkezett. Az ünnep előtt három nappal szakadni kezdett a hó, s úgy tűnt, egyhamar abba sem fogja hagyni. Szombat volt. Eszter a reggeli busszal készült be Tóvárra. Volt még ideje, hozzáfogott letakarítani a járdát a házuk előtt. Lapátolás közben először az ácsfai bekötőút állapotán meditált. Az évek során előfordult, hogy a hóeke nem jutott ki időben hozzájuk, s két napig nem jártak a buszok. Zolinak megígérte, hogy a reggeli busszal bemegy a városba. Vásárolni is akart. Csizmájának letört a sarka, a helybeli suszter azt mondta, már nem érdemes költeni rá.
Az udvarban folytatta a hólapátolást, s újra Zolinál jártak a gondolatai. Biztos volt benne, Zoli kivenné kezéből a lapátot, ha ki tudott volna jönni, de délig leköti az önvédelmi tanfolyam. Ha sikerül bejutnia a busszal, addig bevásárol, utána meglátogatja Hajnit. Barátnője a városban vett lakást, s azóta ritkán találkoztak. Hajni egy ideje nem járt haza szüleivel támadt nézeteltérése miatt. Zolival úgy beszélték meg, amint végez az edzéssel, odamegy érte, s ebédre hazaérnek Ácsfára.
Tasi Hajnalka életében volt más változás is. Babát várt. Mikor bejelentette szüleinek, nem hallgatta el, hogy a gyermeket apa nélkül, egyedül fogja felnevelni, s az apa kilétét kérlelésre sem árulta el. A pedagógus szülők kétségbeestek. Legtöbb szülő hasonlóképpen érezne, aztán ha könnyekkel is, ha bánattal is, megbocsát a gyermeknek, s melléáll. Tasiék másképpen tettek. Lányukat nem vállalták fel ebben az állapotában. Azt mondták, költözzön el, mert példamutató életvitelükkel nem fér össze egy ilyen elítélendő, megengedhetetlen lépés. Abban az időben faluhelyen szigorúbban ítéltek a mindenkori tisztesség nevében. Hajni sem kerülhette volna el a megesett lány bélyegét, ha továbbra is hazajár. Amint gömbölyödni kezdett, a baba híre így is eljutott Ácsfára. Sokan jártak be Tóvárra dolgozni, találkoztak vele, ha ebédelni ment, vagy vásárolt, de mivel gyakran kísérgette rajongó, csetlő-botló kollégája, az ácsfaiakban fel sem merült az apa hiánya. Helyette az a szóbeszéd járta, hogy jövendőbelijét a szülök nem fogadták el, s Hajni amilyen határozott lány volt mindig, ellenükre férjhez ment. A szülők zárkózottsága is ezt látszott alátámasztani.
Esztert is megdöbbentette Hajni. Az első eset volt, hogy nem értett vele egyet. Nem a baba jötte volt a legfőbb oka, hanem véglegesnek tűnő lemondása a teljesebb életről. Azt mondta, Géza okozta bánat kitart élete végéig, ezért sohasem fog társsal élni, sem férjjel, vagy baráttal, de gyermek nélkül értelmetlennek, céltalannak érezné az életét.
Eszter volt az egyetlen, akit a fogantatás körülményeibe beavatott. Azon az éjszakán történt, mikor a Lenkei házból hazaindultak az alkalmi fuvarossal. A férfit tűzbe hozta az egyedülálló, formás, csinos nő közelsége, s a hosszú út alatt folyamatosan ostromolta. Hajni eleinte bosszankodón nevetett magában. Mikor a férfi nyíltan is kimondta, hogy mit akar, komolyan megsértődött. Elhatározta, kiszáll valahol, s más járművel folytatja útját. Aztán új gondolata támadt. Első pillanatokban őrült gondolatnak tűnt, de aztán kezdte komolyabban fontolgatni. Hiszen annyira, de annyira vágyott egy gyermekre azóta, hogy Géza miatt elvetélt. Most megvalósulhatna az álma minden érzelmi, morális, vagy jogi következmény nélkül. Ott volt mellette egy vágytól égő, egészséges férfi, akinek a maga módján helyén volt az esze is. Végigvitte a válóperét, volt alkalma megismerni a jellemét. Jóindulatúan segítőkész, dolgos, családszerető ember volt, aki az átlagnál jobban ragaszkodott a gyermekeihez. Kitartóan küzdött értük, míg segítségével visszaszerezhette őket. Az ilyen, ideális embertípus. Megnyugtató volt boldogtalan helyzetében. Elhatározta, enged az ostromnak. Így is tett, de határozottan kikötötte, ez egyszer, és soha többé. A férfi annyira akarta, hogy szinte alig volt magánál, s bármilyen feltételt elfogadott volna. Az éjszakát egy út menti motelben töltötték.
Hajni mikor mindezt könnyek között elmesélte, Eszter maga is rossz lelkiállapotban volt. Zoli akkor még nem volt a közelében, érzéseiben nem erősíthette, s megint úrrá lett rajta a bizonytalanság. Barna újra megjelent az álmaiban, nappal is befészkelte magát a gondolataiba. Be kellett látnia, egy dolog elhatározni, hogy túlteszi magát egy nehezen felejthető találkozáson, s beleszeret egy remek fiúba, megvalósításához kevés az akarat. A léleknek kell döntenie benne. Hajnival kettesben végigsírták azt a délutánt.
Hajni élete azóta nyugvópontra jutott. Boldog kismama volt, s örült a szép lakásnak. Szülei is meglátogatták már néhányszor, hogy nem kellett attól tartaniuk, lányuk ballépése a falu előtt lelepleződik, megbocsátóbbaknak mutatkoztak. Hajni nem volt haragtartó, s beérte ennyivel.
Eszter az ajtó előtt lesöpörte cipőjéről a havat, lerázta prémmel díszített, kapucnis kabátjáról is, a kis előszobában kibújt mindkettőből. Hidegtől pirosra csípett arccal lépett be a nappaliba.
- De szép színed van!- mondta Mari jókedvűen, s együtt érzőn tette hozzá – Nagyon elfáradtál?
Marit elfoglalta a sütés, készült a közeli ünnepekre. A foszlós tejes kalács tésztáját már jókor reggel bedagasztotta. Nagyszüleinek, s Giziéknek szánta. Ott töltik majd a szentestét, karácsony mindkét napját. Diós, s mákos patkót is készít. Birsalmasajtot tesz a töltelékbe, nagyapja szerint úgy finom igazán. Akkor éppen rétestésztát nyújtott a konyhaasztalon, ügyesen húzta körbe-körbe, a tészta már elérte az alatta lévő tekintélyes terítő hosszát.
-Inkább csak megizzadtam!- felelte Eszter anyja óvatos mozdulatait figyelve - Mindjárt lezuhanyozok, aztán spint, mert elmegy a buszom, ha lesz ma egyáltalán.
- Akkor siess zuhanyozni, mert reggeli nélkül nem engedlek el. Mindjárt megterítek az étkezőasztalon.
Eszter bement a fürdőszobába. Mari lemosta kezét, s hozzáfogott a reggeli elkészítéséhez. Aztán szépen megterített mindkettőjüknek, s kedvtelve nézte az eredményt. Mióta nagyszüleitől megjöttek, igényesebb lett erre is. Másféle változtatásokat is kiötlött. Napokig töprengett azon, hogyan tudná kellemesebbé tenni az otthonukat. A világért sem mondta volna, hogy urasabbá, ahogy a Lenkei rokonoknál látta.
A konyhával kezdte. Akkor még a kis előszobából a konyhába lépett a látogató, s onnan jutott be a szobákba. Mari ezen változtatni akart. A konyha egyenlő alapterületű volt a két utcai szobával. Elhatározta, hogy két részre osztja. Mestert hívott, s világos fakeretbe foglalt, mintás üvegkockákkal egy kisebb, s egy nagyobb részre osztották a helyiséget. A belső, kisebb rész megmaradt konyhának, ott volt a vizesblokk. A külső részt nappalinak rendezték be kényelmes ülőgarnitúrával, televízióval. Étkezőt is a nappaliban alakítottak ki. Az üvegfal közelébe került az étkezőasztal, szép székeivel. Az üvegfalon kihagytak hat kis üvegkockát, világos rolettát szereltek a helyére. Dekoratív megoldás volt, mellette igen praktikus, az étellel nem kellett megkerülni az üvegfalat.
Ünnepnapokon akkor is az étkezőasztalon terítettek, ha csak kettesben voltak, de hétköznap a régi módon, a konyhában ültek le. Kivéve, ha Zoli is ott volt. Mari akkor szigorúan ragaszkodott az illendőbb terítéshez. Már megkedvelte a fiút, s mással is igyekezett a kedvében járni. Előre megtudakolta, hogy milyen süteményeket szeret, s most Zolinak készült a tökös-mákos, a meggyes, s almás rétes.
Eszterrel maguk között keveset beszéltek a fiúról. Ha mégis, Eszter leggyakrabban azt mondta, Zoliban azt szereti, hogy kedves, okos, és tréfálkozó.
Mari nem volt elégedett. Gyanította, hogy még mindig kötődik Barnához, de mivel Zoli társaságában vidámnak látta, a Teremtőre bízta a többit.
Annak viszont nagyon örült, hogy Zoli otthagyta a rendőrséget. Abban reménykedett, az új munkahelyén nem veszik szigorúan a vallással összefüggő dolgokat. Ha a Teremtő összehozza őket Eszterrel, nem lesz akadálya a templomi esküvőnek. Ellenére lett volna, ha a lánya Isten áldása nélkül kezdi el a házaséletet.
Esztert prózai dolgok foglalkoztatták. Arra gondolt, a nagy hóban tovább tart az út, mint rendesen, s lekési a buszt, ha nem siet. Hogy anyja ne nehezteljen, állva bekapott pár falatot, majd gyors puszit adott, s elrobogott.
Mari leszedte a terítékeket. Egyedül nem volt kedve leülni az étkezőasztalhoz. A konyhai pult mellett állva reggelizett, aztán folytatta a sütést. Alig telt el pár perc, mikor zörgést hallott kintről. Bejárati ajtó előtt cipőtalpak verődtek a lábtörlőhöz. Majd erőteljes kopogtatást hallott. Elképzelni sem tudta, kik jöhettek. Rokonnak, szomszédnak korai órán nem volt szokása a csoportos látogatás. Leöblítette kezét, s kisietett az előszobába. A recés, párás üvegen át csak sötétlő alakokat látott, talán hárman lehettek. Megfordult fejében, hogy nem nyit ajtót, annyi rossz ember kószál a világban, de aztán meghallotta plébánosuk hangját. A cserépbe előkészített, méteres fenyő szép formáját dicsérte. Sietve nyitotta az ajtót. Első pillantása Nógrádi András arcára esett, s megroggyantak a térdei.
X/22
Eszter három cipőüzletet nézett végig, csinosabbnál csinosabb csizmákat látott, de mindegyik drágább volt, mint amennyit szánt rá. Félretett pénzéből valójában két pár csizmát akart venni. Nógrádi Eszter tanító néni nem tudta elviselni, hogy egyik kis tanítványa két számmal kisebb csizmában jár, s kínok kínját éli át, mire eljut az iskoláig. Anyja egyedül nevelte három kistestvérével, s kevés jövedelmükből nem tudta kiszorítani az új lábbeli árát.
Eszter máskor is, másokon is segített, de mindig tapintatosan, s olyan titokban, hogy még Mari sem tudott róla. Most sem akarta nagydobra verni. Addig keresgélt, míg megtalálta a megfelelő csizmákat, aztán örömében szinte repült Hajnihoz a havas utcán. Csengetésére Hajni csetlő-botló kollégája nyitott ajtót. Ingujjban volt, zavarában elállta Eszter útját, s még ott a nyitott ajtóban, azon nyomban magyarázkodásba fogott.
- A világért se értse félre a helyzetet! Csak éppen felugrottam, mert Hajni tegnap nem érezte jól magát. Gondoltam, megnézem. Ha kell, bevásárolok, vagy ilyesmi.
- Andris, engedd már be!- kiáltott ki Hajni a szobából, s hozzátette bosszankodó nevetéssel - Eszter nyomd félre nyugodtan, ha nem mozdul magától!
Nem mozdult. Eszter lapjával igyekezett bejutni mellette. Míg levetette kabátját, kibújt a cipőjéből, Andrist nevetve biztosította arról, hogy a világért sem érti félre a helyzetet. Messziről kedvelte a hosszúra nőtt fiút Hajnihoz való ragaszkodása miatt, noha tudta, Hajninál semmi esélye. Hajni sokszor elmondta a fiúnak, hol türelmesen, hol ingerültebben, ennek ellenére kísérgette, szorgalmasan vitte helyette a bevásárlótáskát. Olykor kicsúszott egyik füle a kezéből, s kiborította az egészet az utca közepén, vagy a kapualjban, de az igyekezete becsülendő volt.
Hajni a nappali heverőjén feküdt, előrehaladott várandóságában, bokában bedagadt lábait magasra tornyozott kispárnákon pihentette, s hívón nyújtotta Eszter felé a kezét.
- De jó, hogy itt vagy!- mondta örvendezőn, s tőle szokatlan módon, sokáig fogta barátnője kezét.
Andris már a szobában topogott, s udvariasan mondta, lemegy bevásárolni, hogy nyugodtan beszélgethessenek. Hamarosan elment a bevásárlótáskával, de nevezetes ügyetlenségében a cédulát, s a kikészített pénzt a nappali asztalán felejtette. Elnézőn beszélgettek róla. Hajni azt mondta, Andris ragaszkodását férfiúi szédületén kívül, okos belátás is motiválja. A fiú tisztában van azzal, hogy a gyakorlati élethez semmi érzéke. Ráébredt, önállóan nehezen boldogulna a pályán. Hajni hozzátette, ezzel ellentétben kiváló munkatárs lehet, mert elméleti tudása több, mint megalapozott. Eszter nem bánta, hogy mi motiválja a fiút, csak legyen Hajni közelében, segítse magányában, vidítsa fel félregombolt ingeivel, felemás zoknijaival, csetlő-botló ügyetlenségével, ami Hajnit sokszor jókedvre hangolta, s csak ritkán hozta ki a sodrából. Cserébe Hajni személyében korrekt mentort kap, hétköznapi teendőiben eligazító barátot, ha szerelmet nem is. Amint befejezték a témát, Eszter aggódón kérdezte:
-Tegnap rosszul voltál?
-Csak mondtam az irodában, hogy indokoljam a bőgést. Kicsit kiborultam. Tegnap olyat tudtam meg, amire nem voltam felkészülve. Először azt, hogy ikreim lesznek!
Eszter meglepetésében felkiáltott.
- Szűzanyám! Ez már biztos ?
- Biztos, de ne ijedezz, mert nekem öröm …- mondta Hajni, de hangja arról árulkodott, hogy nem felhőtlen az öröme. Így volt valóban. Elpityeredve folytatta – Nem szülhetek természetes úton. Valami gond van a medence méretemmel. Császárral kell szülnöm.
Esztert meglepte Hajni aggodalma. Ez is szokatlan volt a máskor magabiztos lánytól.
Igyekvőn mondta:
- Ó, az nem gond! Ma már császárral szülni rutinműtétnek számít. Van, aki maga kéri, mert fél a fájdalomtól. Úgy hallottam, ikrek esetében pedig biztonságosabb is.
- De engem nem szabad altatni! Vakbélműtétem után alig tudtak felébreszteni, sokáig küzdöttek velem. Akkor mondták az orvosok, jegyezzem meg egy életre. Mostani orvosom nem veszi komolyan. Legyintőn mondta, az altatás miatt semmi okot nem lát a nyugtalanságra. Nem tudom elfogadni. Nagyon félek. Folyton az jár a fejemben, ha megismétlődik a régi eset, s nem tudnak felpofozni, mi lesz a pici babáimmal?
Eszter torka összeszorult. Hajni most szembesült azzal, hogy lehet olyan tragikus élethelyzet, amit az apa megléte enyhíthet. Idősödő szüleivel, nőtlen öccsével alig számolhat. Főképpen azok után, hogy elszántságában, jól jövedelmező hivatásában, ereje, egészsége biztos tudatában, nem volt hajlandó meghallgatni aggódó véleményüket. Most szorongásában úgy érzi, csak rá számíthat. Egyedül a barátságuk erejében bízhat, gondolta, s igyekezett eltitkolni megrendülését.
Megragadta Hajni kezét, s szinte parancsolt a hangja.
- Sürgősen felejtsd el a félelmeidet, mert felébredsz! Ezerrel felébredsz, mert minden porcikáddal, minden idegszáladdal tudni fogod, fel kell ébredned, mert pici gyermekeidnek szükségük van rád!
Segített vele. Hajni kezdte visszanyerni nyugalmát, letörölgette könnyeit, mélyet sóhajtott, mint akinek megkönnyebbült a lelke, s csak aztán felelt.
- Igazad van! Tudni fogom. Biztosan tudni fogom. Tudnom kell. Ahogy már most is erős a kapocs köztünk. Mozgásukból tudom, hogy érzik magukat. Eddig ugyan csak egy kis örökmozgóval számoltam, most már tudom, hogy ketten vigyáznak rám. Ha fáradtabb vagyok, nyugtalanul rúgkapálnak. Figyelmeztetnek, hogy ideje pihenni. Csodálatos dolgaik vannak. Már ki tudják követelni maguknak a simogatást. Ha két simogatás között hosszúnak érzik a szünetet, akcióba lépnek. Pici lábaikat nekifeszíti az oldalamnak, csak akkor hagyják abba, ha megkapták, amit akartak.
A végét már nevetve mondta, s Eszter is fellélegzett. Hajnit megvigasztalták a szíve alatt cseperedő babái. Rúgkapáltak éppen, kérték megint a simogatást. Amint megkapták, valóban megnyugodtak. Eszter tenyerét Hajni a pocakjához vonta, érezhette maga is. Lélekemelő babázás után Hajni tudott már másra is figyelni.
-Nálatok mi újság, utaztok hétfőn? – kérdezte a régi kedélyével.
- Eddig úgy volt, de most is szakad a hó. Meg kell gondolnunk. Szentestét nem szeretném elakadt kocsiban tölteni két település között. Majd Zoli dönt. Délben idejön értem.
Hajni kutató tekintettel nézett Eszter arcába.
-Őszintén! Érzel valami változást vele kapcsolatosan ?
-Igen! Ha lassan is, de mélyül a kapcsolatunk. Azon túl, hogy jó együtt lenni, s nagyon rossz volna, ha nem lenne: mostanában valami nagy-nagy nyugalom tölt el a közelében. Olyanféle kellemes érzés, hogy minden rendben van körülöttem.
- De, ugye tudod, részedről ez még kevés a komoly kapcsolathoz?!
- Tudom. És, nyugi! Semmit sem kapkodok el!
- Nem is szabad, mert megbosszulja magát. Mielőbb tisztázd magadban az érzéseidet. Barnát illetően is. Nagyon nézz magadba, mert mi romantikus lelkek mélyre raktározzuk el az érzéseinket. Legyen figyelmeztető az én sorsom. Nem titok előtted, hogy nekem Géza jelentette a szerelmet, s a szexet. Ez most is így van, Eszter!... Az ölelésére még minden porcikám emlékszik. Látod, már csak ezért sem kezdhetek új kapcsolatba. Biztos vagyok benne, hogy kudarccal végződne. Szegény pasi egy idő után rájönne, hogy azért nem működik a szex köztünk úgy, ahogy kellene, mert hárman vagyunk az ágyban.
Eszter sóhajtott. Hajni bebetonozta magát a reménytelenségbe. Neheztelőn mondta:
- Meg sem próbálsz felejteni! Zoli az első komoly beszélgetésünkkor azt mondta, minden tőlünk függ. Isten csodálatos képességekkel teremtette az embert. Tud emlékezni, tud felejteni. És, szeretni, nagyon szeretni, ha ez a szíve kívánsága… Én a legjobb úton vagyok hozzá. A felejtés neked is sikerülhet, ha igazán elhatározod!
Hajni szeme újra megtelt könnyel, s nagyon csendesen felelt.
- Nálam ez nem akarat kérdése. Megtapasztaltam. Akkor éjjel, ott a motelban megelevenedett bennem a múlt. Lélekben Gézával voltam, s nem azzal a férfival, aki akkor birtokolta a testem. Őt valójában nem is érzékeltem. Éppen olyan idegen maradt, mint volt. Ha a válóperéből nem ismerném, már a nevét is elfelejtettem volna.
Eszter megborzongott. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy vele is megtörténhet hasonló. Tiltakozón mondta:
- Nekem nincsenek Barnához kötődő szexuális élményeim. Még egy csók emléke sem. Találkozásunk inkább csak különleges élmény volt, ami aztán valahogy rögeszmémmé vált.
- Ez is kötődés, különben nem kellene küzdened ellene.
-Mióta Zoli a közelemben van, Barna már csak felejtendő emlékként jut az eszembe!
-De amíg eszedbe jut, Zolit ne engedd közel magadhoz. Mivel ismerem a felfogásod, nem azt mondom, hogy ne feküdj le vele, mert házasság nélkül aligha feküdnél le bárkivel is. De azt mondom, hozzá ne menj addig, míg Barna valamiképpen felötlik. Találkozástok még munkál benned, s bizonyos helyzetekben komoly érzelmi zavart okozhat. Kihatna az egész kapcsolatotokra. Tudod, hogy Zolit is kedvelem, az ő érdekében is mondom.
- Ettől nem kell tartanod! Úgy sejtem, Zoli megértette mostanra, hogy a házasság addig szóba sem jöhet, míg nem leszek biztos abban, hogy ő lett a legfontosabb az életemben. Mikor jutok el odáig, azt nem tudom. De egy nap biztosan eljutok.
-Sokféleképpen jöhet a szerelem, de puszta igyekezetre ? Nem nyugtattál meg, Eszterem! De őszintén drukkolok, hogy neked legyen igazad.
Végszóra megjöttek a fiúk. Zoli együtt érkezett Andrissal. Messzebbről ismerték egymást, s segített neki cipekedni. Andris a bevásárlótáska mellé még két bolti táskát is vásárolt, hogy elférjen mindaz, amiről úgy gondolta, Hajninak szüksége lehet a következő napokban, mármint akkor, ha jól akarja tartani az egész lépcsőházat.
A lányok alig tudták visszatartani nevetésüket a konyháig. Amint a fiúk letették a táskákat, s betették maguk mögött az ajtót, kitört belőlük, úgy nevettek, hogy a könnyük is potyogott.
Az érzelmek sodrásában
X/23
Esztert az autóban is el-elfogta még a nevetés. Zolinak mesélte, a fiú túlzó bevásárlásában az volt a legmókásabb, hogy kettő darab zsemle helyett, amit Hajni a fasírt töltelékébe szánt, kettő darab kilós kenyeret vásárolt, mert a zsemle elfogyott. Gondolta, darab az darab.
Zoli arról beszélt, hogy Andris miképpen küszködött a parkolóban a három megtömött táskával. Kézben egyszerre nem tudta felvinni az első emeletre, mivel az egyiknek a füle elszakadt. Két táska fülét összekötötte a drága nyakkendőjével, hogy a vállára vehesse, a szakadt fülűt az ölébe fogta. Az meg sem fordult a fejében, hogy két úttal felviheti a három táskát minden gond nélkül.
Aztán a hóesésről, s a karácsonyi rokonlátogatásról beszélgettek. Zoli úgy látta, semmiképpen sem indulhatnak el a hosszú útra, ha továbbra is ebben a tempóban esik
-Az ácsfai úttal is gondok lesznek. A szél visszafújja a havat középre, nem győzöm kerülgetni az alakuló torlaszokat. Estére teljesen járhatatlan lesz…- mondta, s a maga csibész mosolygásával hozzátette- Ha nem tudok visszajönni a városba, akkor nincs más hátra, mint előre…Nálad kell aludnom! Mit szólsz hozzá?
Eszter évődőn nevetett.
-Csak ennyi ?! Más kívánságod nincs?
- Mondjuk, együtt reggelizünk… Hol is ?
Eszter már úgy nevetett, mint akit csiklandoznak.
-Mit szeretnél hallani, csibészke ?
Zolit tűzbe hozta. Bevágta a féket, s ültükben hevesen átölelte.
- Kicsi édes, igazán tudni akarod ?- súgta forró lehelettel, de válaszra nem várt, Eszter ajkához hajolt.
S, Zoli számára eljött a várva várt pillanat. Eszter elfogadta a csókját. Elfogadta úgy, ahogy az a nagykönyvben írva van. Úgy mondják, minden lány életében az első csók életre szóló élmény marad. Jöhetnek új, s új szerelmek, szenvedélyesebbnél szenvedélyesebb csókok, de lelke a legelső csók emlékét örökre megőrzi.
Eszter is először élte át a varázslatos élményt. Szíve dörömbölni kezdett, elöntötte a forróság, mintha lobot vetett volna egész teste. Ettől az érzéstől megijedt. Finoman igyekezett ki Zoli karjaiból, s levegő után kapkodva mondta:
-Jaj, a szívem mindjárt kiugrik a helyéről!
Zoli átfogta újra, most gyengéden ölelte. Közben babusgatta, cirógatta, mint aki elfogódottságában nehezen tud megszólalni.
-Édes, kicsi édes, csodálatos voltál!- mondta mégis, hangja remegett - Már alig mertem remélni, hogy megtörténik velünk. Iszonyúan féltem, hogy sohasem engedsz közelebb magadhoz. Megakadályoz benne annak a srácnak az emléke.
Esztert nem zaklatta fel Barna említése. Legszívesebben visszaszaladt volna Hajnihoz, hogy elmondja a jó hírt. Helyette magától simult Zoli karjaiba, s azt súgta:
-Attól már soha többé nem kell félned!
Megálltak még néhányszor az úton, noha a szaporodó hó erősen gátolta a kerekek munkáját, de nem törődtek vele. Nem tudtak betelni egymás közelségével. A boldogság édes érzése, mint a tüzes bor, megrészegítette őket. Később kissé megnyugodtak. Rákényszerültek, mert utol értek egy elakadt kocsit, öt utasa igyekezett kiássák a kocsit a szél által összehordott buckából. Zoli kiszállt segíteni, de nem volt rá szükség, csak a lapátját kérték el. Visszaült a kocsiba, s beszélgetni kezdtek. Zoli örömében tervezgetésbe fogott, úgy lendült bele, mint aki már régen várt az alkalomra, s sokszor átgondolta mondandóját. Elsőként a házasságkötést említette, mint aki tudja, megvan hozzá most már minden reménye. Aztán az önálló otthonukat hozta szóba. Szavaiból kitűnt, Tóváron szeretné elkezdeni közös életüket. Esztert váratlanul érte. Anyjához erősen ragaszkodott, a faluhoz, iskolájához, kis tanítványaihoz is. Harmadik éve tanította az osztályát, negyedik végéig akarta vinni őket, s nem csak szakmai megfontolásból. Szívéhez nőttek.
Mivel Zolival eddig nem beszéltek konkrétan a házasságkötésről, nem volt alkalma elmondani. Most megtette. Zoli mintha számított volna rá, szinte derűsen válaszolt.
- Gond egy sem! Ha Tóvár ellen nincs más kifogásod, naponta kiviszlek Ácsfára, este érted megyek. Viszont építkezni inkább a városban kellene. Már csak a jövőt illetően is. Inkább mi utazzunk naponta, mint a középiskolába került gyerekeink, nem ?!
Eszter elnevette magát.
-Nem szaladtál előre egy kicsit?
Zoli nem nevetett, megilletődötten felelt.
-Ami engem illet, a családalapításhoz boldogan fognék hozzá máris… Elérhetetlen álom egyelőre, ugye ?
Eszter megsimította Zoli arcát vigasztalón.
-Még egy kicsit legyél türelemmel, Zolikám!…- súgta, s gyorsan témát váltott.
Visszatért Zoli tóvári tervére. Kiderült, a tóvári központban építenek egy négyemeletes társasházat, vannak még benne szabad lakások. Zoli az anyagi vonatkozásokat is szóba hozta. Szomorkásan mondta, apjáéktól nem várhatnak komoly segítséget, Liliék miatt. Anyjáéknál is hasonló a helyzet. Jól állnak anyagilag, de mostohaapjáról mintázták a fösvénység szobrát. Így csak saját erejükre támaszkodhatnak. Ültükben jobban magához vonta Esztert, s azzal folytatta:
- Egy percig se nyugtalankodj! Ha kell, egyedül is megoldom. Van annyi megtakarításom, hogy az első részletet befizessem. Nyáron kell fizetni a másodikat, addigra összeszedem a pénzt. Munka mellett, az önvédelmi tanfolyamok mellé vállalok éjszakai vagyonőri szolgálatot. Viszonylag jól fizetik. Bármit elvállalok, amíg kettőnk közös otthona a cél.
Eszter meghatódva hallgatta. Zoli lelkesedése abból az önzetlen, áldozatot is felvállaló szeretetből fakadt, amit már megtapasztalt. Eddig nem tudta megfelelőn honorálni. Ez is múlt volt már. Átfogta Zoli nyakát, s csókot kínált köszönetül.
Zoli örömében visszaadta nemegyszer. Ezzel töltötték az időt egy darabig, s tovább is lefoglalja őket, de közben visszakapták a lapátot, s indulhattak. Míg az autó küzdött a hóval, Eszter a beszélgetésükön töprengett. Zolit szívesen nyugtatta volna azzal, hogy nem ilyen rossz az anyagi helyzetük. Anyjától számíthatnak valamennyi segítségre, ha szegény magához tér majd a sokkból, mert aligha fog örülni annak, hogy magára marad. De anyjával mindenképpen meg kell beszélnie először, addig nem hozhatja szóba. Ahogy azt sem, hogy Várhegyi Lóri, s Kori bácsiék ígérete szerint a nagyszülők hagyatékából számíthatnak anyja örökrészére. Csak türelmet kértek, míg értékesítenek valami balatoni ingatlant.
Arról viszont illett volna beszélnie, hogy neki magának nincs megtakarítása. Ami kevés volt, azt éppen most költötte el csizmákra. Az első két év keresetéből fedezte a kutatással kapcsolatos kiadásokat, az utóbbi hónapokban pedig segített néhány tanítványa nehéz helyzetben lévő családján. Az adakozásról most sem beszélt volna szívesen, s úgy döntött, egyelőre hallgat róla.
X/24
Hamarosan megérkeztek Ácsfára. Házuk előtt már nem látszott a reggeli hólapátolás nyoma. Felszaporodott égi áldástól Eszter alig tudta kinyitni a kocsi ajtaját. Szerencsére Hajninál felhúzta az új csizmáját, dobozába tette a félcipőt. Kiszállt, kinyitotta a hátsó ajtót, hogy az ülésről kivegye a tekintélyes nejlontáskát, de olyan rosszul fogta meg, hogy tartalma kiborult a hóra. Köztük a két cipős doboz is. Zoli készségesen segített felszedni, s a gyermekcsizma láttán megkérdezte, karácsonyi ajándék valamelyik rokongyereknek, vagy csak megbízatás volt.
Eszter érezte, Zolival szemben már nem térhet ki az őszinte válasz elől. Amúgy sem volt természete a hazudozás, legfeljebb a dolgok elhallgatása, ha arra intették a körülmények, de most olyan erős volt benne az őszinteségre való késztetés, hogy nem volt választása, s még ott az út szélén átfogta Zoli nyakát. Zoli megpihentette arcán a tekintetét, majd hozzáhajolt, egyenként megcsókolta a szemeit, aztán csendes, komolyan mondta:
-Tudod ugye, hogy most egy ideig nem tudunk majd segíteni ?
Ezzel elmondta azt is, nem idegen tőle az együtt érző, segítő szándék, hogy megérti, amit tett.
-Szeretlek!- súgta Eszter határtalan örömmel.
Zoli válaszul megcsókolta. Eszter életében először nem törődött az utca kritikus szemével. Összefonódásuk után Zoli boldog nevetéssel felkapta, karjaiban vitte be az udvarba, fel a teraszra, s a bejárati ajtó előtt letette, hogy mindketten leverhessék magukról a havat.
Eszter amint földet ért, hangja csodálkozón csendült.
-Jé, mennyi lábnyom! Vendégek vannak.
- Remélem, nem ették meg az ebédünket!- súgta Zoli a maga tréfálkozós módján, s halkan összenevettek.
Az előszobában két idegen kabát volt, egy kalap, s két hótaposó csizma. A nappaliból férfihangok hallatszottak ki. Míg vetkőztek, Eszter súgva mondta:
-Hárman voltak. Árulkodik a vizes cipőnyom. Lehet, hogy Várhegyi Lóri bácsiék vannak itt ?
Okkal feltételezte. Lóri bácsi képeslapot írt Sopronból. Ott gyógykezeltette magát. Vele volt egy barátja is. Azt írta, jövet vagy menet elkanyarodnak Ácsfára.
- Akkor az ebédünknek annyi!- súgta vissza Zoli tréfás morózusan, ismerte Lóri bácsi legendás étvágyát.
Eszter halkan felnevetett, s nyúlt volna a kilincs után. Zoli visszatartotta néhány pillanatra, s a szívére vonta. Mozdulatában hangtalan kérdés volt, felvállalja-e nyíltan a rokonok előtt. Eszter értette.
-Gyere! – súgta látható örömmel, s megfogta a kezét.
A nappali ajtajának nyitására a vendégek felemelkedtek a fotelekből. Mari az étkezőasztalnál terített az ebédhez, nyugtalansága arcára volt írva. Elfúló hangon kiáltott Eszterék elé, mint aki tart a következő percektől.
- Gyertek, kislányom, gyertek!... Vendégeket kaptunk!
Eszter megtorpant a nyitott ajtóban. Arca bíborpirosba lobban, s zavarában elengedte Zoli kezét. Csak egy apró mozdulat volt, máskor s máshol jelentéktelen. Zolit a mozdulat szíven ütötte, s kezdte sejteni a vendégek kilétét.
Barna elhalványodva nézett rájuk. Látta örömtől sugárzó arccal, kéz a kézben mással azt a lányt, aki az elmúlt hónapokban kitöltötte minden gondolatát. Most mégsem a lányt nézte. Vetélytárs arcára tapadt a tekintete, mint aki onnan akarja leolvasni a magyarázatot. Zoli komoran, de nyugodtan állta a kutató tekintetet. Még abban a tudatban volt, hogy a fiú nem ellenfél, hiszen rokon. Csak Eszter mozdulata miatt sajgott a lelke. Az a mozdulat számára kétségessé tette az elmúlt boldog óra bizonyosságát.
Nógrádi András a maga kedélyes módján igyekezett feloldani a kínos pillanatokat. Közelebb ment örömtől sugárzó arccal, s nagy hangon mondta:
- Karomba, kishúgom! Hónapok óta várom, hogy megölelhesselek végre!
Eszter bágyadtan mosolygott, s hagyta, hogy a rokon jobbról-balról cuppanós csókot nyomjon az arcára. Mari akkor már mellettük topogott, s még inkább látszott rajta a nyugtalanság. A plébános távozása után Andrásékkal sok mindenről beszélgettek. Szóba került Eszter kórházbeli eltűnése is. Kénytelen volt elmondani az okát, s azt is, Eszter azóta igyekezett elfelejteni a fiút.
Zoliról óvatosan beszélt. Azt mondta, amennyire tudja, egyelőre csak jó barát. Tudta, Eszter majd Zolival toppan be. Mivel meghívta Andrásékat ebédre, elkerülhetetlen volt a találkozás. Lányával mindenképpen tudatni akarta, amit maga már tudott.
-Kislányom, András bátyád azt mondja, Barna nem rokon, hanem a néhai barátja fia, egyben keresztfia is. - mondta jajduló hangon.
Zoli arcából kiszaladt a vér. Eszter nem vette észre a változást. Maga már nyugodt volt, biztos önmagában, bizonyosabb az érzéseiben, mint eddig bármikor. Kétségnek legparányibb érzése sem volt benne.
A fiúhoz fordult.
- Szervusz!- mondta kedvesen- Örülök, hogy újra látlak!
- Én is örülök, hogy látlak…, - felelte Barna csendesen, mint aki már tisztában van azzal, hogy elkésett.
Eszter hátrafordult, hogy Zolit bemutassa a vendégeknek. Megdöbbenésére nem volt a háta mögött. Kapott a behajtott ajtóhoz, Zoli akkor csukta a bejárati ajtót.
-Zoli, gyere vissza!- kiáltott utána, s kifutott a teraszra papucsban, kabát nélkül, ahogy volt, s kiáltott újra. Zoli csak ment, mint a süket. Eszter kénytelen volt belegázolni a hóba papucsos lábával. Az autónál érte utol.
-Ne csacsiskodj, gyere vissza! Barna nem számít, mert téged szeretlek! Zolikám, már biztosan tudom, hogy így van. - mondta sírva-nevetve.
Zoli kinyitotta a kocsi ajtaját, s keserű hangon felelt.
- Nem tudod!... Nem!... Még nem!... Adok időt, és lehetősséget, hogy meggyőződj róla! Menj csak vissza, ismerd meg Barnát jobban, aztán döntsd el, hogy melyikünk a fontosabb. Nem akarok olyan társsal élni, aki rossz napjainkon azt gondolja majd, az a másik biztosan jobb lett volna.
Eszter még inkább megdöbbent.
- Nem fogom azt gondolni, mert szeretlek! Teljes szívemből, lelkemből szeretlek!... Felőlem Barna bármilyen lehet, nem érdekel!- mondta kívül-belül vacogva.
Zoli arcán bánat ült.
-Nem vagy ebben egészen biztos! Ne kezdj el újra tiltakozni, édes! Tudom, hogy mit beszélek. Elengedted a kezem, amikor megláttad… Elengedted!- mondta fojtott hangon.
Ezzel bevágta magát a kocsiba, s indított. Eszter megbántódva nézett a távolodó autó után.
-Féltékeny bolond!- kiáltotta aztán dühös könnyekkel, s a tehetetlenség érzésével. Alaposan átfagyva, papucsos lábával bokáig merülve a hóba, visszament a házba.
X/25
A nappaliban együtt érző csend fogadta. Eszter is hallgatott a történtekről, nem volt szándékában beszélni róla, de Barna kis idő után megszólalt.
- Most gondolod, az ördög hozott ide bennünket.
- Ne nyugtalankodj, mert nem gondolom! – felelte Eszter, s közben a kályhánál melengette zoknis lábait.
- De, ha fontos lett…- mondta Barna megbillenő hangon.
Eszter bocsánatkérőn nézett rá.
- Ne haragudj rám, hogy így alakult. Már tudod, hogy rokonnak hittelek. Számomra olyan akadály volt, hogy a találkozásunkat is el kellett felejtenem. Nem ment könnyen. De egy nap jött Zoli, és mostanra valóban fontos lett… Hallott rólad. Azt akarja, hogy nélküle tisztázzuk a helyzetet.
- Ezért rohant el.
- Ezért. Közben úgy viselkedett, mint akinek teljesen elment az esze!- mondta keserűen, s elhallgatott. Mikor újra megszólalt, igyekvőn kedves volt a hangja. -Azt viszont tényleg gondolom, hogy elhűl az ebédünk, miközben mindannyian éhen halunk. Anyukám, asztalhoz ülhetünk?
- Igen, persze!– rebbent Mari, s mozdult.
Leültek négyesben a szépen megterített étkezőasztalhoz. Eszter egy idő után meglepve látta, hogy anyja, s András között már kialakult valamiféle összhang, kellemes harmónia, ami magában oldotta a helyzetet. András közvetlen módon, Marikámnak szólította anyját. Míg anyja igyekezett mindenben a kedvét keresni, s olyan szíves szóval kínálgatta, ami önmagáért beszélt. Lassan megindult a vidámabb társalgás az asztal körül. Mire befejezték az étkezést, mintha Barna is beletörődött volna a helyzetbe, vagy csak törekedett rá, s pajtáskodó hangon beszélt. Egyszer csak azt mondta:
- Hoztam neked valamit. Kitalálod, hogy mi az?
- Csak nem a pici hordó?- kérdezte Eszter kis mosollyal.
- Mutasd a tenyeredet!- mondta a fiú, s Eszter kinyitott tenyerére tett egy kicsi remekművet.
A hordócska akkora volt, mint egy nagyobb tojás, ébenfaszínű, szabályos dongáit három bronzgyűrű fogta össze, s mindegyik dongán égetett szőlőfürtminta díszelgett. Mielőtt Eszter alaposabban megnézhette volna, Barna lekapta a tenyeréről, s feszültségről árulkodó hangon magyarázta, mutatta is, hogy a hordócska középen szétcsavarható, majd nyújtotta újra, s a keze remegett közben.
Eszternek komoly lelkifurdalása támadt.
-Barna tényleg ne haragudj rám! – mondta újra, s a két tenyere közé fogta a fiú hordócskát tartó kezét – Hidd el, rettenetesen bánt, hogy szomorúságot okoztam.
- Ne okold magad. Az én hibám. Számítanom kellett volna rá, mert benne volt a pakliban, de javíthatatlan álmodozó vagyok. A kis hordót fogadd el azért emlékbe, mert neked készítettem.
Eszter átvette, s puszival köszönte, vigasztalta vele a fiút, noha maga is rászorult volna a vigasztalásra. Nagyon nehezére esett most Zoli miatt illőn viselkedni. Legszívesebben magára zárta volna szobája ajtaját, hogy kisírja megbántottságát. Nem értette, Zoli hite hogy rendülhetett meg benne egy apró mozdulat miatt, mikor az autóban történtek után tudnia kellene, halál biztosan tudni, hogy a lelke felé fordult, s ezen az sem változtathat, hogy Barna nem rokon, mert elvesztette jelentőségét.
Tudta, Zoli most iszonyúan gyötrődik, s bár neheztelt rá, nyomasztotta mégis a gondolat. Elhatározta, reggel bemegy a városba a korai busszal. Zoli délelőtt szabad, elmegy hozzá az albérletébe. Megérteti vele, hogy féltékenységében túl nagy jelentőséget tulajdonít annak az apró mozdulatnak. Semmi köze sem volt az érzéseihez. Csupán a váratlan, zavarba hozó helyzetből adódott.
Anyja az üvegfal túloldalán mosogatáshoz látott, András utána ment, s halkan beszélgettek. Barnával a nappali foteljaiban ültek, a fiú a szokott lendületével mesélte az NDK-beli élményeit. András közben kétszer is kérte, hogy kicsit halkabban beszéljen, mert Marikával nem értik egymás szavát. Barna mindkétszer készségesen felelte, „ igen, keresztapám!” de nem vett vissza a hangerőből.
Eszter magában csóválta a fejét, s behívta a szobájába, folytassa ott az elbeszélést. Barna megdicsérte a szobát, aztán felfedezte a plüssmackó-gyűjteményt, s mint a bohókás gyermek, hangos örvendezésbe fogott. Egyenként örült minden darabnak, kézbe vette, megszemélyesítette őket, s mindegyikhez volt néhány kedves szava. Eszter kezdte hinni, hogy ez a sajátos attitűd varázsolta el az első találkozásuk idején. Most csupán kellemes hatással volt rá. Nem tudta kikerülni a gondolatot, önmagának köszönheti az elmúlt hónapok gyötrődését, mert engedte, hogy lelke túlértékelje a találkozásukat. Zoli szerelme kellett ahhoz, hogy a dolgok helyükre kerüljenek.
Miközben mindezt gondolta, Barna még mindig a maciknak örvendezett. Maga hozzálátott kipakolni a táskáját, a városban vásárolt néhány dolgot betette a szekrénybe. Csak a gyermekcsizmát hagyta az asztalon dobozostól, s egy zacskó szaloncukrot, amit majd a csomagba tesz, néhány fontos élelmiszer mellé. Délután folyamán el akart ugrani a rászoruló családhoz, abból az igazságból kiindulva, hogy aki gyorsan ad, kétszer ad.
Barna a macik után a kis csizmával kezdett foglalkozni. Kivette a dobozból, nézegette, s megkérdezte, kié lesz. Eszter mondta, hogy nehéz körülmények között élő tanítványának vette.
Barna felnevetett, majd elkomolyodva kérdezte:
-Sok rászoruló gyerek van az osztályodban ?
Ahogy mondani szokás, a jóindulatú ember mindig önmagából indul ki. Eszter is azt gondolta, Barna részvétből érdeklődik. Talán segítene is, főképpen így karácsony előtt, ha elmondja, hogy milyen nehéz körülmények között élő családhoz készül. Amint befejezte, Barna ítélkező megjegyzést tett az említett család származására. Eszter ellene volt minden általánosításnak. Főképpen, ha egy egész népcsoportot bélyegeznek meg, mert egy részük nem tudja, vagy nem akarja betartani a törvényes határokat. Neheztelés volt a hangjában, mikor felelt.
-Elhamarkodottnak tartom az ítéleted annak ellenére, hogy az anya valóban cigány származású. Az apa nem, mégis az apa hagyta el őket. Mindketten állami gondozottak voltak. Idekerültek a szövetkezethez, a tehenészetben dolgoztak. Albérletüket a szövetkezet fizette egy ideig. Úgy sem volt könnyű az életük, főképpen aztán, hogy jöttek a gyerekek. Az apa a negyedik gyermek születése után lelépett. Az anya azóta egyedül küzd szinte emberfeletti módon, hogy eltartsa, s megtarthassa a gyermekeit. Gyesen van, de mikor teheti, napszámba jár, mellette maga varrja a gyerekek ruháit, alakítja egyikről a másikra. A cipőket nem lehet házilag megoldani. Minap a kis tanítványom erősen sántítva jött iskolába. Kiderült, a régi csizmájának levált a talpa, s kisebb testvére két számmal rövidebb csizmáját húzta fel. Mire beért az iskolába, teljesen elnyomorodtak a kis ujjai.
-De van egy adakozó tanító nénije, így nem kell tovább sántikálnia! - mondta Barna olyan hangsúllyal, mint aki összegzi a hallottakat, s nevetve hozzátette - Tanító néni, ha így folytatod, ne lepődj meg, ha Zoli dupla lakatot tesz majd a családi kasszára. Helyében nekem is az volna az első dolgom. Ha gyarapodni akar az ember, nem foglalkozhat mások nyomorával. Mindenki küzdjön meg vele, ahogy tud. Magánügye.
Eszter megdöbbent. Jó emberismerőnek gondolta magát, s erről a kedvesnek, jóérzésűnek tartott fiúról még véletlenül sem feltételezte volna ezt a fajta hozzáállást. Gondolt mást is. A Teremtőnek magában hálát adott, hogy nem engedte belefutni abba zsákutcába, ami Barna mohóságával volt kikövezve, hanem időben Zoli felé fordította szívét.
Zolira sem neheztelt már. Igazságot kereső lelke belátta, Zolinak féltékeny sértődöttségében is igaza volt. Általában szükség van a tapasztalatokra, hogy tudja az ember, kiről mond le valójában. Tudta, neki nem volt rá szüksége. Arra viszont mindenképpen jó lesz a tapasztalat, hogy Zolit meggyőzze, hiteles hangon mondhassa : Barna semmilyen módon sem szólhat bele se a mostani, se későbbi életükbe, mert a lelkük fényévekre van egymástól.
Az érzelmek sodrásában
X/26
Karácsony előtti, utolsó vasárnapon, vagy ahogy manapság mondani szokás, aranyvasárnapon sokan várakoztak a főtéri buszmegállóban, míg mások a közelben lévő templomba igyekeztek a nyolcórás misére.
Eszter a főtérig anyjával tartott. Mielőtt elváltak, a másik irányból feltűntek Nógrádi Andrásék. Ezúttal az egyik közeli házban kaptak szállást. Mariék bevárta őket, s rokonok módjára üdvözölték egymást. Eszter beállt a buszra várakozók közé, hangosan köszönt. Kórusban fogadták. Néhányan arról beszéltek, hogy a hó miatt hiába várják az autóbuszt. Csak a hókotró érkezett meg, s vezetője nem biztatta a várakozókat. A hókotró megindult vissza Tóvárra a másik nyomon. Eszter meglátta Tasi Bálintot kiállni a pedagógusház alagsorában lévő garázsukból. Tudta, csak Tóvárra készülhet, falun belül, ilyen időben kevesen ülnek kocsiba. Úgy volt, ahogy gondolta. Hajnihoz indult, vitte a kimosott ágyneműt, s a süteményféléket az ünnepekre. Beült mellé abban a reményben, hogy biztosabban eljut a városba. Pillanatokon belül vagy húszan fogták körül a kocsit. Bálint az a kedves, jószívű fiú maradt, aki volt iskoláskorukban, s engedte beszállni azt, aki valamiképpen befért. Nagy lett a tülekedés. Mindenki hangosan bizonygatta, hogy neki miért sürgősebb az útja, mint másnak. Megjelent egy másik autó is a főtéren, s néhányan átpártoltak. Végül három, jómódjában tekintélyes asszony győzött, s nagy nehezen bekászálódtak a hátsó ülésre.
Az asszonyok tegezték Eszteréket. Kistelepülésen szokás azon az alapon, hogy a fiatalt születése óta ismerik. Tanultakkal sem tesznek kivételt, de a többség a tanult embernek kijáró tisztelettel teszi. Az sem ritka, főképpen az idősebb emberek között, hogy megemelik hozzá a kalapot. Míg mások előtt a diploma csak akkor tekintély, ha vagyonnal párosul. A kocsiba települt asszonyok az utóbbiak közé tartoztak. Nem respektálták a két fiatalt, mivel tudott volt szerényebb anyagi helyzetük. Volt köztük egy sok beszédű, kíváncsi természetű asszony, bizonyos Muhiné. Alig indultak el, Bálintnak kellemetlen kérdéseket tett fel Hajnival, Tasi tanítóékkal, s a vőnek gondolt Andrissal kapcsolatban.
Nagy hangon szólalt meg.
- Az ám, Bálint, hallod-e! Hajniék hazajönnek karácsonyra, vagy harag van még. A népek azt beszélik, tanító úrék azért nem veszik be a vőt, mert fiatalabb Hajninál. Aztán, tényleg fiatalabb? Na, nem azért kérdem, hogy megszóljam. Akár tehetném is, mert Hajni uráról azt is beszélik, fiatal korára igencsak különös természete van. Szokták látni Hajnival. A tóvári nagyáruházba járnak vásárolni, amelyik a szobornál van, a sarkon. Mondták, ha egyedül van, órákig válogat. Múltkor is a kenyereknél. Először végignézte az összes kenyeret, mire kettőt betett a kosárba. Utána háromszor kicserélte mind a kettőt. Hajni állapotosan hogy tudja elviselni a bakafántos természetét ?
Mellette ülő asszony is megszólalt.
- Ügyvéd az is, mondta a Birkás sógor. Volt nála. Szomszédja elbitorolt szép sávot a kertjéből, mikor húzta a kerítést. Fizetni meg nem akart. A sógor perre vitte. Először Hajnihoz ment, ha már falubeli, de nem ért rá, átpasszolta ehhez. Azt mondta a sógor, ahogy ez beszél, azt közönséges ember nem érti meg. Rendes szót nem mondott, csak sorolta a törvényeket, mint a motolla. A sógor ijedtében azt nézte, merre az ajtó. Mondtam is az uramnak, : ügyvéd, nem ügyvéd, Hajniék se fognak meggazdagodni, ha az urán múlik!
Muhiné hangja felcsattant.
- Még ez is! Amondó vagyok, tanító úréknak nem az a bajuk, hogy fiatalabb. Igazam van, Bálint?! Mondjad csak meg nyugodtan, ha nincs igazam. Mondjad csak, mondjad!
Bálint rendíthetetlen nyugalommal hallgatta, talán még mulatott is magában, s Eszterre kacsintott jókedvűen, mikor válaszolt.
-Mondom én, Muhi néni, mondom mindjárt, amint helyet tetszik cserélni velem. Amíg válaszolok, tessék erősen fogni a kormányt, és nagyon figyelni az előttünk cammogó hóekére. Ha közelebb kerülünk hozzá, a szélvédőt úgy beteríti hóval, hogy megyünk egyenesen az árokba. Na, megálljak? Cserélünk?
Az asszony ijedten tiltakozott, a többiek nevettek. Eszter mosolygott. Szerette Bálint humorát, noha másféle volt, mint Zolié, de Bálint nyugodt, csendes természetéhez ez illett jobban.
X/27
Tasi Bálint termetre magas, vállas fiatalember volt, barna hajú, kék szemű. Tanult hivatása szerint mezőgazdász. A helyi szövetkezetben dolgozott. Ha tehette, gyalog járta a határt. Szerette a földet, a friss szántás illatát, a madárcsicsergéses csendet. Kedélyéről, életérzéséről árulkodott az a néhány szál mezei virág, melyet farmerből készült kalapja zsinórja mögé tűzött. Csendes, nyugodt természete mellett ügyeiben igen határozott volt, erős kézfogása is árulkodott róla.
Kettesben csak aztán beszélgettek, mikor az asszonyokat kitették a város központjában. Eszter szemében Bálint az a régi, megbízható barát maradt, akivel nem kellett megújítani a barátságot időről-időre. Magától értendőnek tartotta, hogy így van, s így lesz mindig. Bizalommal volt hozzá most is, s elmondta utazása célját. Bálint ismerte Zolit, nővérénél néhányszor találkoztak, s olykor összefutottak Miska bácsi vendéglőjében, noha ilyenkor éppen csak üdvözölték egymást. Bálintban mennyi érzés volt Eszter iránt a hajdan született, mély érzésekből, az most sem derülhetett ki. A maga nyugodt módján hallgatta Esztert, majd kedvesen mondta, tízesztendős koruk óta azért drukkol, hogy Eszternek minden kívánsága teljesüljön.
Eszter hálás puszit adott érte, s vele tartott Hajnihoz. Úgy döntött, Zolit hagyja még aludni. Ha kipiheni magát, könnyebben szót érthet vele. Biztos volt benne, hogy megbántottságában keveset aludt az éjszaka. Azt is türelmetlenül várta, hogy Hajninak beszámolhasson élete nagy fordulatáról.
Hajni megörült mindkettőjüknek. Alig léptek be, mondta máris, hogy nagyon egyedül érezte magát. Andris hazautazott a szüleihez az ünnepekre. Eszter szomorúságot hallott ki a hangjából. Bálinttal titkon összenéztek. A fiú is így gondolta. Gyerekkori barátságuk idejéből megőrzött, egyezményes kézjelekkel megerősítették egymás tapasztalatát. Hajni közben arról beszélt, hogy Andris állandóan hívogatja, hol a hogyléte felől érdeklődik, hol azért aggódik, megvett-e mindent, amire szüksége lehet. Harmadik híváskor már találgatott. Negyedszerre már egészen biztos volt benne, hogy valami fontosat mégiscsak elfelejtett, s vissza akart jönni.
Hajni elérzékenyüléssel vegyes bosszankodással mondta:
-Mondtam neki, eszébe ne jusson visszajönni, mert agyonütöm! Szülei hónapok óta hazavárták. Különben is, csak egy dolgot felejtett el, a nyugtatót, mert még egy ilyen telefon, s a falnak megyek!
Nevettek. Aztán Eszter megölelte, s melegen mondta:
-Látod, te is elmondhatod, van valaki, aki mindenre hajlandó érted!
Bálint megpihentette rajtuk a tekintetét. Olyan volt az arca, mintha kitörni készülő érzéseivel küzdene, s sietős léptekkel kiment a nappaliból. Elmenőben szólt vissza, le kell szaladnia az autóhoz. Alighanem, rajtafelejtette a világítást.
Amint kettesben maradtak, Eszter mesélt. Elmondott mindent apróra, s Hajnin látszott az öröm. Sohasem volt irigy Eszterre. Maga bármilyen boldogtalan volt, Eszter örömének mindig tudott örülni. Nem volt abban szemernyi alakoskodás sem, mert a lélekben fogant barátságok mentesek az alantas érzésektől.
Bálint jó óra múlva tért vissza. Nem adott rá magyarázatot, helyette újságolta, hogy megindult újra a hóesés. Sűrű, nagy pelyhekbe hull a hó, miközben erősen fúj a szél. Hozzátette, hosszan nem időzhet, mert két-három óra alatt is járhatatlanná válhat a tessék-lássék ekézett, amúgy is rossz állagú ácsfai bekötőút. Eszter gondban volt. Eredetileg úgy tervezte, Zolival elrendezik a köztük lévő gondot, aztán Zoli még délelőtt kiugrik vele Ácsfára. Zolinak déltől elfoglaltsága volt a Művelődési házban. Bábjátékosokat hívott meg karácsony tiszteletére a város iskolásainak, óvodásainak. Három előadást tartanak. Fogadnia kell a színészeket, megebédeltetni őket, aztán rendelkezésükre állni egész délután. Este diszkó lesz, onnan hajnalig nem mozdulhat. Feladata, gondja a rend, s a berendezés megóvása.
Eszter gondolta, ha így esik, s még bizonytalanabbá válik a közlekedés, Zoli nem vállalja majd a hazafuvarozását, mivel délre mindenképpen a helyén kell lenni. Máskor ez nem volna probléma. Zolival maradna sokáig, s Hajninál éjszakázna. Ezúttal haza kellett mennie mielőbb. Anyja szinte könyörgőn kérte. András a mise után megint náluk lesz egyedüli vendégként. Barna elvállalt valami munkát szállásadójuk pincéjében. Nem hagyta ki a jó keresetet. Anyja attól tartott, ha Andrással kettesben maradnak, s valamelyik szomszéd tudomására jut, holnap már az egész falu a szájára veszi őket. Mari valóban változóban volt, rugalmasabb lett, s kevésbé riadozó, de még kötötte a körülötte élők ítélkező szokása, melyet tanácsos volt figyelembe venni annak, aki nyugalomban szeret élni.
Elmondta Bálintnak a gondját. Úgy döntöttek, Bálint máris elugrik vele Zoli albérleti lakásához, hogy mielőbb rendezzék a köztük lévő helyzetet. Zoli majd visszafuvarozza Hajnihoz. Bálint két órát vár rá, nem többet, mert különben maga sem jut haza. Felöltöztek, s éppen indultak volna, mikor csengettek. Bálint állt közelebb az ajtóhoz, s kinyitotta. A szemben lévő lakás tulajdonosa volt, kávét kért kölcsön. Zsókának hívták, negyvenes éveiben járó, válófélben lévő nő volt, amolyan mutogatós típus. Szerette a mély dekoltázsokat, combközépig felhasított szoknyákat. Most átlátszó muszlin köntösben volt, ami inkább kiemelte, mintsem takarta az alatta lévő csipkés fehérneműt. Nem csak Bálint, Eszter is zavarba jött. Kikapta Zsóka kezéből az üres kávés dobozt, s bement vele Hajnihoz. A nappaliba behallatszott Zsóka hangja. Hajni elhelyezkedett a heverőn, hogy bedagadt lábait feltehesse a kispárnák tetejére, s halkan mondta:
-Adj neki, de ne sokat, mert teljesen rám szokik. A héten már negyedszer kér valamit.
Eszter egy főzésre való kávét öntött a dobozba, s kivitte. Zsóka a hideg lépcsőházban várt, de aligha fázott, mert nagy élvezettel cukkolta Bálintot a nyitott ajtóban, éppen azt mondta:
- Majd te se vörösödsz, ha istenigazából elkap a hév, mint az új barátomat. A drágám tegnapig csak kolléga volt. Éjfélkor meg ráragadt a csengőmre, és hozzám borulva sírta, hogy meghal a csókomért… Nem hagytam meghalni!
S, gurgulázó nevetése betöltötte a lépcsőházat. Eszter gondolt magában, amit gondolt, s nyújtotta a dobozt.
- Hajni üzeni, csak egy főzésre valót tud adni, sajnálja!
Zsóka elvette a dobozt, s furcsa nevetéssel kérdezte :
- Mérget is tettél bele ?
Eszter értetlenül nézett rá.
-Mérget ?!
- Csak vicceltem! Bernát Zolinak viszem. Nálam vigasztalódott az éjjel. Gondolom, nem bánod, ha dobtad a régi pasid miatt. Teljesen kibukott. Be kellett vetnem apait-anyait, hogy megvigasztaljam. Őrületesen sikerült. Hajnalig nem engedett ki a karjaiból. Azóta alszik, mint akit fejbe vágtak. Pedig délig ki kell paterolnom, jönnek a fiamék ebédre. Nem találhatják az ágyamban.
Eszter fehér lett, mint a fal.
- Nem igaz! – mondta kiáltó tiltakozással, de lelkében már megkondultak a félrevert harangok. Zsókát félrenyomta az útból, s rohant a szemben lévő lakás résre nyitva hagyott ajtaja felé.
Hajni mindent hallott, s kikiabált a szobából.
-Bálint ne engedd! Menj utána. Hozd vissza!
Bálint három lépéssel utolérte, s szinte könyörgött, de Eszternek beszélhetett. Ment, rohant, mint akinek az élete függ tőle. Mögöttük futott Zsóka, s felháborodva kiabálta, hogy mégis, mit képzelnek, ez itt az ő lakása. Azonnal távozzanak. Mondta volna tovább is, de lebegő muszlin köntöse a folyosóján beleakadt valamibe, s lefékezte. Hajni akkor ért oda dagadt lábaival, s kénytelen volt kiszabadítani, a keskeny folyosón gömbölyödő pocakjával nem fért át Zsóka, s a cipős szekrényke között.
Eszter segítség nélkül is tudta, hol kell keresnie a hálószobát. A lakás tükörképe volt Hajni lakásának. Kilökte a háló ajtaját, aztán megtorpant. Zoli hason fekve aludt a franciaágyon, a paplan deréktól felfelé szabadon hagyta izmos, mezítelen felsőtestét. Alsónadrágja az ágy előtt lévő szőnyegen hevert, egyértelművé téve a helyzetet. Eszter sohasem ismert csalódást érzett. Nem is csalódás volt ez, hanem mélységes mély bánat. Belső zokogással nézte. Már nem akart közelebb menni. Nem volt tévedés, nem volt mentség.
Hajni másképpen gondolta. Mondott egy cifrát, s felkapta a kis asztalon álló, tekintélyes konyakosüveget, jó félig volt. Zsóka újra tiltakozott.
-Jaj, ne ! A franciaágyam, a drága szőnyegem! – jajveszékelt, közben el akarta venni Hajnitól az üveget.
Hajni meghátrálásra késztette. Mérgében azt mondta, fejezze be a tiltakozást, mert különben nem vállalja tovább a képviseletét, s akkor megnézheti magát. Nem volt etikus a válóperével zsarolni, de hasznos volt, mert Zsóka mindjárt abbahagyta az ellenkezést. S, a fél üveg konyak magasról zuhogni kezdett Zoli nyakába, hátára. A fiú megmozdult. Méltatlankodó hangot hallatott, megfordult, eltakarta arcát, s tiltakozón kiabálta:
- Eszednél vagy ?!... Hagyd abba! … Hagyd már abba, ébren vagyok!
- Arra ne várj, hogy jó reggelt kívánjunk hozzá!- mondta Hajni dühös hangon, s lecsapta az üveget.
Zoli a hangra felült hirtelen. Elképedve bámult Hajnira. Aztán a többiekre. Amint meglátta köztük Esztert sápadt arccal, könnyekben úszó, vádló szemekkel, hamuszürkére változott az arca, mint aki már tudja, valami őrületesen ostoba dolgot művelt.
- Hol a francba vagyok ?- morogta maga elé.
- Pácban, öreg, de nyakig! Mi a fenét keresel Zsóka ágyában?- kérdezte Bálint bosszús hangon.
- Hol?!... Hogy azt a …! – káromkodott Zoli, s indulatában a levegőbe ütött. Aztán kiült a franciaágy szélére, a paplant az ölébe vonta, s bámult a semmibe.
A többiek sem tudták, hogyan tovább. Zoli végre megmozdult, becsavarta magát a paplanba, s megindult Eszter felé olyan arccal, mint akinek súlyos mondandója van. Eszter nem várta be. Fordult, s rohant. Hajni a nagy pocakjával loholt utána, elkapta a karját, mielőtt elérte volna a földszintre vezető lépcsőt, s valósággal berángatta a lakásába.
- Hagyj elmenni!- zokogta Eszter, s a falhoz borult.
X/28
Hajni nappalija ebben az órában hasonlított azoknak a külföldi krimisorozatoknak záró helyszínére, melyekben a szereplőket összeterelik, s az illetékes nyomozó szembesít mindenkit mindenkivel, míg végül összeáll a kép, kiderül az igazság, s lelepleződik a bűnös.
Itt is együtt voltak a történtek szereplői. Nyomasztó csendben várakoztak. Eszter az ablaknál állt, háttal mindenkinek, s időnként megtörölte a szemeit. Zoli már utcai öltözékben az egyik fotel karfáján ült, s kitartóan bámulta a szőnyeg mintáit. Bálint lovagló ülésben terpeszkedett el egy puffon, s a közelében lévő akvárium életét tanulmányozta. Zsóka a folyosóra vezető ajtó mellett húzódott meg nyakig zárt szabadidőruhában. Nagyon ellenére volt a jelenlét, de vesztésre állt a válópere, mikor rákönyörögte Hajnira, s most sem mert nemet mondani.
Hajni volt az egyetlen köztük, aki mozgásban volt. Dagadt lábaival, gömbölyödő pocakjával jött-ment a szobában, mint aki erősen gondolkodik.
Végül megállt Zsóka előtt, s ráparancsolt.
- Szó szerint mondd el, Zoli mit mondott, mikor az este kinyitottad az ajtót, de pontosan idézd?!
Zsóka feszengett, noha nemrégiben még élvezettel emlegette. Dicsőségnek tartotta, hogy negyvenes nő létére, huszonéves fiatalember akart meghalni a csókjáért.
- Valósággal hozzám borult, s csak annyit mondott, – meghalok a csókjáért!
- Így mondta – csókjáért ?!
- Így mondta.
- Kollégák vagytok. Tegeződtök. Nem tűnt fel, hogy nem tegeződőn mondja, – meghalok a csókodért ?
- Most, hogy mondod..., - felelte Zsóka bizonytalan hangon.
- Beszéljünk a kirúgásról. Zoli kifejezetten azt mondta, hogy Eszter kirúgta a régi pasija miatt ?
Zsóka rágta a szája szélét, s Zoli felé nézett, mint aki segítségre vár, de Hajni hangja erélyesen csattant.
-Ne nézz rá! Aki olyan részeg volt, hogy nem tudott megállni a lábán, attól felesleges segítséget várni. Inkább gondolkozz erősen, mert fontos, hogy mit mondott !
- Azt hajtogatta, hogy Eszter régi fiúja visszajött. Amint Eszter meglátta, elengedte a kezét. Sírva hajtogatta a csuda tudja hányszor… Mi másra gondolhattam volna, ha nem kirúgásra ?
- Hogy mindössze annyi történ, amennyit mondott. Fogták egymás kezét, Eszter meglátta a fiút, s hirtelen támadt zavarában elengedte Zoli kezét. Szakításról szó sem volt, kirúgásról pláne! A vége mégis féltékenységből eredő sértődés lett. Igaz, Zoli ?
Zoli arca még mindig szürke volt, most a vállai is megroggyantak, s nem a kérdésre felelt.
- Nincs mentségem. Nincs. Olyan felesleges kutatni, hogy volt. Eltévesztettem az ajtót hülye módjára, vagy direkt mentem hozzá ? Eszter úgysem bocsát meg. Igaza van. Nagyot vétettem. Nem érdemlek bocsánatot.
Hajni néma, dühös mozdulattal mutatta a fiúnak, hogy nem normális. Hangjában is érződött az indulat.
- Jegyezd meg, minden helyzetben tisztán kell látni! Ugyanis, az embernek rohadtul nem mindegy, hogy a szerelme tudatosan csalta meg, alávaló, szemét módon, vagy csak részeg kábulatában panaszkodni indult közös barátjukhoz, de szerencsétlenségére rossz ajtón csengetett, s egy szédült tyúk behúzta az ágyába. Konyakkal itatta, nehogy kijózanodjon idő előtt, s eszébe jusson, hogy nincs keresnivalója az idegen ágyban… Szégyen és gyalázat! Bálint, kísérd ki Zsókát, mielőtt hozzávágok valamit! Utána nézz meg a fürdőszobában, ott vagyok-e.
Zsóka nem várt kíséretre, eltűnt pillanatok alatt. Hajni közelebb ment Eszterhez, s melegen mondta:
- Tudom, hogy fáj, de gondold meg mégis, hiszen mindkettőtök boldogsága a tét.
Eszter hang nélkül sírt, csak válla remegése árulkodott. Hajni sóhajtott, megsimította a hátát, s indult kifelé Bálint után, közben néma szájmozgással sürgette Zolit, hogy menjen már oda Eszterhez. Zolira ráfért a biztatás, olyan elesettnek tűnt, mint akinek jártányi ereje sincs. Pontosan tudta, vert helyzetben van. Mellette az idő is sürgette, perceken belül indulnia kellett a Művelődési házba. Eszter mögé lépett, s nagyon csendesen szólt.
- Édes, kicsi édes, bocsáss meg, nem volt tudatos!...
Eszter nem felelt. Zoli gyengéden a hátához hajtotta a homlokát, mint aki feloldozásra vár. Eszter elhúzódott, s nyilvánvaló bánattal felelt.
- Ne érj hozzám!... Menj el!... Kérlek!... Menj el!
Zoli lehajtotta fejét, mozdulatlanul állt egy ideig, aztán megfordult, s lassú, fáradt léptekkel kiment a szobából. Eszter hallotta becsukódni a bejárati ajtót. Kitört belőle a sírás. Halkan sírt, röviden, mint aki fojtogató könnyeitől akar szabadulni. Lekuporodott aztán a fotelba, noha legszívesebben kifutott volna a világból.
Hajni visszatért a szobába, szótlanul rendezgette heverőjét, megint egymásra rakta a kispárnákat, hogy feltehesse újra a lábait. Hosszú percekig hallgattak. Majd Eszter magára erőltetett nyugalommal kérdezte :
- Bálint visszajöhet? Indulnunk kell. Mindjárt dél. Anya már biztosan nyugtalan.
Hajni elhelyezkedett a heverőn, kis nyögéssel feltette lábait a kispárnákra, s csak aztán felelt.
- Én is nyugtalan vagyok. Az a gyanúm támadt, hogy pasik dolgában folyton félrevezeted magad!... Eszterem, te nem szereted Zolit. Szerelemmel biztosan nem, ha már átléptél rajta!
- Ezt ne mondd!- sírt fel Eszter - Igenis, hogy szeretem! De láttam egy másik nő ágyában. Majdnem beleszakadt a lelkem. Ha valami csoda folytán megbocsátanék, boldog már sohasem lehetek vele, mert ébren, és álmomban kísértene a látvány, égetne az ölelkezésük tudata. Megmérgezné minden percünket. Iszonyúan fáj, ami történt. El sem tudom mondani, hogy mennyire. Bocsánat, ha nem látszik rajtam, de uralkodnom kell magamon, ha nem akarok beledögleni itt, és most!
- Így már mindjárt más! – mondta Hajni elégedetten- Ha ennyire fáj, akkor valóban szereted, és megbocsátod a botorságát. És, boldog leszel vele, nagyon boldog. Egy ilyen marhaság nem tudja kitörölni az ember lelkéből a szerelmet. Magad is tudod, hogy csak buta féltékenységben, és mértéktelen italozásban vétkes. A többi Zsóka számlájára írandó. És, egy frászt fog kísérteni. És, semmit sem mérgez meg. Pár nap múlva már nem látod ilyen tragikusan. Kár, hogy éppen karácsony előtt történt. De az új esztendőt már együtt ünneplitek, ebben biztos vagyok!
- Azért ne éld bele magad túlságosan!- mondta Eszter neheztelőn, mert egyre nyilvánvalóbb volt, hogy Hajni megbocsátó Zolival szemben, mintha azt mondaná vele, aki szerelemmel szeret, annak mindent meg kell bocsátani, mindent. Lázadt a gondolat ellen, s ingerülten folytatta - Főképpen Zolit ne biztasd vele, nehogy kijöjjön Ácsfára karácsonykor, mert látni sem bírom, érted ?!
Hajni nyugodt maradt, s szinte egykedvűen mondta:
- Most. Szenteste pedig ráborulsz a karjaidra sírva!
- Biztosan így lesz. De majd eszembe idézem, hogy mit műveltek ezzel a nővel!
-Látszólag vele. De lelke szerint, te voltál a karjaiban. Emlékezz csak, mit mondtam magamról!
-Ez csak a te teóriád, Hajni!
- Több, mint teória! Mit gondolsz, mikor rádöbbent a történtekre, kinek az édes jó anyját tisztelte meg azzal a dühös káromkodással, s vajon miért ? Akkor döbbent rá, hogy mibe vitte bele a nő, miközben annyi köze sem volt hozzá, mint nekem a motelbeli férfihoz, pedig én tudatosan vállaltam fel a helyzetet. Zolit részeg kábulatában belevitték. Téged szeret teljes lelkéből, már sokszor bebizonyította. Most sem érezhetett másképpen. Az ölelése csak neked szólhatott.
- Ne keress mentségeket, mert nincsenek.., - mondta csendesen. Hajni állapota miatt nem akart éles vitát, noha komolyan bántotta, s bosszantotta az igyekezete.
Hajni nem adta fel.
- Rendben van! Zsókát áthívatom újra. Bármennyire az ízlésem ellen van, megkérdezzük tőle, Zoli hogy szólította ölelés közben? Ide a rozsdás bökőt, ha nem „ édes, kicsi édes” lesz a válasz!
Eszter kezdte elveszteni magára erőltetett nyugalmát.
- Hajni ne tedd ezt velem!- mondta könnyes tiltakozással, s fogta a táskáját, mint aki indulni akar.
- Csacsi, ne bántódj meg! Csak azt akarom, hogy nézz szembe a tényekkel. Akkor is, ha most még nem vigasztal.
- Később sem fog!
Hajni csóválta a fejét, sóhajtott is hozzá, s kikiáltott Bálintnak, bejöhet, indulhatnak. Aztán bepárásodott szemekkel mondta:
- Csak azért is – Áldott, békés, boldog, karácsonyi ünnepeket!
Eszter kicsit összeszedte magát, hozzáhajolt, puszit nyomott az arcára, s maga is elérzékenyült.
- Neked is, a kicsi pocaklakóknak is áldott, boldog ünnepeket. Jövök a két ünnepnap után, rendben ?!
- Aranyos vagy! Ha rosszak az útviszonyok, ne nyugtalankodj miattam. Itt lesznek a szüleim.
Bálint már a szobában volt, s Eszternek tréfás, panaszos hangon mondta :
-Én viszont olyan egyedül leszek otthon, mint a kisujjam. Védőszárnyaid alá vehetnél.
Hajni jóízűn nevetett. Eszter csak mellékesen felelte, majd útközben megbeszélik, s indult ki a lakásból. Rohant le a lépcsőn nyitott kabátban, lehajtott kapucnival, mint aki menekül. Bálint hosszú lépteivel alig tudott nyomában maradni.
Az érzelmek sodrásában
X/29
A hóesés már alábbhagyott, helyette erősen fújt a szél. Az autónál a reggeli asszonyok várták őket terjedelmes csomagjaikkal, s méltatlankodtak a hosszú várakozás miatt. Meglepődtek mindketten. Reggel szó sem volt arról, hogy Bálint haza is fuvarozza őket, de valamiképpen jogot formáltak rá. Bálint egyetlen szóval sem tiltakozott a jogtalan háborgás ellen, helyette elnéző mosollyal próbálta elhelyezni a sok csomagot. Az autóban is hallgatniuk kellett a nehezteléseket, hogy mennyire átfagytak a havas, hideg széltől a huzatos utcán, míg arra vártak, hogy végre előkerüljenek. Jósolgatták, hogy vége a karácsonyuknak, az ünnepekre ágynak esnek mindannyian.
Muhiné hozzátette még sértődött hangon:
- Így várjon szívességet az ember!
A többiek egymásra nézve bólogattak, mintha valóban bűnt követtek volna el ellenük. Eszter nyugtalanul mozdult a helyén, s noha nem volt természete a vitatkozás, most szívesen kifejtette volna, hogy a mondás helyesen úgy szól - Így várjon hálát az ember! Akkor szokás mondani, ha hálátlanságot tapasztalunk. S, nem akkor, ha éppen mi szorulunk másokra. A szívesség pedig jóindulat dolga, s nem valamiféle kötelezettség. Végül csak annyit mondott :
- Bálintot reggel egy árva szóval sem kérték, hogy bevásárlás után fuvarozza haza a társaságot.
Muhiné hangja újra felcsattant.
- Minek külön mondani, mikor tudjátok jól, hogy hétvégén csak esti busz van. Gondoltátok, majd addig fagyoskodunk valahol? Így is egy órát topogtunk, ha nem kettőt a cudar hidegbe, míg Hajniéknál szépen elvoltatok a meleg szobában. Gondotok meg egy se!
A többiek megint helyeseltek. Közben egyiküknek sem jutott eszébe, ha busszal utaznak be, eleve az esti busszal kell hazamenniük. Eszter nyelvén volt, hogy emlékezteti őket, aztán feladta, mint aki belátta, csak olaj volna a tűzre, annyira nincs belátás bennük.
Bálint tudta, hogy Eszter nehezen viseli az ilyenféle igazságtalanságot is, s beszédesen mosolygott rá, közben nyugtatta a régi, egyezményes jellel, - semmi baj, ne törődj vele, túléljük!
Az asszonyok nem foglalkoztak tovább velük, helyette nagy beszélgetésbe fogtak. Sorolták, ki milyen ajándékot vett gyereknek, unokának. Népes családjuk volt, s gazdag karácsony készülődött náluk, hosszú volt a lista. Eszter nem figyel oda, ha nem akar menekülni a bánattól. Most minden jobb volt, mint arra gondolni, amit Zoli tett. Hallgatta az asszonyokat. Egy idő után arról beszéltek, ki hogyan szabadul meg a kinőtt, vagy feleslegessé vált ruháktól, cipőktől. Általános gyakorlat volt náluk, hogy az összejött holmit időnként kivitték a kert végébe, gázolajjal meglocsolták, s meggyújtották. Esztert közelről érintette a téma, s megszólalt.
-Nem szabad elégetni azt, aminek a rászorulók még hasznát vehetnék. Főleg gyerekekre való, meleg holmit. Muhi néni, nekem adják, ha elmegyek érte ?- mondta kérő hangon.
Azokban az években még nem lehetett könnyűszerrel használt ruhához jutni, faluhelyen nem voltak turkálónak nevezett bálás üzletek, hírét sem hallották.
Az asszonyok nevettek, hangjukban visszautasítás volt, s Muhiné felelt.
- Minek az neked ? Csak nem a cigánygyerekeknek akarod, mert azoknak nem adjuk! Anyjuk megismeri, honnan való, aztán a nyakunkra járnak. Nem lehet megszabadulni tőlük. Egy darabot se, hogyisne!- mondta az eltökélt ember elutasító, megfellebbezhetetlen hangján.
Esztert nem lepte meg a válasz. Anyja is hasonlóképpen járt, a szomszédok, rokonok is. Ica nagynénje éppen a napokban panaszkodott Felesleges ruhaneműt odaadta az egyik sokgyerekes asszonynak, s a Dankó utcaiak úgy hozzájuk szoktak, hogy alig tudtak aztán megszabadulni tőlük. Talán azt gondolták, akik egyszer adtak, azok hamarabb könyörülnek újra. Asszonyok, gyerekek csoportosan mentek. Élelemért, meleg ruháért, cipőért könyörögtek jajveszékelőn, hogy hallgatni is rossz volt. Ha zárva találták a kiskaput, az utcáról kiabáltak be. Napokon át tartott az áldatlan állapot. Mikor végre feladták, úgy megszórták a házat mindenféle válogatott átokkal, hogy a babonásabb házbelieket kilelte a hideg.
Ácsfán nem volt nagy létszámú a cigányság. Néhány éve még putrikban éltek a falu szélén. A falu vezetése változtatni akart a helyzeten, s megyei segítséggel felépítették a Dankó utcai házakat. A putrikat lebontották. Csak félmegoldás volt. Mindennapi életet segítő víz kimaradt a házakból. Annál több volt belőle a lapályos területen. Nedvesebb évszakokban a Dankó utca valóságos sártengerré változott. A ragadós sár bekúszott a házakba, súlyosbítva az amúgy is egészségtelen körülményeket. Nem ez volt az egyetlen gond. Az utcában nagy volt a szegénység. Az utcabeli férfiak közül csak kevesen dolgoztak. Néhányan idénymunkát vállaltak a szövetkezetben, páran bejártak Tóvárra valamelyik üzembe. Ezek a családok egy idő után igyekeztek kijutni az utcából, újabb állami segítséggel máshol vettek házat, vagy valahol építkezésbe fogtak. A többiek tétlenségben várták sorsuk jobbrafordulását, s ezzel még lehetetlenebb helyzetbe sodorták népes családjukat. Az asszonyok kéregetésre kényszerültek. Valóban erőszakosak voltak, tény és való, hogy olykor elviselhetetlenül azok, de éhes, síró-rívó gyerekhadtól körülvéve, mi mást tehettek volna.
Eszter jó kapcsolatban volt Fodor Julival, a tanács mindenesével. Juli pedagógus végzettségű volt, de annak idején nem kapott állást az iskolában, s mivel mindenképpen a faluban akart maradni, a tanácsnál vállalt munkát. Aztán ott ragadt. A betegeskedő tanácselnök munkájának nagy részét Juli végezte, beleértve a szociális teendőket is. Eszterrel rendszeresen beszélgettek a faluban jelentkező gondokról. Sok idős, magára maradt ember élt a faluban, ellátásuk nem volt megoldott. Gondoskodásuknak köszönhetően a rászorulók néhány hónapja ebédet kaptak az iskola napközijéből. Így kerültek szóba a Dankó utcaiak is. Főképpen a gyerekek. Egyetlen Dankó utcai gyerek sem járt óvodába. Az iskolásokkal sem volt minden rendben. Juli többéves küzdelemmel elérte, hogy a nagyobb gyerekeket engedjék iskolába. De csak valamennyi ideig jártak. Azt sem folyamatosan. Akikben volt hajlandóság, meleg öltözet híján azok is otthon maradtak, amint bejöttek a hideg téli napok. Tarthatatlan volt ez a helyzet. Eszter éppen olyan elkötelezett volt, mint Juli, s nem nyugodhattak bele. Tudták, az óvoda, az iskola az első lépés ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű kis emberpalánták, egy napon majd magukra, környezetükre, s morális értékekre igényesebb felnőttekké váljanak.
Az egyik ilyen beszélgetésük alkalmával vetődött fel először a ruhagyűjtés gondolata. Egyetértettek abban, ha a nehéz körülmények között élő gyerekeket személyre szólón, rendszeresen ellátnák ruhafélével, s a tanács ingyen étkeztetné őket, kevés belátású szülőknek sem maradna hivatkozási alapjuk. Sikerrel járhat az akció, ha Julinak sikerül megszervezni a ruhák tisztítását is. Nyilvánvaló volt, hogy olyan házakban, ahol nincs vezetékes víz, kellő szándék esetén is nagyon nehéz tisztán tartani négy-öt, vagy még annál is több óvodába, iskolába való gyermeket.
Abban maradtak, Juli az új esztendő első napjaiban elfogadtatja a tervet a tanácson belül. Eszter közben meggyőzi iskolája igazgatóját, tőle várták a ruhatároló helyiség biztosítását. Bodrogi Dezső beleegyezése nélkül amúgy is nehezen ment volna, az igazgató jóváhagyása kellett mindenféle akció meghirdetéséhez az iskolában. Ha mindez együtt van, meg kell nyerni maguknak néhány embert, ami megint húzós munka lesz. Az iskolában, óvodában is ellenállásba ütközhetnek, nem mindenki fogadja megértéssel az igyekezetüket.
Eszter most kezdte belátni, keményebb fába vágták fejszéjüket, mint gondolták. Tudtak ugyan a faluban uralkodó szemléletről, de valahogy megfeledkeztek róla. Talán ezt az ellenállást lesz a legnehezebb leküzdeni, ha le lehet egyáltalán. Néhány pillanatra elcsüggedt, s gondolatban már-már veszni látta az ügyet, aztán mentő ötlete támadt: Úgy kell megoldani a gyűjtést, hogy elejét vegyék az ilyenféle elutasításnak. Már azt is tudta, hogyan. Hasonlóképpen megszervezik a közeli Bádogoson is a gyűjtést, s a két falu kicseréli a begyűjtött ruhaneműt. Akkor senkinek sem kell attól tartani, hogy az ismerős ruhadarabok elvezetnek az adakozókhoz, s miatta zaklatásoknak lesznek kitéve. Sürgősen megbeszéli Julival az új fejleményeket. Utána felhívja Bádogoson Kollár Rékát, évfolyamtársa volt a főiskolán, s tudja róla, hasonlóképpen elkötelezett.
Rékával évente néhányszor összefutott Tóváron, olyankor mindig beültek valahova egy kávéra, s beszélgetés közben meghányták-vetették falujuk gondját-baját is. Rékáék szerencsésebb helyzetben voltak. Akkurátus apja volt a tanácselnök, sok mindenben előbbre jártak. Komolyan remélte, hogy Réka jónak találja az ötletet, s meggyőzi hasznosságáról apját. De mielőtt bármit lépne, meg kell tudnia, az asszonyok ilyen feltételekkel hajlandók-e adakozni. Ha jómódjukban tekintélyes asszonyokat sikerül meggyőzni, követik majd mások is őket.
Megszólalt újra. Általában kerülte a demagóg, közhelyes mondatokat, de most nem válogathatott, mindenképpen meg kellett értetnie magát. Elismerte, hogy a ruhák, cipők nagy részét a Dankó utcai gyerekeknek szánja, hogy minél több apróság jusson el óvodába, iskolába. Magyarázta az érveit. Majd felfestett egy zaklatott jövőképet, ha minden marad a régiben. Nem sejtette, hogy évek múltán beigazolódik majd, ahol elmaradnak az erőfeszítések, vagy hamar feladták abban a tudatban, hogy az évszázados beidegződéseken úgysem lehetnek úrrá, a valóság messze túlszárnyalja majd az általa festett képet. Tartott kis szünetet, hogy a lassabban gondolkodó is megbirkózhasson a hallottakkal, majd elmondta a kigondolt megoldást. A döntést jó pedagógiai érzékkel az asszonyok jóindulatú, bölcs belátására bízta. Ezúttal nehezére esett így fogalmazni, hiszen eddig éppen a jóindulatú belátást hiányolta bennük. De hátha, mégis.
Az asszonyok hallgattak. Már Ácsfa határában jártak, feltűntek a faluszéli házak, s Eszterben egyre jobban fogyott a remény, mikor Muhiné végre megszólalt.
- Ha csak így nem ?!... De azt előre megmondom, rajtad is, Fodor Julin is elverjük a port, ha másképpen lesz! Igaz, asszonyok?
Eszter felelni akart, Bálint megelőzte.
-A lányokhoz számítson engem is, Muhi néni! Én fogom fuvarozni a holmit Bádogosra, onnan meg ide.
- Hát már neked sincs jobb dolgod ?!- nevetett az asszony, s vele nevettek a többiek.
Eszter jólesőn nyugtázta Bálint jelentkezését. Annak is örült, hogy jókor szólalt meg, de Bálint talán még többet tett azzal, amit akkor mondott, mikor megálltak a főtéren, s az asszonyok kezdtek kikecmeregni a kocsiból.
- Az ám, Muhi néni! Tetszett kérdezni, hogy Hajniék hazajönnek-e az ünnepekre. Nem jönnek. Hajninak van még ideje ugyan, de ikerbabákat vár, nagyon dagadnak a lábai. Tanácsosabb a kórház közelében maradni, főleg ilyen időjárás, s útviszonyok mellett. Szüleink mennek. Náluk töltik az ünnepeket.
Nagy szenzációt keltett az ikerbabák híre. Mellette az asszony értékelte az első kézből kapott értesülést. Mielőtt kiszálltak, magától mondta, az ünnepek után mindjárt összeszedi az unokák után kinőtt, vagy feleslegessé vált holmit, az új év első napjaiban mehetnek érte, hogy ne kerülgessék sokáig. A többiek is hasonlóképpen nyilatkoztak.
Eszter nem győzte köszönni. Bálintnak is hálás volt.
- Ügyes voltál, sokat segítettél! - mondta melegen, amint kettesben maradtak.
Bálint arcához hajolt köszönetül, búcsúzóul, s nyitotta volna a kocsi ajtaját.
- Ne szállj ki, hazaviszlek!- felelte Bálint valamiféle kedvetlenséggel a hangjában. Indított, s folytatta - Zolival kapcsolatban kell mondanom valamit. Eddig tépődtem, mondjam-e, mert Hajni biztosan agyoncsap, ha megtudja. Tulajdonképpen megértem a nővéremet. Szeret téged, Zolit kedveli, nem akarja, hogy boruljon a kapcsolatotok. De jogod tudni, hogy úgy nem történhetett a dolog, ahogy azt Hajni gondolja.
- Miért nem ?- kérdezte Eszter megbillenő hangon.
-Ha Zoli holt részeg volt, elzsibbadt tetőtől-talpig. Ha viszont annyira belelendült, ahogy a szédült nő dicsekedte, legfeljebb nyomás alatt volt, akkor pedig fel kellett ismernie a helyzetet.
Erre szokás mondani, az ilyen baráti őszinteséget nem köszöni meg az ember. Eszter szemét is elfutották a könnyek.
Bálint a tekintetét az ablak felé fordította, arcán olyan kifejezés ült, mint akit közelről, s fájdalmasan érint a téma. s mikor kis hallgatás után megszólalt, valamiféle megadás, beletörődés volt a hangjában.
- Nyugodj meg, a történtek ellenére is biztos lehetsz abban, hogy Zoli szeret téged.
- Akkor hogy tehette, hogy ?!
- Józanul nem tenne ilyet. Az alkohol vitte ebbe az irányba. Általában is többet iszik a megengedhetőnél. Be kellene fejeznie a piálást, mert nem lesz jó vége.
Eszter lelke fájt, most mégis Zoli védelmére kelt.
- Nem iszik. Ez kivétel volt.
- Akkor nem tudsz róla mindent. Mikor esténként eljön tőletek, útba ejti Miska bácsit. Többször láttam a kocsiját a vendéglő előtt. Egyik este átmentem, éppen konyakozott. Dupla gond, hogy utána simán beült a volán mögé.
Közben megérkeztek a ház elé, s Eszter nem mozdult. Boldogtalan arccal nézett maga elé. Bálint dühös mozdulattal ütött a kormányra, hangja is indulatról árulkodott.
- Én ostoba! Tetézem a bánatod, pedig nélkülem is kínpadon a lelked. De annyira szeretnélek megóvni mindentől, ami árthat, bánthat, félreviheti az életed.
- Tudom!- mondta Eszter, s nehéz sóhaj után folytatta - De rajtam most nem könnyű segíteni. Én magam sem értem, mi történik az életemmel. Teljesen összezavarodtam. Hiszen, ha valakiről, Zoliról tényleg el lehet mondani, hogy tettekkel is bizonyított... Most, mikor végre révbe érhetett volna, egy félreértett mozdulat miatt befekszik annak a nőnek az ágyába… Ezt képtelen vagyok megérteni!
- Ne tekintsd bölcselkedésnek, csak szerény meglátásnak. A férfiak általában másképpen élik meg ezeket a dolgokat, mint a nők. A nő minden kapcsolatába valamennyire beleadja a lelkét is. A férfiak közül csak kevesen élik át a szerelmet teljes lelkükkel, szívükkel. A többiek általában nem lelki síkon közelítenek. Szeretetük ettől még megalapozott lehet. Viszont, többségüket ez sem tartja vissza attól, hogy olykor lazára vegyék a formát. Néhány pohár ital után működni kezd a vadászösztön, s ha az alkalom úgy hozza, belemennek a kalandba. Aztán tovább lépnek, és elfelejtik az egészet. A történteket egy pillanatig sem élik meg hűtlenségnek. Nyugodt lélekkel térnek vissza komoly kapcsolatukba, amit szeretetük egy magasabb dimenzióba helyezett, amihez hitük szerint a futó kalandok nem érhetnek fel. Véleményem szerint Zoli is így gondolja. A nővel töltött, italtól mámoros éjszaka semmit sem változtatott a hozzád fűződő érzésein.
Eszter nem lett tőle boldogabb.
- Köszönöm, hogy igyekszel vigasztalni. Köszönöm a beavatást is.- mondta bánatos hangon, miközben kiszállt.
- De nem könnyítettem meg a dolgod.
- Nem! De legalább többet tudok a férfiakról.
- Rendben. Foglalkoztat még a hétfői utazás, hogy Zolival így alakult, mert szívesen elviszlek benneteket. A hó miatt ne nyugtalankodj. Hallgattam a rádiót, a megyén túl elfogadhatók az útviszonyok.
- Aranyos vagy, de nincs erőm a Bernát családdal találkozni. Minden ünnepen ott vannak nagyapáéknál. Anyát bántani fogja. Készült. Gondolom, csak telefonálunk.
- Ha mégis menni akartok, szólj! Akkor is, ha bármi gondod van. Előre mondom, Muhiékhoz is elviszlek, a többiekhez is. Hóban-fagyban nem engedlek kerékpárral cipekedni.
Eszter köszönte, s indult a kiskapu felé. Aztán visszalépett, mint akinek eszébe jutott valami.
- Ha az ünnepek alatt egyedül érzed magad, ugorj át. Bármikor. Ne várj külön meghívásra. Gyere nyugodtan. Gyere úgy, mint régen. Nem ígérhetem, hogy vidám társaság leszek, de azért majd igyekszem… - mondta, s megpróbált mosolyogni. Nem sikerült igazán. Bálint is hasonlóképpen mosolygott, s hangtalanul bólintott hozzá.
Tad Williams mondta:
„ Szinte soha nincs, hogy valaminek csak egyetlen oka legyen.”
X/30
Mariék megvárták Esztert az ebéddel. A tóvári útjáról csak annyit mondott, Zolival nem tudtak kibékülni, maga részéről lemondott az utazásról is. Mari szemét elfutották a könnyek. András meleg szavakkal vigasztalta, s azonnal felajánlotta segítségét. Még nem ismerte Marit eléggé, s kissé meglepte, hogy nem fogadta el.
Mari számára elképzelhetetlen volt, hogy kettesben autózzon egy „ idegen” férfival. Még akkor sem, ha megboldogult ura közeli rokona. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire irtózott mindenféle magyarázkodástól. Eszter nélkül akkor sem ment volna, ha rajtuk kívül mások is vannak az autóban.
Eszter örökölt valamennyit anyja természetéből. Ahogy hazafelé uralkodott magán, mert nem tartozott idegenekre a bánata, még Bálintra sem igazán, úgy tartózkodott attól, hogy András előtt beszéljen Zoli félrelépéséről, vagy inkább bűnéről, ahogy magában megélte. Még rosszkedvűnek sem akart mutatkozni előtte. Gyors kézmosás után leült az asztalhoz, hogy ne várakoztassa őket tovább, s igyekvő kedvességgel felelt, ha anyja, vagy András szólt hozzá. Mindehhez nagy lelkierőre volt szüksége. Hiszen már otthon volt, utat engedhetett volna a torkát fojtogató könnyeknek, most a helyzet elfogadhatóbb viselkedést kívánt tőle. De lélekben nem volt ott egészen. Tudatáig alig jutott el, hogy anyja meghívta Andrást az ünnepekre is, Barnával együtt töltsék náluk karácsony mindkét napját. András tréfásan kérdezte, nem tartanak attól, hogy a kosár miatt, amit a felajánlott fuvarért kapott, az ünnepek alatt felfalja az összes süteményt, mert ilyen édes-ízes elégtételben eddigi élete során még nem volt része.
Mari boldogan kacagott. Eszter erre eszmélt. Először hallotta így nevetni anyját. Olyan rosszul érintette, hogy majdnem elpattant benne a fegyelem. Csak nehezen bírta kivárni az ebéd végét, aztán rohant a szobájába, levágta magát a heverőjére, arcát a párnába fúrta, s zokogott, ahogy eddigi élete során még soha.
Hajni jó jósnak bizonyult. Eszter szentestén is megszenvedte a történteket. Nem hozott könnyebbséget az sem, ha Zoli bűnére gondolt, jobban tetézte szomorúságát. Anyjánál ott volt András egész este, s ragaszkodtak hozzá, hogy köztük legyen. Nem akart ünneprontó lenni, gyertyagyújtásra kiment.
Megálltak hármasban a fenyő előtt, s a karácsonyi ének alatt András titkon lopva megfogta Mari kezét. Nyilvánvaló volt, hogy komolyra fordult a kapcsolatuk. Esztert most mégsem ez foglalkoztatta. András mozdulatára felsírt benne a bánat: Zolival is így szerette volna, éppen így! S, úgy érezte, visszavonhatatlanul elveszett valami szép az életéből.
A következő percek még inkább igazolták. András kedves, meleg szavakkal átnyújtott egy betétkönyvet. Ötszázezer forint volt benne. Azokban az években még nagy pénz volt. Jóval több, mint amennyi önerő kellett a tóvári társasházban épülő lakásokhoz.
Mari az asztalt gyertyás, gyöngyös fenyőkoszorúval díszítette, s Andrástól kapott fehér orchideáit is feltette, mint aki nem tud betelni látásukkal. Valóban így volt. A virágok asszonyi életének boldog újrakezdését jelentették, András első szerelmes csókját.
Eszter leült az asztalhoz, s illendőségből evett néhány falatot, miközben befelé sírt. Most nem csak Zoli volt az oka. A betétkönyv is szorította szívét. András jeligének Nógrádi László nevét választotta, hogy ezzel is jelezze, fiatalon elhunyt édesapja nevében adja az önálló otthont megalapozó, tekintélyes összeget.
Eszter visszament a szobájába, s nem kapcsolta fel a villanyt. Az üvegajtón át beszűrődtek a fenyőfa színes fényei, s az ünnepi félhomályban sokáig ült könnyes arccal a fotelban. Édesapja járt a fejében. Tudta, nagyon örült a születésének, abban a pár napban, míg együtt voltak, dajkálta volna szüntelen. Most, huszonnégy év után András emberségéből, odaátról lélekben magához ölelte újra. Nem volt könnyű megélni a tudatát.
Aztán Zolira gondolt, a régi, kedves együttlétekre, s arra az órára, melyben bizonyossá vált, hogy baráti érzések helyét elfoglalta valami új, addig nem ismert boldogság. A gondolatnak megint sírás lett a vége.
Az érzelmek sodrásában
X/31
Eszter számára szomorú hangulatban telt karácsony mindkét napja. A napok nagy részében szobájában volt, kucorgott a fotelban, vagy ledőlt a heverőre, s igyekezett semmire sem gondolni. Szobáját csak akkor hagyta el, ha feltétlenül szükséges volt. Részben anyjáék miatt. Most nem volt ereje látni alig titkolt boldogságukat. Előző este is. A fürdőszobába indult. Át kellett mennie a nappalin. András éppen akkor búcsúzkodott az előszobában. Félig nyitott ajtón át hallotta túlfűtött, lázas suttogását, anyja boldog susogását. Legszívesebben kimenekült volna a havas éjszakába, neki a világnak, hogy ne lásson, ne halljon semmit, ami érzelem.
Lelkiállapotán könnyített volna Bálint társasága, de nem élt a meghívással. Azt viszont nem bánta, hogy Barna is távol maradt. András érezhető csalódottsággal, s kis iróniával mondta az első napi ebédnél, azt hitte, a fiú tapintatból nem tartott velük szentestén. Jelenlétével nem akarta zavarni első, közös ünnepüket, s inkább elfogadta a szállásadó, idős házaspár vacsorameghívását. Reggel kiderült, csak üzleti fogás volt mögötte. Amilyen gyűjtögető természetű, vacsora alatt szakmai halandzsával rábírta az öreget, hogy a borfejtéssel ne várjanak az ünnepek utánig, így borsos ünnepi felárat számíthatott fel.
Barna természetét Eszter magában másképpen nevezte, s szomorúságában valamennyire vigasztalta, hogy legalább ezt a buktatót elkerülte. Gyenge vigasznak bizonyult, mert nem tudta kikerülni a gondolatot, Barna mohósága eltörpül Zoli bűne mellett.
Eltelt a kétnapos ünnep. Ahogy várható volt, Nógrádi András Ácsfán maradt. Barna is úgy döntött, marad még néhány napot. Nem Eszter kudarcba fordult kapcsolata volt az oka. Barna nem tudott a történtekről.
Prózaibb oka volt a maradásra. Tartott még a szabadsága, s szállásadójuk szomszédságában is adódott jól fizető munka. Többi idejét pedig szívesebben töltötte a faluban keresztapja költségén, s kellemes vendégeskedéssel, mint egyedül, magányos hangulatban a fővárosi lakásában.
Az ünnepek után két nappal új vendégek érkeztek. Várhegyi Lóri bácsiék mentek vissza Sopronba még egy hétre, s most kanyarodtak el Ácsfára. Magukkal hozták Kismagdit, s otthagyták arra az időre. Később kiderült, nem véletlenül. A lánynak küldetése volt.
A Várhegyi család az elmúlt hónapokban meghányta-vetette az előkerült rokon sorsát, s ahogy telt az idő, úgy hagyott alább kezdeti igyekezetük az örökség megosztását illetően. Általános vélekedés volt, nagy hiba volna eladni a tekintélyes balatoni nyaralót, amit a Várhegyi szülők hagytak fiaikra, s abból kifizetni „ Emőke” teljes örökségét. Az ingatlan évtizedek óta biztosította a család nyaralását, mellette szép jövedelmet hozott, évről-évre visszajáró, fizető vendégeik voltak. Úgy döntöttek, pénz helyett „Emőke” is kulcsot kap a nyaralóhoz. Használják teljes joggal, ahogy a többi családtag. A bevétel szétosztásánál is gondolnak rá. Érje be ennyivel.
Remélték, a nyaralóval elfelejtődik majd az örökség többi része, ami a Várhegyi nagyszülők családi háza után járt volna, s csak két esztendeje örököltek meg, s nemrégiben osztottak kétfelé, három helyett. Tekintélyükre, jó rokoni voltukra kényes emberek megfontoltabbak, ha előre sejtik, Tasi Hajnalka rossz-néven veszi majd „ feledékenységüket,” s kínos vita után kénytelenek lesznek ebben is dönteni. S, Hajni további elszámolásra kötelezi majd őket, mivel hamarosan a nyaraló eladására kényszerülnek, hogy otthonhoz segíthessék családot alapító gyermekeiket, s Mariéknak mindössze csak egyszer adatik meg a nyaraló élvezete. Most úgy gondolták, a nyaraló használati jogának megosztásával eleget tettek Miklós testvérük iránti kötelezettségüknek.
Kismagdira várt a feladat, hogy hozza a megkerült rokon tudomására a család döntését. Eszter minderről mit sem tudott még, s máskor örült volna unokahúga látogatásának, de most nehezére esett a jókedvűn ficánkoló lány társasága. Anyjára nem hagyhatta. Mari minden idejét Andrással töltötte. Szabadságot vett ki a szövetkezeti irodán, hogy sütéssel, főzéssel a kedvében járjon. András kezdte otthon érezni magát. Körbetakarította a házat a letaposott hótól, vágta a fát a nappali kályhájába, vagy Marinak segített az ebédfőzésben. Közben vidámak voltak, sokat nevettek.
A rokonságban, s a szomszédok előtt is nyílt titok volt már, hogy komoly vonzalom szövődött köztük. Valójában mindenki elfogadhatón állt hozzá. Mintha jó néven vették volna, hogy Mari hosszú özvegysége után elhalt ura unokatestvéréhez, s nem egy kívülálló idegenhez köti majd az életét. András gondoskodott arról, hogy e felől senkiben se legyen kétség. Tudatta Lóri bácsiékkal is. Azt mondta, Marika közeléből már hatökrös szekérrel sem lehetne elvontatni. Az öregúr azt felelte, itt volt az ideje, hogy „Emőkének” adjon jót is az Isten.
András kedélyesen válaszolta, hogy rajta nem fog múlni. Alig várja, hogy tisztesség szerint oltárhoz vezesse. Mari belepirult. Lányos zavara Eszter arcára is mosolyt varázsolt.
Lóri bácsi kérdezte Esztert Zoli felől. Eszter csendesen mondta, hogy nagyon elfoglalt a közeli szilveszter miatt. Nehezére esett a füllentés, de nem avathatta be a rokonságot. Később Kismagdihoz őszintébb volt, de csak italozásról, s mosolyszünetről beszélt. A többit előtte is elhallgatta.
Barna ott volt éppen, mikor a Várhegyi rokonok megérkeztek. Amint Kismagdit hátrahagyva, Lóri bácsiék egy-két óra után továbbmentek, Eszter meglepve tapasztalta, hogy Barna szinte azonnal ismerkedni kezdett a csinos, gimnazista lánnyal.
Ezzel töprengésre késztette. Néhány napja még Barna érzéseiről árulkodott a pici hordót tartó, remegő keze, most ugyanazzal a jókedvű lendülettel beszélt Kismagdival, ahogy megismerkedésük idején vele. Néhány nap előtti szomorúságának nyoma sem volt.
Tolakodott megint a gondolat, Barna is a férfiak hűtlen kasztjához tartozik, ahogy magában elnevezte. A fiú minél inkább törte magát a lánynál, Eszter annál erősebben kezdett kételkedni abban, hogy a sors véletlenül hozott elé egymásután két hűtlen természetű fiút. Az a gyanúja támadt, hogy Bálint nem mondta el a teljes igazságot. Nem a többség, hanem minden férfi természete hűtlen, de Bálint, a kedves, jó barát, elhallgatta előtte, mert ismeri elvárásait az élettől, s nem akarta megfosztani a reménytől. Gyászos gondolatok voltak. Amilyen Eszter lelkiállapota volt ezekben a napokban.
Kismagdi jókedvében, lendületében sodorta volna magával. A gimnazistalány megérkezését követő napon már teljesen otthon érezte magát, felszabadultan jött-ment a házban, mindenhova bekukkantott, mindenbe belekóstolt, s ki is szolgálta magát, ha megkívánt valamit. Szánkózásra kerekedett kedve. A szánkó a padláson volt, az elfektetett létrát alaposan betemette a rádobált hó. Kismagdi így is ragaszkodott tervezett játékához. Barna készségesen ásta ki a létrát a hó alól, s a lány hangos örvendezése közben a szánkót lehozta a padlásról. Kismagdi vitte volna Esztert is magukkal, de kitért előle. Helyette magában fohászkodott, hogy a folyton izgő-mozgó unokahúga ne unjon bele egyhamar a kitalált játékába.
Csendre volt szüksége, hogy valamiképpen összeszedje magát. Egyre inkább érezte, teljesen magára maradt bánatával. Senki sem volt, akivel Zoliról beszélhetett volna, aki segít átgondolni a történteket. Hajni elfogult volt, anyját lekötötte András.
Nagybátyja mindig későig maradt. Anyjával utána sem tudott beszélgetni, mert sietve visszavonult a szobájába, mintha előtte restellte volna, hogy Andrással így alakult a kapcsolata. Futtában mentegetőzött is. Olyasmit mondott, ne higgye, hogy csak apjával való hasonlóság miatt kedvelte meg. Andráshoz személyében is kötődik.
Eszter ebben nem volt egészen biztos. Újra megnézte apja fényképeit, most alaposabban, mint addig bármikor, s szinte megdöbbentette a hasonlóság. Anyja helyében rá is nagy hatással lett volna az elvesztett kedvest megidéző szempár, régen oly kedves mosoly látása, de nem mondta. Végül is oly mindegy volt, hogy mi hozta el anyja számára a boldogságot, az volt a fontos, hogy elhozta. Fontos volt akkor is, ha ő maga most nem tudott zavartalanul örülni velük.
Mostani helyzetében jobban nyomasztotta anyja zárkózottsága, mint előtte bármikor. Megpróbálta neheztelés nélkül tudomásul venni, de nem ment könnyen. Mondogatta magában, ennek is a gyermekkorban átélt szörnyűség az oka, talán éppen az a lendítő, sikoltó mozdulat, mivel szegény Vali a lánya életét mentette. Biztos volt benne, hogy Juhász Julianna álmaiba nem véletlenül tért vissza ez a lidérces kép. Annak a valóságban is úgy kellett történnie.
Azóta már olvasott a légnyomások természetéről. Mikor Juliannát a nyitottabb folyosón a robbanás szele hátradobta, a többiekkel is ennek kellett volna történnie, de őket a zártabb részen egy pillanatra megvédték azok a falak, melyek a következő pillanatokban rájuk omolva, a mélybe taszították őket. Emőkével is ez történik, ha Vali nem használja ki azt az egy-két másodpercet. Egyedül csak Vali gyors helyzetfelismerésével, a szerető anyai szív pillanat alatt meghozott, kétségbeesett döntésével, ebből adódó emberfeletti erejű, lendítő mozdulatával magyarázható „Emőke „ megmenekülése.
A múltban is idő kellett ahhoz, hogy anyjával felszabadultan tudjanak beszélgetni. Az a pár perc, ami ezekben a napokban esténként jutott, nem volt elegendő, hogy elmondja, elsírja, Zoli mit tett. Ezért anyja még mindig abban a tudatban volt, hogy Zoli továbbra is Barna megjelenése miatt neheztel, erről árulkodtak rövid, vigasztaló mondatai is.
Eszter itt tartott gondolatban, mikor az utca felől szokatlan hangokat hallott. Ráébredt, hogy Kismagdi sikongat szertelen jókedvében, s Barna baritonja adja mellé a kísérő hangot.
Utcájukban nem volt szokás így hancúrozni. Ha zárt ablakon át is hallotta, hallják mások is. Ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy másnap róluk beszéljen a falu.
A falunak nem szerette ezt a szokását, nagyon nem szerette, de mivel nem tudott változtatni rajta, kénytelen volt alkalmazkodni hozzá. Kiment a nappaliba. Anyja is nyugtalan volt, Andrással éppen arról beszéltek, hogyan kellene beszólítani a hangoskodókat.
Mondta, hogy bízzák rá, s vette a kabátját. Még a teraszon volt, mikor Kismagdiék hangos nevetéssel befutottak az udvarra. Unokahúga elől, utána Barna a szánkóval. Kismagdi a kert elejéig szaladt, a magas hó miatt nem jutott tovább, topogott, kacagva sikongatott, míg Barna beérte, s a karjaiba zárta.
Eszter gyorsnak találta az összeborulást. Hiányolta hozzá az előzményeket, de annak örült, hogy nem vették észre, s csendesen behátrált az ajtón. Anyjáéknak csak annyit mondott, már az udvarban vannak, s csendben lesznek egy ideig.
András érteni vélte, s bosszankodón mondta :
- Ejnye! A fiút lekapom a tíz körméről!
Mari békítette.
- Fiatalok! Náluk könnyebben megy az ilyesmi. Ne neheztelj rájuk, András!
- Ha csak erről volna szó, én se bánnám. De komolyan tartok attól, hogy az este emlegetett borozónak is köze van ahhoz, hogy a fiú ennyire szorgalmazza magát a kislánynál!
Eszter halványan elmosolyodott. Előző este Barna is náluk maradt vacsorára. Kismagdi előtte hozta szóba a családi nyaralót. Óvatosan fogott hozzá. Leírta a kétszintes házat kívül-belül, s mikor az alagsorról beszélt, Barna igen megélénkült. Kiderült, a nyaraló alagsorát eszményi helynek tartja egész évben működő, meleg konyhás, minőségi borozó számára. Régi terve. Néhány pincészettel közeli a kapcsolata, induló tőkéje is van hozzá. Ha kell, felteszi rá a fővárosi lakását is. A család sem járna rosszul, a kihasználatlan alagsor pénzt hozna a konyhára.
X/32
Eszter elhatározta, beszél Kismagdi "fejével." Mikor kettesben lefekvéshez készülődtek, szóba hozta a témát. Először arról beszélt, amit vonzónak talált a fiúban. Majd azt mondta el, hogy mit gondolt a rokoni kapcsolatról, s a lemondás rossz érzését, mely hónapokon át fogva tartotta. Végül hozzátette, kár volt az egészért, mert Barnát illetően mindvégig tévedésben volt. Olyan anyagias szemléletű, hogy akkor sem tudná elfogadni, ha közben nem szeret bele Zoliba.
Kismagdi valamiféle daccal válaszolt.
- Az nem baj, ha szereti a pénzt. Én is szeretem!
Eszter a maga csendes módján felelt rá.
- De ugye, nem annyira, hogy mindennél fontosabb legyen?! Hogy kijelentsd ridegen : nem érdekel mások nyomora?!
Kismagdi pizsamában, törökülésben ült a heverőn, s neheztelőn reagált.
- Eszter ez nem fer! Hogy jut eszedbe ilyet kérdezni?
-Barna filozófiája. Szerinte mások gondja, baja, bárki legyen az, magánügy. Mindenki oldja meg, ahogy tudja. Mindezt nagyon komolyan gondolta.
Kismagdi arcára volt írva, nem örül a hallottaknak. Hangján is hallatszott.
- Ha olyan fontos vagyok, ahogy mondja, kénytelen lesz változtatni az eddigi álláspontján.
Eszter befelé sóhajtott. Tudott, az ember nagyon nehezen változik felnőttkorban.
- Barna szerencséje, hogy előbb mozdult rád, mint hallott a nyaralóról, mert különben semmi sem mosná le róla, hogy érdekből kedves. Akkor ezerrel lebeszélnélek róla. Így sem vagyok biztos abban, hogy nem ezt kellene tennem.
- Nyugi! Úgy lesz, ahogy mondtam. Mindig elérem, amit akarok. Ilyen a természetem.
Eszter nem örült a válasznak. Nem kedvelte az erőszakos embereket. Remélte, most nem arról van szó, hanem csak a tizenhét évesek magabiztossága beszél a lányból.
Kis hallgatás után megkérdezte:
- Barna kérte már a segítséged alagsor ügyben?
- Nem kellett kérni. Elhatároztam, hogy együtt vágunk bele. Nem megyek negyedikbe, úgysem tudok leérettségizni. Az ősök majd beletörődnek. Elég gáz voltam nekik eddig is. A diri lánya évről-évre kis híján elhasal, gondolhatod! De nem tehetek róla. Utálok egy helyben ülni. Pörögni szeretek. Éppen jókor jött Barna, mert egy ideje már azon tépődöm, hogy mi a nehézséget kezdjek magammal.
Mi tagadás, Esztert alaposan meglepte ezzel a közléssel. Nem gondolta volna, hogy a csinos, értelmesnek tűnő lány bukdácsolva végzi tanulmányait. Azt teljesen képtelennek tartotta, hogy még az érettségit se akarja megszerezni a mai világban, mikor nélküle, vagy valamilyen szakma nélkül lehetetlenség boldogulni.
Hirtelenében nem tudta, mit mondjon. Főképpen, hogy megsejtette a fejleményeket. Ha Kismagdi elmondta Barnának is a terveit, a fiú két kézzel kapott az ötleten. Beházasodik a családba, szinte ingyen jut az alagsorhoz. Ahogy Barnát megismerte, aligha hagyna ki ilyen lehetőséget.
- Pontosabban, mire gondolsz ?- kérdezte kis idő után.
Kismagdi nevetett.
- Megmondom, de kiakasztalak vele. Úgy döntöttem, Barnához hozzámegyek még a nyáron. Kell pár hónap lógás-lazítás, hogy az ősöknek végleg az agyára menjek. Végképp belássák, nincs értelme a további nyűglődésnek, s abbahagyhatom az iskolát. Akkor jön Barna, és megkér. Biztosan beleegyeznek. Örülnek, ha megszabadulhatnak tőlem.
Eszter megdöbbent azon a leplezetlen pimaszságon, ahogy a lány készült bolonddá tenni a szüleit. Nem különben azon a könnyelműségen, ahogy intézni akarta sorsát. Barnával való kapcsolatának pedig olyan látszata volt, hogy a dolog érzelmi oldalát feleslegesnek látta tudakolni, annyira nyilvánvaló volt, hogy a lány részéről ennek a kapcsolatnak kevés köze van mélyebb vonzalomhoz.
Kismagdi sem látta fontosnak érzelmi okokkal indokolni a döntését, helyette a közös vállalkozásról beszélt, s a család hozzájárulásáról.
- Most már nektek is van beleszólásotok...- - mondta, leperdült a heverőről, átölelte Esztert, s hízelkedő, szeles gyermek módjára folytatta –Eszterke segíts megszerezni Emőke néni beleegyezését! Az otthoniakkal magam is boldogulok. De őt nem ismerem annyira. Légy szí... légy szí… légy szí!
Eszter gondolatban fogta a fejét. Nyújtsanak segítséget ennek a kis pimasz csitrinek ahhoz, hogy végleg elrontsa az életét ? Pedagógus szülei az évek során képtelenek voltak rábírni arra, hogy legalább közepesen végezze a tanulmányait, s elemi kötelességének érezze befejezni a gimnáziumot. Eszes lány, mégis beletörődtek a kudarcba. Mit tehetne érte az alatt a pár nap alatt, míg a vendégük. Attól tartott, nem sokat. Nem volt természete a könnyű feladás, egészen most sem adta fel. Úgy gondolta, ha látszólag a kedvében jár, talán sikerül rábeszélni arra, a gimnáziumot mindenképpen fejezze be, s csak aztán tervezzen Barnával. Nagy sóhaj után megígérte a segítséget. Az ígérettel nem vállalt nagy kockázatot. Tudta, anyja kérés nélkül se szólna bele a balatoni nyaraló sorsába, nem érzi még magáénak az örökséget. Neki kell figyelni az érdekeire. Úgy döntött, a Várhegyi családnak nem kell tudni anyja hozzáállásáról. Ezért vigyázott arra, mit mond a lány előtt. Elhallgatta, hogy neheztelt a rokonokra. Visszatáncolásukat nem vette jó néven. Azt sem, hogy a lányon keresztül tudatták velük. Lóri bácsinak volt alkalma, hogy személyesen beszélje meg anyjával, de nem tette. Nyilvánvaló volt, hogy anyja véleménye nem érdekelte őket. Bántotta, mint minden igazságtalanság.
Szabó Mari, egykori Várhegyi Emőke Emese teljes jogú örökös volt apja után. Hajni már hivatalosan bizonyította származását. Megtudták, a Várhegyi család tagjai, a hagyatéki tárgyaláson saját felelősségükre jelentették ki, hogy Várhegyi Miklósnak nincs életben lévő örököse, noha Várhegyi Emőke Emese sohasem volt holttá nyilvánítva, mivel gyermekholttest nem került elő házuk romjai alól. Így tartoztak elszámolni az örökrészével, mégis úgy kezelték, mint akinek kevés köze van a Várhegyi nagyszülők hagyatékához, s csak nagylelkűségüktől függ, mit osztanak meg vele.
Eszter szemére ezen az estén is nehezen jött álom. Először Kismagdi viselkedése foglalkoztatta, aztán Zolinál jártak a gondolatai. Vajon, hogy éli meg ezeket a napokat, teljes szívéből bánja-e, amit tett, vagy úgy gondolja, kiböjtöli valahogy míg feledésbe merül.
Nem hallott róla azóta. Nem járt bent a városban. Úgy döntött, nem látogatja Hajnit, míg a szülei nála vannak. Addig nem magányos, nincs feltétlenül szüksége a társaságára. Mellette volt rá más oka is. A ledér nővel nem akart egyhamar összefutni a lépcsőházban. Élő, eleven volt még a bánat, lélekben újra élné a csalódás gyötrelmes perceit.
Az érzelmek sodrásában
X/33
Bálint átugrott hozzájuk. Zoliról hozott hírt. Hajni üzente, Zoli néhány kollégájával Miska bácsinál fog szilveszterezni. Esztert rosszul érintette. Szerette volna hinni, hogy Zolinak ebben a helyzetben nem a szórakozáson jár az esze.
Dacos keserűséggel elhatározta, maga is ott lesz Miska bácsinál. Két szemével akarja látni mulatós kedvét, aztán lezárja kettőjük történetét. Lezárja végleg, mert ez a szerelem csak boldogtalanságot hozna. Örök félelmet, hogy Zoli oktalan sértődöttségében megint a pohár után nyúl, s italos kedvében másnak az ágyában ébred. Nem tud ilyen életet elfogadni. Megpróbálni sem szabad. Amennyire most fáj hűtlensége, újabb csalódásba talán bele is halna, de mindenképpen véget vetne kapcsolatuknak.
Kapóra jött, hogy András szilveszterestére asztalt foglalt a vendéglőben, s magukkal akarták vinni a fiatalságot is. Mindannyian a nappaliban voltak, s éppen erről beszélgettek. Eszter már hallott róla, akkor még azt mondta, nincs mulatós hangulatban. Köszöni, de nem tart velük. Hajni üzenete után megváltoztatta szándékát. Mondta is mindjárt. Mielőtt Mari örülhetett volna, hozzátette, látni akarja, Zoli hogy mulat. Mire viszi rá a lélek.
Mari szeme ijedten rebbent András arcára. Közben Kismagdi hangosan örvendezett, várta Zolival a találkozást. Barna nem volt ennyire vidám. Zoli távollétéről a lánytól megtudott egy-két dolgot, s feszengőn mondta :
- Lehet, hogy pofozkodásnak nézünk elébe, ha Zoli még mindig úgy gondolja, hogy útjában vagyok?!
András nevetett.
- Csak nem ijedsz meg egy-két pofontól, édes fiam?
- Pofonja válogatja, igaz ?! – szólt közbe Bálint nevetve.
- Ja! Nem díjazom, ha olyan osztja az igazságot, akinek egy pofonja felér három másikkal.
- Ej, Barnus! Nemcsak az a legény, aki adja, hanem az is, aki állja!- mondta András úgy, mint aki szívesen részt venne egy kis pofozkodásban.
Kismagdi sietve mondta :
- Nem lesz semmi pofozkodás! Majd időben képbe hozom Zolit.
András rákacsintott Bálintra, s tovább cukkolta Barnát.
- Lehet, hogy a fiúra mégiscsak rájár a rúd, de most már Kismagdi miatt ?
Bálint vette a lapot.
- Zoli túl gyorsnak találja majd a váltást.
- Úgy bizony! Végül is, szegről-végről rokonok. Barnust felelősségre vonhatja. De ahogy nézem a fiút, elbújik majd a lányok szoknyája mögé!
Barna vörösödni kezdett, s tiltakozott.
- Nem vagyok gyáva! Csak nem szeretném, ha az a borissza elszúrná az első közös szilveszterünket!
- Ne mondd borisszának, mert nem részeges!- szólt közbe Eszter megbántott hangon.
Bálint megpihentette Eszter arcán a tekintetét, s csendesen kérdezte:
- Veletek tarthatok?
András felelt Eszter helyett. Nevetve mondta :
- Gyere, csak gyere! A vendégem vagy. Ha úgy fordul, megmutatjuk ennek az anyámasszony katonájának, hogyan kell helytállni az igazi férfinak!
Barna neheztelőn pillantott Andrásra, nem kevésbé Kismagdi, s mint akiknek elegük van a többiekből, indultak megint szánkózni. Már az előszobában megvigasztalódtak, behallatszott jókedvű viháncolásuk.
Ebben az esztendőben szilveszter hétfői napra esett. Rendes munkanap volt, s Marinak meg kellett szakítani a szabadságát, néhány órás munkára kihívták a majorban lévő szövetkezeti irodára. Lovas szánt küldtek érte a havas, rossz út miatt. Kismagdinak nagyon megtetszett a csengős lovak húzta szán, s Marival akart tartani. Marinak nem volt kedve magával vinni. Kismagdi kitartón Emőke néninek szólította, hiába kérte, hogy Ácsfán Mari nénit mondjon. A lány rendre elengedte a füle mellett. Mari azzal mondott nemet, hogy a szövetkezeti irodán csak unatkozna. Kismagdi nem nyugodott bele, s míg Mari elmagyarázta Eszternek hol tart az ebédfőzésben, titkon bebújt a szánon lévő pokrócok alá, a lovakat hajtó ember nagy derültségére.
Mari kénytelen volt tudomásul venni, de halkan, hogy a bakon ülő ember ne hallja, még egyszer a lelkére kötötte, ne emlegesse Emőke nénit, mert a munkahelyén nem ismerik a történetét, s egyelőre nem akarja közhíré tenni. Hozzátette azt is, vegye komolyan a kérést, mert különben megneheztel. Kismagdi ilyen feltételek mellett került ki az ácsfai szövetkezet majorjába, ahol éppen házi lovasbemutatót tartottak néhány vendégnek.
A szövetkezetnek nem volt ménese, csak lovakért rajongó elnöke, s nem egészen szabályos módon tartott a szövetkezetben néhány saját lovat. Nagy Zsiga komoly lóállományról ábrándozott. Mintha megérezte volna, hamarosan változnak az idők. Jön a rendszerváltás, a szövetkezet szántóit, rétjeit törvényesen felparcellázzák a hajdani, s új tulajdonosok között, felszámolják a tehenészetet is. Ha addig jól ügyeskedik, lovaival jövedelmező vállalkozásba foghat. Nem okoskodott volna rosszul, a rendszerváltás után valóban kialakult az a vagyonosodó réteg, mely komoly érdeklődést mutatott a lovassport iránt, beleértve a hátaslovakat is.
Nagy Zsiga lovait a szövetkezet istállójában helyezték el. Együtt abrakoltak a szövetkezet munkás lovaival, de kritikus lelkek szerint az angol telivérhez hasonlóan jó felépítésű paripák a szövetkezet számlájára más ellátást kaptak. Ahogy sokan azt is megkérdőjelezték, hogy vételáruk valóban az elnök zsebéből került ki.
Azt viszont mindenki tudta, hogy a tehenészetet felügyelő, Tóvárról kijáró állatorvos gondoskodott a paripák egészségéről is. Kárász Dávid lelkes fiatalember volt, maga is lovak rajongója. Nemcsak az egészségükre ügyelt, lovagolta is az elnök lovait, s részt vett a bemutatón.
Kismagdi kint maradt a majorság udvarán, megnézte a bemutató végét. Mellette álló asszony hangosan dicsérte az egyik lovast, azt mondta, „ Ez a mi állatorvosunk úgy üli meg azt a sárga paripát, mintha Isten is ló nyergébe teremtette volna! „ Kismagdi megnézte magának a lovast, s a bemutató után addig-addig ügyeskedett, míg a fiatalember szóba elegyedett vele. Kárász Dávid nem tudta ki a lány, kinek a révén került oda, ki az Emőke néni, akit emleget, de azt megállapította, hogy megkapón szépek a szemei, kedves a mosolya, s felettébb érdeklődik a lovak iránt. Bevezette az istállóba az elnök lovaihoz, közben lelkesen beszélt a lovak tulajdonságairól, vérmérsékletükről, s kiváló ugrókészségükről.
Kismagdi érdeklődőn hallgatta. Félórába sem telt, a fiú ölében ült az egyik paripa nyergében, s körbe-körbe jártak a majorság udvarán, közben olyan hangosan örvendezett, mint Barnával szánkózás közben.
Mari riadtan nézte az iroda ablakán át. Nem tudta, mit gondoljon a kis rokonról. Akkor még kevésbé, mikor a fiatal állatorvossal berobogtak az irodába, s Kismagdi gyerekes nyíltsággal újságolta mindenki előtt, Dáviddal úgy összebarátkoztak, hogy együtt fognak szilveszterezni estére Miska bácsi vendéglőjében.
Mari nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni, pedig szívesen megkérdezte volna, hogy Barnát addig hova teszi. Ideje sem volt rá, mert Kismagdi újabb tervvel állt elő. A tehenészetet akarta megnézni, mivel addig csak televízióban, vagy könyvekben látott tehenet, s lelkendezve mondta, Dávid lovon viszi ki az istállókhoz, mert teljesen beleszeretett a lovaglásba. Mari határozott kérése ellenére közben Emőke néninek nevezte.
Munkatársai felkapták fejüket - hogyhogy Emőke néni ?
Mari hirtelenében nem tudott megszólalni. Kismagdi beszélt helyette is. Ott helyben, egy szuszra elmondta a történet lényegét. Szenzáció lett belőle. Körbevették őket, az elnök is kijött az irodájából, s úgy rendelkezett, hogy Mariék az állatorvossal együtt ebédeljenek vele, és vendégeivel. Ebéd közben meséljék el részletesen a nem mindennapi történetet.
Ezt is amolyan vendégszórakoztató attrakciónak szánta, mert amúgy nem volt szokása a beosztott könyvelőkkel ebédelni. Ha Marin múlik, most sem ülnek közös asztalhoz. Tiltakozón mondta, már elvégezte a munkáját, sietne haza, neki magának is ebédvendégei vannak. Nagy Zsigának nem volt szokása figyelembe venni beosztottak indokait, ellenvetést még kevésbé tűrt, s Mari nem szabadulhatott.
X/34
Mari hazaérkezésük után könnyes panasszal mondta el Eszternek a történteket. Nem hallgatta el Kismagdi viselkedését sem a fiatal állatorvossal, s mindkét dolog miatt neheztelt a lányra. Azért külön is, hogy hazafelé Barna említésére Kismagdi vállrándítón azt felelte, egyáltalán nem érdekli, Barna mit gondol majd, nem tartozik neki magyarázattal, mert tudtával még nem ment hozzá feleségül.
Eszter csóválta a fejét, s néhány szóval elmondta, hogy a lány előző este mi mindent tervezett a jövőjével kapcsolatosan. Marival egyetértettek abban, hogy éretlen csitri, akire nem árt jobban vigyázni, míg náluk van. Mari szobájában beszélgettek csendes szóval. András és Barna a nappaliban voltak. Eszter időben megebédeltette őket, s míg Mariékra vártak, mindketten elbóbiskoltak a televízió előtt.
Családilag a helyzet kezdett kínossá válni. Barna néhány napja már átélt náluk egy kudarcot Eszter miatt, most várt rá a másik. Eszter részvéttel gondolt a fiúra, bármennyire is távol állt tőle anyagias természetével. Anyjával megbeszélték, amint bizonyossá válik, hogy Kismagdi valóban lecserélte az állatorvosra, beavatják Andrást. Közel áll keresztfiához, tapintatosabban készítheti fel a csalódásra. Már amennyire fel lehet készíteni valakit ilyesmire.
Egyik gond szülte a másikat. Hova tegyék Barnát estére. Nem engedhetik el az albérleti szállásra egymagában keseregni, vigyék magukkal Miska bácsihoz, nézze végig, Kismagdi hogyan mulat az állatorvossal, ez sem látszott jó megoldásnak. A bánat mellett irritálná a dolog, s bátor, nem bátor, komoly botrányt rendezhet, ha keserűségében inni kezd, s számon kérőn beleköt a fiatal állatorvosba.
Mari végül mégis azt látta jónak, ha magukkal viszik, legyen ott, ahol András van. András pedig nagyon készült az esti mulatságra. Elmondása szerint így akarta az ácsfaiak tudomására hozni, hogy ők ketten egyszer s mindenkorra összetartoznak.
Eszter fejében meg sem fordult, hogy maga maradjon otthon Barnával. Úgy érezte, látnia kell Zoli viselkedését a végleges döntése előtt. Önnönmagának igyekezett józan ésszel indokolni. Hátha rádöbben, hogy már semmit sem jelent, elmúlt a szívdobogtató, édes érzés. Akkor könnyebb volna pontot tenni történetük végére. Szépen, nyugodtan kimondhatná – Ennyi volt, felejtsük el egymást!
Fanyar mosollyal gondolt arra, hogy Kismagdinak Barnával kapcsolatban most már nem lesz mondandója Zoli számára. Zoli csak azt látja majd, hogy Barna még mindig köztük van. Hiheti akár, hogy Barnánál kereste a vigasztalódást. Keserű daccal gondolta, nem baj. Legalább visszakap valamit abból a bánatból, amit neki okozott, ha ugyan bánatként élné meg, mert a történtek után az is megeshet, hogy magával hozza a ledér nőt, vagy valaki mást, s ő fog menekülni, mert nem tudná elviselni, hogy mással mulasson a szeme előtt.
A gondolattól kicsit megrettent, de aztán erőt vett magán, mint kiskorában, ha ki kellett menni a sötétbe. Az is riasztotta, mégis ment. Szembe akart nézni a félelmetessel, hogy tudja, mi vár rá.
Most volt itt az alkalom, hogy Zoliról anyjának elmondjon mindent őszintén. Mari megrendült lánya bánatán. Magához ölelte vigasztalón, aztán azt mondta:
-Van igazság abban, amit Bálint mondott. A férfiak engedékenyebbek magukhoz, főleg akkor, ha isznak is hozzá. De azt nem hiszem, hogy Zoli italozó. Hónapokon át nem tudta volna titkolni. Sokszor voltunk együtt vele, egyszer sem ivott többet az illendőnél. Azt sem gondolom, hogy Miskánál esténként többet inna egy-egy pohárnál. Nekem már mondták volna a faluban. Most csak megbotlott, kislányom!
- A nő miatt nem menti fel!... -felelte Eszter a szemeit törölgetve.
Mari együtt érzőn sóhajtott, aztán vigasztalt újra.
-Most megtörtént, mert magányában elcsábult, de házasként nem gondolom olyannak, aki melletted máshoz menne. Szeret téged!
- Akkor hogy hagyhatta magát elcsábítani attól a nőtől?!
- A magányos férfiak már csak ilyenek. Tapasztaltabb asszonyok mondják, a férfiakat mindig hajtja a vérük, ezért az okos asszony arra törekszik, hogy ura a hitvesi ágyban találja meg az örömöt. Ami a vérüket illeti, lehet abban valami igazság, mert András is könyörög minden este, hogy maradhasson éjszakára. Nehezére esik kivárni az idejét. Tanácsos lesz nekünk is mielőbb összeházasodni, ha nem akarok magamnak is bánatot...,- mondta, s zavartan elhallgatott, mintha megbánta volna, hogy ennyit is mondott. Gyorsabban húzódott a nyitott szekrényajtó mögé átöltözni, mint ahogy máskor szokott. Eszter csak azt jegyezte meg, amit Zolival kapcsolatosan hallott, pedig az a ritka pillanat volt, mikor anyja magától megnyílt, s Andrással elmélyült kapcsolatukba avatta be.
Esztert elbizonytalanította anyja a magányos férfi emlegetésével. Felötlött benne, ebben az értelemben Zoli is magányos volt mellette. Az ital, s a sértődöttség felerősítheti a magány keserűségét. Felsajdult benne újra a bánat – Zolit ez sem mentheti fel! Aki teljes lelkéből szeret, az megértő, s tud várni, bármennyire hajtja férfiúi vére!- gondolta boldogtalanul, s csüggedten indult az ajtóhoz. Kellemetlen feladat várt rá. Beszélnie kellett csapongó unokahúga fejével.
Kismagdi nem volt vívódó természetű. Barnát nem tartotta fontosnak tájékoztatni arról, hogy már nem érvényes a csókok közt tett ígérete. Lábujjhegyen ment át a nappalin, hogy a bóbiskolókat ne ébressze fel. Bement Eszter szobájába, hasra feküdt a heverőn, s egy színes újságot lapozgatott gondtalanul, mint aki jól végezte dolgát.
Eszter leült a fotelba, s szótlanul nézte egy ideig. Kismagdi most sem zavartatta magát, nyugodtan lapozgatott tovább. Eszter először nézte meg mérlegelő szemmel. Megállapította, hogy tizenhét éves korára mindene megvan ahhoz, hogy megszédítsen egy férfit. Természetes, búza szőke hajával, nagy kék szemeivel, s formás alkatával magára vonja a tekinteteket. Kárász Dávid is megszédült, mikor a ló hátán minden teketória nélkül beleült az ölébe. A fiú aligha sejtette, hogy kiskorú domborulatait élvezi. A lányt fejlettsége, magabiztos fellépése után jóval idősebbnek gondolhatta. Mellette kicsattanón egészségesnek tűnt, mintha nem is városon, hanem a természet lágy ölén nevelkedett volna.
Bálinttal egyszer beszélgettek a fiúról. Jó viszonyban voltak a szövetkezeten keresztül, mert ahogy a bölcs mondja „ hasonló, a hasonlónak örül.” Bálint akkor említette, hogy Dávidnak sem lesz könnyű társra találni a mai lányok között, mert gyengéje a természetes szépség.
Megszólalt, csendes számon kérő volt a hangja.
- Édesanyámat kellemetlen helyzetbe hoztad. Hogy tehettél ilyet?
Kismagdi kíméletlen őszinteséggel válaszolt.
- Rettenetesen béna volt. Csak állt, s hallgatott. Abban a szituban muszáj volt megszólalnom, ha nem akartam, hogy olyan hülyének nézzenek, aki nem tudja saját nagynénje nevét. Egyébként sem értem, miért titkolózik?! Nincs szégyellnivaló a családunkon. Legtöbb ember büszke volna a helyében, hogy két évszázada értelmiségi a családja. Inkább beletörődik, hogy továbbra is a napszámos Kocsisék árvájának tartsák?
Eszter neheztelőn pihentette meg tekintetét a lány arcán. Bármennyire tudta, hogy anyja könnyen zavarba hozható, s olyankor gyakran bizonytalan, Kismagdi válasza akkor is sértő volt. Mellette igazságtalan volt ítélkezésében. Nemtörődömségével maga idézte elő a kínos szituációt.
Sejtette, a Kocsis családot leértékelő véleményét sem most találta ki védekezésül, minden bizonnyal magával hozta magasan képzett, értelmiségi voltára büszke családjából.
A Várhegyi család örömét, hogy Miklós testvérük lánya annyi év után előkerült, nem akarta megkérdőjelezni, még akkor sem, ha anyagi kötelezettségük elől esendő emberek módjára megpróbáltak valamennyire kitérni. Azt viszont kezdte sejteni, hogy „Emőke” társadalmi helyzetével, iskolázottságával elégedetlenek.
Gyakori téma lehet náluk, ha a lány ezen az alapon alakított véleményt. Nem volt kétséges előtte, hogy ezek után Kismagdi kudarcát valóságos csapásnak élik majd meg. Nem szívesen lett volna a lány helyében. Alighanem, így is évek óta hallgatja, hogy milyen szégyent hoz a családra, mennyire lejáratja őket azzal, hogy ennyire félresikerült.
Kismagdiról közben újabb képet kapott. Az mellett, hogy nagyra nőtt, meggondolatlan csitrit látott benne, aki még nincs tisztában cselekedetei, szavai következményeivel, az a gyanúja támadt, hogy Kárász Dávid doktori címe szerepet játszott a döntésében.
Az érzelmek sodrásában
X/35
Rossz érzéssel gondolt arra, talán az állatorvossal akar elégtételt szolgáltatni a családnak, ha már maga nem tudott megfelelni az elvárásaiknak. Nem örült volna, ha így van. Nem akarta ezt ennyiben hagyni, de először anyja viselkedését kellett megértetni vele, hogy otthon ne beszéljen róla lekicsinylőn, alapot adva újabb elégedetlenségre.
- Azért nem érted anyám viselkedését, mert nem falun nőttél fel. Kis településen számon tartják egymást az emberek. Szabó Marit, a tisztes Kocsis család tagját, - mert igenis, tisztes család volt, ahol becsülete volt a kétkezi munkának, - bárhol, bármikor megszólíthatták, mert magukhoz hasonlónak érezték. Szófogadatlanságodnak köszönhetően most majd elterjed, hogy úri népek gyereke, flancos famíliával, ahogy felénk mondják, s megváltozik a viselkedésük.
- Kiközösítenek benneteket?- kérdezte Kismagdi, s mintha némi aggódás hallatszott volna ki a hangjából.
- Azt azért nem, de már nem lesznek olyan közvetlenek, amilyenek eddig voltak. Édesanyámat nagyon bántja.
Kismagdi nyugtalanul mozdult, hangja ingerült lett.
- Sajnálom, de nem tudtam, hogy itt jó családba tartozni bélyeg. Azt sem tudtam, hogy az egyszerű falusiaknak igénytelenségükben, elmaradottságukban, társasági allűrjeik vannak!
Eszter befele sóhajtott.
- Szó sincs allűrökről! Kis közösségekben a bizalom egyik megnyilvánulása. Abban bízom, akit ismerek, vagy a családját megbízhatónak ismerem. Ez amolyan garancia. Nagyon fontos, mert egymás felé nyitottabban élnek, mint a városokban lakó emberek.
-Nem vettem észre, hogy nyitottabban élnének! Inkább nagyon is tartják magukat az én házam, én váram elvéhez. Míg Barnával szánkóztunk, az előttetek lakó öregasszony elképesztőn görbe hátával annyiszor futott ki a járdája mellett igazgatni a havat, ahányszor elhúztunk előtte. Rengeteget nevettünk rajta.
Eszter komolyan megneheztel rá, ha nem nézi megint, hogy éretlen csitri, aki tetejében előítéletes környezetben nevelkedett, mert e felől már nem volt kétsége. S, újra felsejlett benne, hogy a Várhegyi család szellemiségével nincs minden rendben. Tolakodott egy másik gondolat is, Miklós nagyapja talán ezzel szembesült, mikor megismerte Vali nemes emberséggel élő családját. Házasságával választott a két család között is, ez lehetett az igazi oka, hogy aztán saját szüleivel alig tartották a kapcsolatot, s nem az, hogy félbehagyta az orvosegyetemet.
Nem örült a megsejtésének, noha már akkor számolt azzal, hogy kellemetlen meglepetések is érhetik, mikor a rokonok megismerésére indult. Nyugalmat erőltetett magára, mikor megszólalt.
- Ami a falusi embereket illeti, de más helyzetekre is igaz, nem szabad általánosítani, mert mindig igazságtalan. A görbe hátú néni megítélésében is tévedtél. Háza előtti rész tavasztól-őszig kis virágoskert. Julis néni az évelős ibolyáit védte. Jóságát, finomságát bizonyítja, hogy nem szólt rátok, s akkor sem csapott közétek a hólapáttal, mikor kinevettétek… Amúgy pedig azért görbült meg idős korára szegény, mert fiatalkora óta beteg a hátgerince. Így nevelt fel négy gyermeket egyedül. Az ura a fronton maradt. Legidősebb fia jó nevű szakorvos Tóváron. Naponta hazaugrik az anyjához. Mióta itt vagy, láthattad lapátolni a havat. Szerencsétek, hogy nem futottatok össze vele, miközben nevettetek az édesanyján.
- Nem tudtuk, hogy ott kert van…-mondta a lány védekezőn, mintha csak a szánkózásról lett volna szó.
Eszter gondolta, Kismagdi csak azt hallja meg, amit akar. Nem volt szándékában egy ültükben meggyőzni gondolkodása helytelenségéről, jobban bízott az apró lépésekben, így nem tért vissza a témára.
Helyette azt mondta:
- Ha már szóba hoztad Barnát… Hogyhogy lecserélted Kárász Dávidra, mi okból ?!
- Szerinted ?
-Csalódást okozol. Barna esetében is elhamarkodottnak, megalapozatlannak láttam az elhatározásodat, de arra semmiképpen sem számítottam, hogy másnap átpártolsz egy számodra teljesen idegen, ismeretlen fazonhoz, mert a neve előtt ott van a doktor!... Sejtem, hogy mire kell neked a doktori titulus, de erről majd később. Most inkább arról beszéljünk: gondoltál már arra, Barna mit fog érezni, ha megtudja ?
Kismagdi kedvetlen mozdulattal ledobta a képes újságot, kiült a heverő szélére, s pimaszkodó csitri módjára, indulatosan visszakérdezett.
-És, te gondoltál rá, mikor Zolira felcserélted?!
-Ne védekezz velem, mert tudod. hogy más volt a szituáció! Mellette, én nem csókolóztam Barnával. Véletlenül sem bolondítottam házassági tervvel, számára fontos üzleti lehetőséggel.
- És, ha így volt, nem szabad meggondolni magam ?... Itt az is tilos ?! Na, ne már!
Eszternek kezdett elege lenni belőle. Felállt a fotelből, elindult az ajtó felé, s útközben felelt.
- Az előtt kellene gondolkodnod, mielőtt másoknak komoly ígéreteket teszel. Senkinek sincs joga szórakozni a másik ember érzelmeivel. Játszani a szerelmest, aztán egyetlen szó nélkül faképnél hagyni, s elintézni egy vállrándítással… Komolyan reméltem, hogy Miklós nagyapám két évszázada értelmiséginek mondott családjában elsők között tanítják tisztes viselkedésre, felelősségteljes gondolkodásra a gyerekeket. Erről a sokkal szerényebb körülmények között felnevelkedett anyám sem feledkezett meg. De úgy látom, ez nálatok elmaradt. Ideje bepótolnod, ha velem továbbra is rokonságban akarsz maradni!- mondta határozott hangon, s kiment a szobából, alaposan betette maga után az ajtót.
X/36
Közeledett az este, készülődni kezdtek a vendéglőbe, közben Barnának senki sem mondott semmit. Kismagdi megváltozott viselkedése volt az oka. Hallgatag lett, s bűnbánó arccal nézett Eszterre. Megint olyan szelídnek tűnt, amilyennek Lenkei papáéknál megismerték.
Eszter úgy döntött, várnak András beavatásával. Este majd kiderül, hogy viselkedik a két fiúval, s ha valami gond lesz, akkor is ráérnek megtenni.
Barna így is észre vett valami változást Kismagdi viselkedésében, s aggódni kezdett csendessége miatt. Találgatta, talán megfázott kint a majorságban. Kismagdi tekintete nyugtalanul rebbent Marira, s Eszterre. Mikor látta, hogy nem fűznek megjegyzést hozzá, megnyugodva felelte, nem beteg, csak bántja, hogy a szomszédban lakó néni kertjét letaposták. Tönkretették az évelős ibolyáit.
Barna azt gondolhatta, megszidták miatta, s gavallér módjára magára vállalta a felelősséget. András mit sem tudva a változásról, kedélyesen vigasztalta a két fiatalt, nevükben majd kárpótolja a nénit, tavasszal felássa a kiskertjét, segít szétültetni az évelős ibolyákat is. Mari sietve tette hozzá, fontos a békesség, mert eddig jó szomszédok voltak.
Nyugodtabb lett a légkör. A lányok a fürdőszobában készülődni kezdtek az esti programra. Amint betették az ajtót, Kismagdi megszólalt. Csendes volt a hangja, szinte bocsánatkérő.
-Igazad van, Barnával meggondolatlanul viselkedtem. Nem kellett volna felelőtlen ígéreteket tennem. De nem sejtettem, hogy hamarosan találkozom valakivel, aki jobban tetszik majd.
Eszter a tükör elé állt, onnan nézett a lányra, s neheztelőn megjegyezte:
-Pontosabban, akinek jobban tetszik majd az egzisztenciája!
Kismagdi ezúttal csak félig mondott ellent.
- Dávid természetre is más. Keveset beszélgettünk, de abból is kitűnt, hogy nem a szerzés az életcélja. Szereti az állatokat, főleg a lovakat. Nem véletlenül lett állatorvos. Ha már választanom kell, inkább Dávid, mint Barna.
Eszter kedvetlenül gondolta, mégiscsak beszélniük kell Andrással, nem várhatnak a későbbi fejleményekre. Megint nyugtalansággal töltötte el Barna várható reagálása, s mindez egy olyan csitri miatt, aki nem bír magával. Nagyon közel volt ahhoz, hogy kimondja. Mégsem tette. Megütötte fülét a lány fogalmazása.
- Hogyhogy „ kell” ? Nem értem.
Kismagdi mintha várta volna, hogy kiönthesse szívét, panaszos hangon felelt.
- Az otthoniakat nem bírom elviselni tovább. Igaz, megkapok mindent, ami anyagiakkal kapcsolatos, de nem vagyok boldog tőle. Két lábon járó kudarcuknak tekintenek. Fogják a fejüket, ha szóba kerülök. Jajveszékelnek, hogy semmire sem viszem az életben. Ha valami csoda folytán sikerülne leérettségiznem, előre látják az elégségeseket, azzal pedig jobb helyeken szóba sem állnak velem. Legfeljebb betanított munkás, vagy takarítónő lehet belőle. Arról nem beszélve, ki vesz onnan feleségül … Mostanában ez a legnagyobb gondjuk, mert „onnan” senkit sem akarnak beengedni a családba. Legújabban ismerős körökben keresgélnek, hátha horogra akad valaki, mielőtt „ oda „ lecsúszok. Elegem van! Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell oldanom a helyzetemet. Megmutatom, igenis, megmutatom, hogy nélkülük is találok elfogadható egzisztenciával férjet magamnak.
Eszter szomorúan állapította meg magában, hogy Kismagdi bármennyire is lázad a családja előítéletes gondolkodása ellen, valamennyit már átvett a mentalitásukból. Mutatta az is, ahogy döntött a két diplomás fiú között, a nívósabbnak gondolt egzisztencia javára.
Nem volt alkalmas arra az idő, hogy ezt kifejtse. Másra figyelmeztette inkább. Sóhajtva mondta :
- Közben lemondasz a komoly vonzalomról!
Kismagdi keserű, kiábrándult hangon felelt.
-Egyelőre beérem azzal is, ha jó fej. Ha normálisan lehet vele beszélgetni. A többi majd kialakul. Ha mégsem, akkor legfeljebb igaza lesz a családomnak, csak azt kapom, amit az ilyen debilis érdemel!
Eszter kissé indulatba jött.
-A nyavalyát vagy te debilis! Csak kevés türelmed van a tanuláshoz, mert nem motivált időben senki. Magadtól pedig nem fogtad fel, hogy elsősorban önmagadnak tanulsz. Most pedig, alig tizenhét évesen abba akarod hagyni a tanulást. Mindenáron menekülni akarsz otthonról, bizonytalanul kapkodsz össze-vissza!- mondta eréllyel, s indulatos mozdulattal nyomta hajába az aranyszállal hímzett hajpántot, mely kellemesen harmonizált halványzöld, merész dekoltázsú, igen jó szabású bársonyruhájával, nyakában lévő borostyánmedálos aranylánccal, borostyán fülbevalókkal. Kifejezetten alkalmivá tették öltözékét.
Kismagdi elsírta magát.
-Ne haragudj rám még te is! Anélkül is éppen elég szerencsétlen vagyok!
Eszter némiképp megenyhült.
- Ismered a mondást, - nem rád haragszom, hanem érted!... Azért mondtam mindezt, mert szeretnék segíteni, ha engeded.
Kismagdi szipogva felelt.
-Akkor mondd meg, mit tegyek.
- Először is, ne kapkodj! Adj időt magadnak. Viseld el még egy ideig a család sopánkodását. Mindenképpen fejezd be a gimnáziumot. Van még másfél éved, hogy tanulj, s átmenj az érettségin. Hasalj neki a tanulásnak. Magadért, és Dávid miatt is. Kizárt dolog, hogy számításba jöhetsz nála érettségi nélkül, de más, hasonló egzisztenciájú fiúnál sem. Ebben az egyben igazat adok a családodnak.
- Dávid nem fog annyi ideig várni rám!
- Azért aggódsz, mert kiutat látsz benne. Nincs szükséged kiútra. Nagyon csinos lány vagy, kedves is, ha úgy akarod. Amint leérettségiztél, válogathatsz a fiúkban. De tarthatod Dáviddal is a kapcsolatot. Ha mégsem vár meg, ne szomorkodj miatta. Majd lesz más, aki boldogan áll szóba veled. Bárki lesz az, ne az egzisztenciáját nézd, hanem az embert, jó és rossz tulajdonságaival. Legközelebb csak annak tegyél ígéretet, akihez önmagáért vonzódsz. Csakis akkor tervezz vele komolyan, a nélkül nem szabad belemenni egyetlen kapcsolatba sem, mert iszonyúan megbosszulja magát.
Kismagdi nem felelt, csak szipogott csendesen. Eszter komolyan megszánta, s átfogta a két vállát. Gyengéd mozdulat volt, hangja is kedves, szelíden kérő volt.
- Ne félj ennyire a jövőtől. Kibírod otthon a másfél-két évet, nem vágják a hátadon a fát. Javul is a helyzeted, ha látják, hogy tanulsz végre, meglesz az érettségid. Vigasztaljon, inspiráljon, hogy amint nagykorú, érettségizett lány leszel, teljes joggal kezedbe veheted a sorsodat… Most pedig ülj le! Megpróbálom eltüntetni a könnyek nyomát, mert így nem jöhetsz a buliba, Kárász Dávid ijedtében világnak szaladna.
Kismagdi szipogott még, de most könnyesen felnevetett, s engedelmesen leült a székre. Eszter ügyes kézzel rendbe hozta az arcát. Mikor elkészült, Kismagdi örvendezett egy keveset, aztán elkomolyodott
- Muszáj valamit mondanom Barnának, ugye?!- kérdezte szorongón.
Eszter nem felelt mindjárt. Maga is feltett némi sminket, s magában árnyalta Kismagdiról az addig kialakult képet. Szavai nélkül is sejtette, hogy otthon nem lehet könnyű a helyzete, de azt nem gondolta, hogy ennyi keserűség van benne. Talán azt leplezi pimaszkodó viselkedéssel, vagy hangosan kacagó, túlzó jókedvvel. Egészen megenyhült iránta, s befele sóhajtva felelt.
-Először mi beszélünk Barnával! Óvatosan kell tudomására hozni a változást. Ami pedig a ma estét illeti, Miska bácsinál Kárász Dávid nem ülhet le veled az asztalunkhoz. Bálinttal régről ismerik egymást, majd megkérem, hozza magával, mintha csak véletlen volna. Mikor Dáviddal táncolsz, visszafogottan viselkedjetek. Nyugodtan megmondhatod, hogy határozott, szigorú elvárásunk. Nem kell Barnának felesleges keserűséget okozni. Így is éppen elég vacakul érzi majd magát.
- Mégis, mit fogtok mondani ?- kérdezte Kismagdi nyugtalan hangon.
- Csak annyit, hogy téged nem szabad komolyan venni, mert még nem nőttél fel, meggondolatlanul ígérgettél. Kivéve a borozót, mert az jó ötlet. Nekünk is tetszik. Ha gondolja, beszélhetünk róla nagyapádékkal, mikor érted jönnek. Ha Lóri bácsit megnyerjük hozzá, félig már sínen lesz a borozója. Ahogy megismertem, ez talán vigasztalja majd valamennyire.
-A borozó oké, de muszáj leadni a nem nőttem fel szöveget, nagyon ciki?! – mondta csendes lázadással, ezúttal sokkal szelídebben, mint ahogy a magafajta csitri tiltakozna hasonló esetben.
- Kedvezőbb lenne, ha azt mondanánk, nála csak kiutat kerestél, s a családod miatt a nívósabbnak gondolt diplomáért dobtad ?
- Nem, persze, hogy nem !- mondta a lány sietve.
-Na, látod ?!- felelte Eszter, s segített a fején át óvatosan felvenni az égszínkék, pántos-ujjas blúzt, ami szabadon hagyta mindkét vállát, s igen jól ment színben a hajához, szeme színéhez. A blúz Kismagdi sajátja volt, a fekete selyemszoknyát Esztertől kapta kölcsön, mivel csak farmernadrág volt vele, amiről Mari lebeszélte.
Mielőtt kimentek a fürdőszobából, Kismagdi megkérdezte:
- Veletek mi lesz ? Zolival kibékültök ma este ?
Eszter szeme bepárásodott.
- Nem hiszem!...Nem tudom!...Fogalmam sincs! - sóhajtotta.
- Én meg nehezítem az életed a hülyeségeimmel… Most is, nagyon nem szeretnék ott lenni, mikor Barnával beszéltek.- mondta a lány, s könyörgés volt a szemében.
Eszter beleegyezőn bólintott, s lenyomta a kilincset. Kismagdi szinte takarásban ment utána, aztán szaladt Eszter szobájába, pedig a nappaliban felhangzott az elismerő füttyszó, de nem reagált rá, eltűnt gyorsan az ajtó mögött.
Eszter halvány mosollyal fogadta a számára is szóló elismerést, noha mint tudott, komoly gondban volt. Barnát még a buli előtt kellett felvilágosítani. Az idő kevés volt, a körülmények sem kedveztek ahhoz, hogy Andrást félrevonja, s titkon beavassa a történtekbe.
Hárman voltak a nappaliban, a fiúk már útra készen, ünneplős sötét öltönyökben, fehér inggel, nyakkendővel. Anyja segítségére nem számíthatott, szobájában készülődött. Kénytelen volt egymagában felvállalni a kínosan kellemetlen feladatot.
Leült Barna mellé, s óvatosan fogott mondandójába. Kegyes hazugságként azzal kezdte, hogy Kismagdi a könnyeit rejtegetve futott be a szobába. Ráébredt, hogy nem válthatja be házassági ígéretét, nem kötelezheti el magát, a középiskolát be kell fejeznie előbb. Kérte Barna megértését, hiszen a kiskorú lányokra gyakran jellemző, hogy tervezgetéseik közben nem mindig tudnak különbséget tenni vélt, vagy valós lehetőségeik között.
Barna elképedve hallgatta. Eszter sietve tette hozzá, Kismagdi döntése a borozó tervét nem befolyásolja, ha a Várhegyi család is megfelelő üzleti lehetőséget lát benne, a borozóval kapcsolatos elképzelését így is megvalósíthatja.
Barna hasonlóan reagált, mint Eszter kórházi eltűnésekor. Most is szinte kiabálásba fogott.
- Nem értem! Eddig elszántan hajtogatta, hogy nem akar tanulni. A nyári házasságkötés is az ő ötlete volt. Nemcsak bátorított, hanem valósággal elvárta, hogy úgy legyen, ahogy elgondolta. A borozó miatt is, hogy majd együtt… Akkor most mit szeretne tulajdonképpen, szakítani, vagy messziről tartani a kapcsolatot ?
-Szerintem, most csak azt szeretné, hogy ne neheztelj, s maradjatok barátok, ha lehet.
- Rendben van, ha ezt akarja, maradjunk barátok! De miért nem ő mondta el? Az volna logikus, nem?!- kérdezte, s látszott rajta, hogy idegességében nem találta a helyét, hol visszaült a fotelba, hol felállt újra, majd kezdte az egészet az elejéről. Rossz volt nézni.
Eszter komolyan sajnálta, s már vigasztalni sem tudta mivel. András sejtette, hogy a lány nem magától jutott erre az elhatározásra, de nem tett rá észrevételt, mivel egyetértett azzal, hogy be kell fejeznie az iskolát. Vigasztalta keresztfiát, s Eszter sietve magukra hagyta őket.
Elindult Kismagdi után, de előtte anyja szobájához kanyarodott. Csak éppen be akart kukkantani, hogy áll a készülődéssel, de amint meglátta, bement. Betette az ajtót, s csak ámult-bámult. Anyjából valóságos bombázó lett. Testhez tapadó, diszkréten csillogó sötétkék elasztikus ruha volt rajta. Hihetetlen formás volt benne. Szép barna haját néhány tincs kivételével divatosan feltűzte, sminkje is egészen fantasztikus volt. Finoman halvány, de még vonzóbbá tette amúgy is kedves arcát. Negyvennégy évéből tízet nyugodtan letagadhatott volna.
Eszter szíve összeszorult arra a gondolatra, hogy anyját eddig soha senki sem láthatta így. Egész fiatalságát környezete szigorú elvárása szerint, özvegyhez illő rejtőzködésben élte le. Egyszer említette, számon kérő tekintetük előtt forró nyári napokon sem vetkőzhetett ingvállra, míg körülötte bárki megtehette. Úgy belesulykolták ezt a szemléletet, hogy később már önként is ezt tette, még lányának sem merte megmutatni magát. Ezért volt az állandó szekrényajtó mögé bújás, ha öltözködés közben éppen rányitott. A szeretett férfi kedvéért ezen az estén megmutatta, milyen formás valójában.
András befolyására nem volt féltékeny, éppen ellenkezőleg. Lélekben hálás volt, hogy anyját rá tudta venni a változtatásra. A ruháról sejtette, hogy azt is Andrástól kaphatta erre az alkalomra, mert azt kizártnak tartotta, hogy anyja magától megvette volna.
Sírós kedve után csiklandozni kezdte a jókedv. Andrásnak vagy röntgenszemei vannak, vagy simogató, ölelgető keze fedezte fel, hogy milyen alakot rejtenek az illedelmesen takaró ruhák. Alighanem, így is alaposan meglepődik majd.
Megszólalt végre.
- Anyukám, bombasztikusan gyönyörű vagy! Hol tanultál meg így sminkelni, és mikor ?!- kérdezte könnyes nevetéssel, s óvatosan ölelte meg, nehogy elrontson rajta valamit.
Mari ijedt rebbenéssel felelt.
- Nem öltöztem túl feltűnően ?
- Ebben az értelemben, nem! De készülj rá, hogy mindenki elájul tőled. Én már megtettem, második András lesz. Komolyan, alig térek magamhoz!
- Ó, te kis hízelgő! –felelte Mari elmosolyodva.
Látszott rajta, jólesőn érintette lánya elismerése. Gyakori bizonytalanságában talán szüksége is volt rá, mert az ilyenféle változtatáshoz is bátorság kell, ami belőle oly sokáig hiányzott. Aztán néhány szóval megbeszélték a nappaliban történteket, s Eszter ment Kismagdiért, mivel közeledett az indulás ideje. Kezénél fogva húzta ki a szobából. A lányban addigra még inkább tudatosult, hogy mit tett a fiúval, s nem mert a szeme elé kerülni.
Pedig nem volt mitől tartania. Barna zavarban volt, de azzal együtt elfogadhatón viselkedett. Bocsánatot kért, ha lerohanta volna, s biztosította, eztán beéri a barátságával is, csak ne nehezteljen rá. Mondta volna még, de András befejezettnek tekintette a témát, s ellenmondást nem tűrőn indulást vezényelt. Felvették a kabátokat, s beszálltak András kocsijába. Míg a havas utcákon lassan haladtak, Eszter újra meditálhatott azon, hogy mennyire különös is a férfiúi lélek.
Az érzelmek sodrásában
X/37
Miska bácsi kocsmája, vagy ahogy az ácsfaiak előszeretettel nevezték, a nagyvendéglő, hétköznapokon is hangulatos hely volt. Vendégfogadó nagy terme a hosszú utcafrontot egészében elfoglalta. Bejárati ajtóval szemben volt a söntéspult a futóvendégeknek, többiek kétoldalt elhelyezett asztaloknál foglalhattak helyet, s helybe kapták a rendelést. Miska mellett egyik fia serénykedett, olykor besegített lányunokája is. A csinos Letti Tóváron dolgozott egy presszóban, volt gyakorlata ezen a téren is, merthogy a falubeli rossznyelvűek szerint, másféle iparhoz is értett. Azt suttogták, a tóvári presszóból munka után mindig más vendég viszi haza a kocsiján, s főképpen a jómódúakat kedvelte. Igazolva látták azzal is, hogy annyi arany volt rajta, mint a tóvári ékszerbolt kirakatában.
Az ajtótól a söntéspultig kissé kopott, bordó futószőnyeg vezetett, éppen a harmonikázáskor használt, tekintélyes szék előtt ért véget. A szőnyeg egyben elválasztotta a jobb, s bal oldali asztalsorokat. Ezúttal a bordó futószőnyeget feltekerték, ne botladozzanak benne a táncoló lábak.
A vendéglőben szilvesztereste mindig teltház volt. Vacsorával egybekötött bulit hirdettek, így előre le kellett foglalni az asztalt. Ha a vendég időben lépett, vagy jó barátságban volt Miskával, azt is megjelölhette, hova kíván ülni.
A terem végében állt egy biliárdasztal, s a zenegép. Szemben, a terem másik végében a falon magasra szerelt nagy-képernyős televízió volt, kissé megdöntve, hogy a képernyőjét mindenhonnan jól lássák. Nyitvatartási idő nagyobb részében a zenegép szolgáltatta a zenét. A televíziót inkább csak jeles alkalmakkor kapcsolták be, a többség akarata szerint, ez szigorú szabály volt.
Ebben a vendéglőben nem volt játékgép. Miska elvből nem tartott. Ha tájékozatlan vendég tudakolta az okát, tréfálkozó kedvvel azt felelte, azért nincs a félkarú rablónak nevezett masinából nála, mert nem szereti a konkurenciát.
A terem belső díszítését lakkozott faborítással, s rejtett világításokkal oldották meg. Ha lekapcsolták a kocsikerék nagyságú, számtalan villanygyertyából álló nagy csillárt, valóságos bár hangulata volt a teremnek, csak a kis színes lámpák hiányoztak az asztalokról. Főképpen vacsoraidő után volt félhomály, mikor Miska elfoglalta számára fenntartott, tekintélyes széket a söntéspult előtt, s gyönyörűségesen játszani kezdett.
Ruhatár nem volt a vendéglőben, csak néhány állófogas, a konyhába vezető csapóajtó után sorakoztak. A vendégek jobban szerették a széktámlára helyezni kabátjaikat, csupán kényelmi okokból, mert Miskánál lopás már évek óta nem fordult elő. Nem véletlenül.
Miskáról köztudott volt, a mindennapokban békés természetű ember, vagy ahogy emlegették, kenyérre lehetne kenni, de ha valaki nála dicstelen módon viselkedett, sokáig megemlegette azt a napot.
Szilveszterestén csak a vacsora idejére kapcsolták fel a nagy csillárt, amúgy színes lampionok segítettek a rejtett világításnak fokozni az ünnepi hangulatot, s rengeteg szerpentinszalag csüngött le a mennyezetről. A vendégek közül néhányan rózsás hangulatukban lehúztak magukhoz belőle, s nyakukba vették. Egyre többen kaptak kedvet hozzá, a terem lassan olyan dzsungelhez kezdett hasonlított, ahol liánok helyett színes papírszalagokba gabalyodtak az asztalok között közlekedők, vagy az újonnan érkező vendégek, a többiek nagy derültségére.
Jó hangulatot fokozta a konyha felől lengedező pecsenyék ínycsiklandozó illata, s Miska saját termésű vörös és fehérbora, melyet helyi specialitásként a söntéspultra állított, s csapra vert, hatvanliteres, díszes hordókból, kétliteres üvegkancsókban szolgáltak fel.
Semmi kényszer, vagy elvárás nem volt ezzel kapcsolatban. Kitűnőek voltak a borok, s olcsóbbak is a palackozott italoknál. Mellette fogyott a sör, a rövidital, városi vendéglőkhöz szokott vendégek sem panaszkodhattak a választékra. Most is többen voltak Tóvárról, s a szomszédos településekről, mint maguk az ácsfaiak.
Ha Mari, vagy Eszter ebben a percben valami varázslat folytán az autóból bekukkanthatott volna, más-más asztaltársaságot jegyeznek meg. Mari riadtan konstatálja, hogy ott van az elnökük, a főkönyvelővel feleségek nélkül, két fejes vendéggel a tóvári tanács mezőgazdasági osztályáról. Hangosan tréfálkoztak. Különösen Nagy Zsiga, hangjánál csak a szomja volt nagyobb, úgy ivott, mint a mondabeli kefekötő. Mari ismerte ezt az arcát, néhányszor a szövetkezetben is előfordult, hogy megengedhetőnél jobban nézett a pohár fenekére. Olyankor nem volt tekintettel a tisztességre, s a csinosabb nődolgozóknak valósággal menekülniük kellett előle.
X/38
Eszter minden bizonnyal Zolit keresi tekintetével, s talán fellélegzik, hogy nincs még a teremben. Csak aztán időzik kollégái asztalánál. Az ácsfai tantestület három asztalt tolt össze, így is szorosan voltak, ki párban, ki facéron. Hagyomány volt a közös szilveszterezés. Eszter ebben az esztendőben előre kimentette magát vendégeik miatt. A Tasi házaspár sem volt jelen, még Hajninál voltak Tóváron. Távol maradt egy várandós kolléganőjük is, de legjobban az igazgatóék hiányoztak. Bodrogi Dezső magával ragadó lendülete, az a fajta, ami lelke, motorja az ilyen összejöveteleknek, s amire csak ráadás volt híres-neves anekdotázása, amit mindig élvezettel hallgattak.
Bodrogiék ezúttal csendesen búcsúztatták az óesztendőt. Két kis unokával otthon töltötték az estét mély aggodalmak között. Egyetlen gyermekük, Kati lányuk súlyos szívműtét előtt állt. Erről a műtétről azt beszélték, a betegek ötven százaléka nem éli túl. Kati a kicsi gyermekeit a szüleire bízta. Hatvanas éveik felé közeledő szülőkre várt felnevelésük, ha ne adja Isten, tragédia történik.
Bodrogi Kati a házasságába betegedett bele. Gyermekei apja rossz társaságba keveredett, lumpolt, kártyázott, ivott, s ha Kati szólni mert, megütötte. Gyakran még a három, s négy esztendős gyermekeiket sem kímélte. Kati hazamenekült velük a fővárosból. Ácsfán biztonságban voltak, az alávaló fráter nem mert a robusztus termetű, számon kérő apósa szeme elé kerülni. Nem hiányoztak neki a gyermekei, apai érzéseit mutatta, még karácsonykor sem hívta fel őket telefonon, ahogy az sem jutott eszébe, hogy anyagilag gondoskodjon róluk.
A tantestület jelenlévő tagjai a Berki házaspár kivételével a fiatalabb nemzedékhez tartoztak, ki harmincon innen, ki negyven körül volt. Berkiék az ötvenes éveikben jártak. A társaság nagyobb része gondtalanul iszogatott, szokás szerint igyekeztek mielőbb megalapozni a jó hangulatot. Eszter ebben nem talált volna kivetnivalót, annál inkább meglepődik, hogy Berkiék mellett Móráékat is ott látja a társaságban. Két kolléganője haragban volt egymással. Nem mindennapi előzmény nélkül. A téli vakáció előtti napok egyikén a tanáriban Móráné, Etus kitépi Magda haját az utolsó szálig, ha a többiek nem szabadítják ki kezei közül a rémülten sikoltozó nőt.
Magda volt az oka, s igazság szerint csak azt kapta, amit kiérdemelt. Amolyan kéretlen erkölcsbírája volt a testületnek. Folyton figyelt, szimatolt, gyanakodott, ártatlan mosoly mögött is titkos viszonyt sejtett, s félmondatokkal célozgatott rá. Sokszor felborzolta a kedélyeket azon az alapon, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.
Olykor nyílt gyanúsításig elment, mint azon a napon. Nagyszünet volt, sokan voltak a tanáriban, Magda bement, futólag körbepillantott, s hangosan azt mondta, elképzelni sem tudja, miért van zárva a szertár, mikor egy perccel előbb látta bemenni Etust, s Halász Pistát. Miközben beszélt, nem vette észre, hogy Etus mindvégig ott volt a tanáriban, az egyik ablakmélyedésben készült a következő órájára. Kitört a botrány. Etus azóta nem állt szóba Magdával. Bodrogi igazgató jelezte, a téli vakáció után hivatalos folytatása lesz az esetnek. Férjeiknek volt köszönhető, hogy most mégis egy társaságban ültek. Móra nem volt a tantestület tagja, helyi mezőgép mérnöke volt, de irodalmat tanító felesége révén otthon érezte magát a testületben, s Berkivel összebarátkoztak. Együtt jártak horgászni, közös csónakjuk volt. Valahogy összehozták az estét, de gondjuk volt rá, hogy az asszonyok ne kerüljenek egymás közelébe, s az asztal két oldalán ültek le velük.
A facér Halász Pista lett Magda másik szomszédja. Magda figyelme mindjárt felé fordult. Faggatni kezdte, hogy is volt akkor a szertárajtóval. Pista azt felelte, biztosan egy percre beszorult, mert maga részéről semmit sem tapasztalt. Aztán bosszús nevetéssel súgta a másik oldalán ülő Gombos Gyurinak, hogy most mindjárt az következik, ha nem Etussal, akkor kivel ment be a szertárba.
Valóban így volt. Magda bele is kezdett, de Pista szerencséjére akkor érkezett Nagy Klára, s Magda nem tudta befejezni a mondatot. Klára történelmet tanított, nem tartották jó tanárnak, kevés energiát fordított arra, hogy tantárgyát megszerettesse a gyermekekkel.
Természetéből adódóan saját magával volt elfoglalva. Még hajadon volt, egyidős Szabó Marival, annak idején osztálytársak voltak az általános iskolában. Klára erről később igyekezett megfeledkezni. Eszterhez sem volt barátságosabb. Diákjaként nem szólította a keresztnevén, mindig csak Nógrádit mondott, kolléganőjeként is kerülte a közvetlenebb hangot, tartotta a három lépés távolságot.
Szólhatott ez a csinos, fiatal teremtésnek is. Mivel maga sovány, vagy inkább szikár nő volt, híján a női bájaknak. Talán ebből adódóan lett módfelett irigy, rosszmájú természetű. Nem csak Eszterrel bánt így, minden fiatalabb kolléganőjébe belekötött. Csak az idősebbekkel volt valamennyire elfogadható a kapcsolata.
A férfiakkal viszont kitüntető módon viselkedett, bármennyi idősek voltak. Negédes volt velük, gyakran már ízléstelenül az. Berki Jóskát mindig édes Józsikámnak mondta, a kémiában jártas Halász Pistát cukorfalatnak nevezte, matematikus Gombos Gyuri volt a lelke Gyurikája, míg fiatal védőnő feleségén átnézett az utcán, mint az üvegen. Gombosné miatta nem ment szívesen az ura kollégái közé, most is inkább otthon maradt a gyerekkel, s az anyósával.
Bodrogi igazgató sem úszta meg Klára turbékolását. Füle hallatára emlegette világra szóló koponyának, míg nap mint nap, igazgatók gyöngyének mondta, de olyan behízelgő hangon, hogy Bodrogi Dezső hátán szaladgált a hideg. Halász Pista évek óta igyekezett magától távol tartani a jóval idősebb, kicsit sem vonzó nőt, most felugrott helyéről, s Klárát kedves erőszakosan leültette Magda mellé. Maga számára Gombos Gyuri másik oldalán szorított helyet. Ez sem mentette meg attól, hogy Magda gondolatban tovább foglalkozzon vele. Miközben Klára társaságát színlelt örvendezéssel fogadta, már azon törte a fejét, mi okból udvariaskodott Pista ennyire, csak nem Klárával volt a szertárban, ráfanyalodott volna erre a piszkafára, ahogy Klárát magában nevezte, s azonnal puhatolózásba fogott. Azt akarta tudni, Klára hol volt, mikor Etus elkapta a haját. Klára átlátott az igyekezetén, de nem neheztelt. Éppen ellenkezőleg. Hervadozó leányságában hízelgőnek találta a gondolatbeli feltételezést, s olyan negédesen felelgetett, mintha legjobb barátnők volnának.
Etus gondolta magában, együtt van a zsák és foltja, csak Pék Erzsi hiányzik mellőlük. Pék Erzsi is ott volt a társaságban, de partnere lekötötte figyelmét. Erzsi harmincvalahány évével még nem talált magához méltó társat, most egy tóvári, középkorú urat hozott magával, s vizsgáztatta társasági viselkedésből.
Etusnak is volt nőszomszédja, mindjárt kettő is. Közvetlenül mellette Fodor Juli ült. Juli, mint tudott, a tanácson keresztül volt szoros kapcsolatban az iskolával. Emberséges viselkedése, az iskolát segítő igyekezete miatt a testületből sokan kedvelték, s mivel egyedülálló, elvált nő volt, gyakran meghívták a közös bulikra. Néhányszor Eszter is magával vitte, most egyszerre ketten hívták, Etus és Verebes Ági. A kis tornatanárnő Juli másik oldalán ült, fiatalabb volt mindkettőjüknél, Eszterhez állt korban közel. Ági egyformán jóban volt Etussal, Julival s Eszterrel. Az asztal túloldalán ülő kolléganőit, s Pék Erzsit egyikük sem kedvelte.
Etusék összehajoltak, s halk nevetgéléssel megbeszélték a történteket, Halász Pista menekülését, Magda és Klára nagy összeborulását. Ha sejtik, hogy mindez a szertári rejtély miatt van, hangos nevetésbe törnek ki, annyira képtelennek tartották volna Magda feltételezését. Halász Pista nem volt ráutalva arra, hogy a Klára-féle nők kegyeit keresse. A faluban legjobb partinak tartották, ahogy régebben emlegették az olyan, házasodó korban lévő fiatalembert, aki egyszerre volt jóvágású, jó családból való, jómódú, s saját egzisztenciája is volt hozzá. Pista a helybeli, nagy tiszteletnek örvendő orvos fia volt, s mi tagadás, sok lányos háznál látták volna szívesen. A lányos mamák hiába reménykedtek, Pista szíve már foglalt volt. Komolyan beleszeretett abba a kolléganőjébe, aki most várandósága miatt nem vett részt a bulin. Érzései viszonzásra találtak. Mónika akkor már várandós volt nehéz természetű, gyógyszerész férjétől. Pistával úgy döntöttek, a babára tekintettel, s mindannyiuk nyugalma érdekében, várnak addig, míg a baba megszületik. Mónika akkor elválik a nehéz természetűtől, hogy végre szívük szerint, közösen folytathassák életüket. Addig csak titokban találkozhattak. Az iskolában egymásra nézni sem volt tanácsos Magda miatt, de mikor már nem bírták tovább érintés nélkül, kockáztattak. Eltűntek néhány percre a szertárajtó mögött egy-egy csókra, ölelésre.
Magda mit látott valójában, ki tudja. Gömbölyödő, szőke Mónikát bármilyen messziről is, hogyan téveszthette össze a törékeny, alacsony termetű, barna hajú Etussal, megfoghatatlan. S, hogy gondolhatta, ha nem Etus volt, akkor a magas, szikáran sovány Klára lehetett, örök rejtély marad.
X/39
A vendéglőben a szilveszteri vacsora kezdetét fél nyolcra hirdették. Eszterék csak néhány perccel előtte érkeztek meg. András szerencsére könnyen talált parkolóhelyet. Faluhelyen ezekben az években még jóval kevesebb gépkocsi volt, mint manapság. Helybeliek ezen az estén szívesebben indultak a vendéglőbe gyalog. Köztudott volt, hogy a rend őre, a szomszédos rendőrőrsről szemmel tartja a gépkocsival érkezőket, s távozáskor a volánhoz ülők biztosak lehettek benne, egyikük sem ússza meg Balla túlzásba vitt érdeklődését, hogy a vendéglőben mit, s mennyit fogyasztottak.
Mari is tudott Balla ügybuzgalmáról, s figyelmeztette Andrást. Nem kellett aggódnia. András önként, s látható örömmel felvállalta a családfő tisztét. Kijelentette, beéri majd alkoholmentes italokkal, de a hölgyeket nem engedi a téli hidegben gyalogolni. Ahhoz valóban vékonyan öltöztek a télikabátok alá, mivel ilyen alkalommal nem bújhat pulóverbe, hosszúnadrágba az a hölgy, aki büszke örömöt szeretne szerezni a párjának. András pedig részt kért az örömből. Mikor meglátta Marit kilépni a szobából, elakadt a szava, s emelkedő mellel bámulta néhány pillanatig, aztán magához ölelte, s inkább nyögte, mint mondta,
„ Köszönöm, szívem!”
Ezzel az elégedettséggel segítette ki a kocsiból a vendéglő előtt is. Magához fogta, s jókedvűen indultak volna befelé a díszkivilágítással hívogató vendéglőbe, de Eszter miatt meg kellett állniuk. Úgy tűnt, kiszállás közben a magas sarkú csizmájában kibicsaklott a bokája. Egy lábon állt a kocsi mellett, egyik kezével a kocsiba kapaszkodott, miközben próbálgatta a felemelt lábfejét, mint aki nem tud ráállni. Kismagdi tanácstalanul topogott mellette, Barna támaszul felajánlotta karját, de Eszter elhárította. Azt mondta, mindjárt helyre rázódik a lába, menjenek be nyugodtan mindannyian, majd Bálinttal utánuk megy.
Tasi Bálint a vendéglő előtt várt rájuk. A fiú odasietett, s maga is rábeszélőn mondta, gondjaiba veszi Esztert, menjenek nyugodtan. Nem volt véletlen az igyekezete. Eszter szabad kezével egyezményes jelükkel segítségül hívta.
Mariék elindultak, András pár lépés után hátraszólt.
-Jobb oldalon az első sor első asztal lesz a miénk!
Bálint intett, hogy rendben, aztán várt pár pillanatot, míg a társaság hallótávolságon kívül került, s nevetve kérdezte, mint aki sejti, hogy egészen másról van szó.
- Bepánikoltál, micuska ?!
Régi szokása volt Esztert becézgetni. Még gyermekkorukban nevezte el micuskának, olykor cicmicnek, az akkoriban minden gyerek által ismert, s kedvelt Cicamica bábfigura után. Hogy mikor becézte, s hogy szólította éppen, az mindig a helyzettől, s hangulatuktól függött. Az utóbbi években csak ritkán fordult elő.
Sejtése beigazolódott. Eszter lábának nem volt baja, de amint meglátta Zoli kocsiját néhány méterre tőlük, úgy felpörgött a szíve, hogy képtelen volt a többiekkel tartani. Mikor túljutott a felindultságán, elfogta valamiféle tehetetlen düh. Legszívesebben beleverte volna fejét András kocsijába, amiért naiv módon egy percig is elhitette magával, hogy pusztán józan megfontolás alapján dönthet majd.
-Itt van!- mondta ideges hangon, s Zoli kocsija felé mutatott, így is folytatta- Láttad ?... Kivel jött?...Nővel?!
Bálint megfogta Eszter vállát, s gyengéden, becézőn felelt.
-Nyugi, édes kis cicmicem! Láttam, beszéltem is vele. Számít rá, hogy jöttök. Nem Hajnitól tudja. Nővéremnek egy szóval sem említettem. A bal oldali első sor, első asztalát foglalta le. Aligha véletlenül. Talán Miska bácsi, vagy András akar besegíteni a sorsnak.
Eszter szinte topogott türelmetlenségében.
- De kivel jött ?
- Mondom, hogy nyugi! - mondta Bálint most szigorú hangon- Hasonló korú sráccal, s egy középkorú házaspárral jött… Be kellene mennünk, de így nem tanácsos. Sík ideg vagy, csak a vak nem látja. Szedd össze magad szépen. Okos kislány vagy, menni fog!
Eszter idegesen felnevetett.
- Okos?! Ha az volnék, nem jövök ide!
- De itt vagy, és összeszeded szépen magad, mielőtt mindketten megfagyunk.
- Rendben, megpróbálom. Induljunk, de lassan. Ugye, nincsenek sokan ? Mondd, hogy nincsenek.
- Nem vigasztalhatlak. Telt ház van. Itt a tantestület is majdnem teljes létszámban. Megfeledkeztél róla?
Eszter megtorpant.
-Jaj, ne! Tisztára elfelejtettem… Bálint, én nem megyek be. Nem megyek! Bent bármi történik köztünk Zolival, akár jó, akár rossz, Klára, Magda, Pék Erzsi, rajtunk fogják köszörülni a nyelvüket egész évben. Zolival majd máshol, máskor rendezzük a köztünk lévő gondot. Most inkább hazamegyek!
Bálint halkan nevetett.
- Ne bomolj, cicmic! Bejössz, szembenézel azzal, amivel kell. Méghozzá nyugodtan, felemelt fejjel, ahogy hozzád illik. A történtek miatt nem neked kell lehajtanod a fejed. Hajtsa le az, izguljon az ennyire, aki hibázott. Kláráék véleményére pedig vidáman fütyülj. Különben tényleg lesz témájuk egész évben, és nem is akármilyen, mert itt és most, az ölembe kaplak, s úgy viszlek be!
Eszter idegesen nevetett, majd kis idő után, mint aki kezd felszabadulni a helyzet hozta nyomás alól, lassan visszatalál megfontolt önmagához, azt mondta:
- Igazad van! Mindenben igazad van. Menjünk!
Elindultak újra, Eszter pár lépés után megkérdezte:
- Kárász Dávidot is láttad?
-Jó, hogy említed! Beszéltem vele. Itt várt kint egy darabig. Kiderült, hogy rátok vár. Mesélte a majorbeli találkozását Kismagdival. A fiú valamit alaposan félreérthetett, mert nagyon be volt indulva. De aztán felvilágosítottam a valós helyzetről.
Eszter gyorsan elmondta, hogy Kismagdinál miképpen változott a helyzet, s hozzátette kérését is. Bálintot meglepte a gyors változás. Hangot adott neki a maga megfontolt, visszafogott módján, de rábólintott Eszter kérésére, megkeresi Dávidot, s rendbe hozza a dolgot. Közben nyitotta a vendéglő ajtaját, s férfiként elsőnek lépett be, ahogy tanácsos hölgytársaságban minden vendéglőfélében. Eszter követte, s egy-két lépés után megpillantotta Zolit a bal oldali asztalnál, éppen szembe ült a bejárattal.
Az érzelmek sodrásában
X/40
Ahogy mondani szokás, nincs nagyobb rendező az életnél. Zoli széke mögött állt Letti, Miska unokája, szinte Zolira hajolva, a fiú vállai fölött két karját előrenyújtotta, s abból a magasságból bravúros ügyességgel röviditalt töltött az asztalon álló pohárba. Dekoltázsából félig kibuggyanó kebleit közben Zoli nyakába nyomta. Az asztaltársaság nevetve tapsolt.
Zoli jókedvűen nevetett velük, de amint meglátta Eszteréket, arcáról lehervadt a mosoly, s hirtelen mozdulattal feltartotta mindkét kezét, mint aki jelezni akarja, vétlen a lány bizalmas mozdulatában.
Eszternek mutathatta. Fordult az ajtónak. Bálint nem engedte elmenni, vállát átfogva visszafordította, s súgva mondta:
- Nyugi! Ez nem személyes. A csaj gyakori attrakciója. Tüzes konyaknak nevezett vendégcsalogató.
Eszter alig értette szavait a nagy hangzavarban, bömbölt a televízió, ment a szilveszteri műsor, zsongott a vendégsereg, de Bálint határozott mozdulata, s belőle áradó nyugalom segített. Így sem tudta, hogyan jutott el anyjáék asztaláig.
Örvendezve fogadták őket. Bálint lesegítette Eszterről a kabátot, levetette a sajátját is, megvárta míg Eszter leült a két szabad szék egyikére. Mielőtt indult a kabátokkal az állófogasokhoz, engedélyt kért arra, hogy magával hozza egyik barátját, nincs társasága, magányosan bolyong a teremben.
András kedélyesen felelte, ha többieknek nincs kifogása ellene, hogy kicsit szorosan lesznek, hozza nyugodtan. Mari kedvesen invitálta őket. Kismagdi is biztatta. Visszafogottan tette, noha közben majdnem kibújt örömében a bőréből.
Barna nem reagált, kívül érezte magát az illetékességen. Eszter csak beleegyezőn bólintott, szólni nem tudott volna, olyan rossz lelkiállapotban volt. Valósággal küzdött önmagával, hogy ne kezdjen el sírni mindenki előtt, annyira rosszul érintette a látott jelenet. Rosszkor jött nagyon. Bálint segítsége kellett ahhoz, hogy ne futamodjon meg. Erősítette, mint már annyiszor gyermekkoruktól fogva. Talán ahhoz is elég lett volna, hogy Zoli közelsége ellenére higgadtan mérlegelni tudjon érzései, tapasztalatai alapján, s legjobb belátása szerint döntsön.
Most úgy érezte, az a keserítő látvány megtorpedózta mindezt. Bálint bármennyire is bizonygatott, maga sem gondolhatta komolyan, hogy vétlen az, aki engedi, hogy ilyen formában bizalmaskodjanak vele. Anyjáék már ott voltak, s Zolinak számítania kellett arra, hogy Bálint kíséretében bármelyik pillanatban beléphet az ajtón. Úgy érezte, Zolit egyszerűen nem érdekelte. Felemelt kezei sem változtattak ezen a tényen.
Ott ült tőle három-négy méterre. Érezte magán a tekintetét. Nem volt ereje visszanézni rá. Csak sejtette, hogy a történtek ellenére is arra vár, hogy valami jelet adjon. Arra várhat, gondolta boldogtalanul.
Lehajtott fejjel ült, mintha kis táskája szép csatja foglalkoztatná. Beszélgetésben csak látszólag vett részt. Nem kérdezte meg Kismagditól, hogy üdvözölték-e egymást Zolival, beszéltek-e valamit róla, vagy Barnáról és a történtekről. Anyját sem kérdezte, hogy Zoli hogyan viselkedett velük, köszöntötték-e egymást.
Ahogy ebben a helyzetben már az sem érdekelte, Barna láttán Zoli mit gondolhat, mit érezhet. Egyre jobban hatalmába kerítette a reménytelenség, s újra küzdenie kellett a kitörni készülő könnyekkel, már a torkát fojtogatták.
Barna látszólag rendben volt. Poharában lévő vörösborral foglalkozott, megszagolta, kortyolt belőle, majd a fény felé tartotta, aztán újra kortyolt, teljesen úgy viselkedett, mint valami borellenőr, vagy minősítő zsűritag a borversenyen.
Bálint amint elrendezte a kabátokat, Kárász Dávid keresésére indult. Igyekezett megtalálni, mielőtt a fiú csalódottságában alaposan a pohár fenekére néz. Nem volt könnyű közlekedni az asztalok között a sok szerpentintől, némelyik asztaltól dobálták is felé, aztán jót mulattak azon, hogy nehezen tud megszabadulni a színes papírcsíkoktól.
Az élet megint előlépett rendezővé. A fiatal állatorvost a pedagógusok asztalánál találta meg, Halász Pista és Gombos Gyuri között préselődött. Bálint a füléhez hajolt, pár szóval elmondta, hogy tévedésben volt, mikor tájékoztatta. Kismagdi ejtette miatta a másik fiút, mehet vele Eszterék asztalához, de a délelőtti találkozásukról hallgatnia kell, mert kímélni akarják a félig rokon srácot.
Dávid felujjongott, s sietve kiszabadult szűk helyéről. Indulhattak volna, de Kláráéknak beszélnivalójuk volt Bálinttal. Klára elkapta a karját, csontos ujjaival karvaly módjára belekapaszkodott a zakó ujjába. Magda is segített visszatartani, csak a zakó alját érte el, így húzták-vonták magukhoz közelebb.
Bálint fegyelmezetten tűrte a ráncigálásnak is beillő mozdulatokat, noha egyikük sem volt nála a kedvencek listáján. Klára is a pedagógusházban lakott éppen felettük, s időnként fapapucsban trappolt a lakásában arra hivatkozva, hogy a fapapucs használata roppant egészséges, lábából segít kiűzni a napi fáradtságot. Magda tanította kisiskolás korában, kevés jó emléke maradt róla. Tetejében anyja is sokszor panaszkodott rá, amit apja sztoikus nyugalommal hallgatott végig, úgy is, mint férj és úgy is, mint igazgató-helyettes. Csak az ilyen estéken nem kért vacsorát.
Magda, s Klára most szerepet cserélt. Klára lépett elő erkölcsbíróvá, míg Magda csak kárörvendő volt.
-Mondd csak, fiacskám, mi van Eszterékkel, összevesztek?! Hoppon maradt a gyönyörűm?!- kérdezte szinte élvezettel, de Klára a szavába vágott.
- Bálint azt mondd inkább, az a szégyentelen Mari összeadta magát ezzel a bájgúnárral?! -s fejével feléjük intett.
Bálint értetlen arcot vágott.
- Kicsoda?... Micsoda?... Kiről van szó ?
- Ne add az értetlent! Eszterről kérdeztelek.- bosszankodott Magda
-Mariról beszélj! - sürgette Klára a maga erőszakos módján.
Tasi Bálintnak most nem volt könnyű megőrizni veleszületett nyugalmát, becsülendő udvariasságát, de azért igyekezett némi humorral kezelni a felháborító helyzetet.
- Nem tudjuk megvárni, míg el tetszenek dönteni, hogy anyja vagy lánya, mert felénk már tálalják a vacsorát, még kihagynak bennünket. Márpedig a neves jóskönyvek azt mondják--- aki korgó gyomorral kezdi az új esztendőt, úgy is fejezi be! Ezt Magda néniék sem vennék a lelkükre. Így megbocsátják, ha rohanunk… Jó étvágyat, és búék mindenkinek!- mondta, s indultak Dáviddal sietve.
Magda a kelleténél hangosabban méltatlankodott.
- Ettől az idétlentől soha, semmit sem lehet megtudni. Mindig elhülyéskedi a választ!
Klára is megemelte a hangját.
-Védi őket. Na, persze! A gyerekkori kis barátnő, meg a híressé lett anyja, a Várhegyi Emőke Emese, a nevezetes úri famíliával! Beszélik, a fruska rokonuk dicsekedte a szövetkezeti irodán, hogy két évszázada értelmiségi a családjuk. Hogy oda ne rohanjak!
Magda is magasról felelt.
-A napszámos Kocsis famíliában felnőtt Szabó Mari ahhoz kicsit későn esett vissza az úri pikszisbe, hogy megváltozzon. Előbb lesz belőlem váci püspök, mint belőle intellektuel. Erkölcseiről pedig jobb nem beszélni mióta megjelent a sógora. Ott van náluk reggeltől estig. Most is. Összebújnak, mintha máris házasok volnának. Jól mondtad, édesem, szégyentelen nőszemély az ilyen!
Mariék valóban szorosan voltak a négyszemélyes asztalnál, de illendőn viselkedtek. Sok rosszindulat kellett ahhoz, hogy abban valaki kivetnivalót találjon.
Klára felnevetett.
- És, ahogy megjelent?! Szerencsétlen azt hiszi, ha kiöltözik, mint az a bizonyos Jézus neve napján, egy csapásra az lesz, aki valaha lehetett volna.
Míg beszéltek, nem zavarta őket, hogy a többiek elcsendesedtek az asztal körül, s kedvetlenség ült ki az arcokra. Az asztal túloldalán Etust annyira felháborították, hogy maga is megemelte a hangját, s noha csak Juliéknak mondta, de messzebbre szánta üzenetét.
- Ha nem fejezik be rögtön a gyalázkodást, én úgy megigazítom a frizurájukat, hogy abban hiba nem lesz!
Juliékra rájött a nevetés, de illendőn próbálták elnyomni. Móra a feleségéhez hajolt.
- Etuskám megbeszéltük, hogy ma este fegyverszünet van!
Etus nem felelt, csak sóhajtott. Közben Berki is inthette a feleségét, hasonló dolgot mondhatott, mert Magda hangja felcsattant.
- Sajnálom! Akkor is kimondom, hogy azt a drága jó édesanyját fenyegesse, ne bennünket!
Berki arcán megkeményedtek a vonások.
- Én pedig azt mondom, ha nem hagyod abba azonnal, hazamegyünk! Aztán éveket várhatsz, míg elmegyek veled valahová. Megértetted?! – kérdezte, s Klárára nézett- Tőled is több jóindulatot várunk! Nem tegnap nőttél ki zsenge korodból, illene tudnod, holmi szeszélyből nem tesszük tönkre társaságunk ünnepi hangulatát!
Klára titkon irigyelte Berkit Magdától, amúgy is gyengéi voltak az ötvenes, őszülő halántékú férfiak, s szívesen ringatta magát abban a hitben, hogy Berki olykor megpihenteti rajta a tekintetét. Most igencsak zokon vette a szavait, főképpen a korára való utalást. Egy árva szót sem szólt, csak lehajtotta fejét, mint aki magába szállt.
Kínos csend telepedett az asztal köré, miközben körülöttük mindenki vidám volt. Kis idő múltán Halász Pista kezébe vette a poharát, megkocogtatta, s felállt.
- Kedves barátaim! Ahogy Berki Jóska barátunk mondta, ünnepi alkalom ez a mai. Nemcsak az óesztendőt búcsúztatjuk, s köszöntünk egy reményteljesebb új évet, hanem a hagyományt is szeretnénk folytatni. Együtt ünnepelni, mint egy nagy család. A szép gondolat Dezső bátyánktól származik. Ők sajnos nem lehetnek itt ma este az ismert ok miatt. Ezt a poharat emeljük arra, hogy Isten segítségével mielőbb jussanak túl életük nehéz szakaszán, s újra köztünk lehessenek a régi kedéllyel, mindannyiunk örömére!
- Úgy legyen!- mondták innen-onnan, s kissé megilletődve koccintották össze poharaikat Tudott volt Bodrogi Kati súlyos állapota, s Dezsőék mélységes aggodalma. Gombos Gyuri emelkedett szólásra. Kevésbé volt ünnepélyes, annál inkább szókimondó. Ő is emlegette Bodrogi Dezsőt, de egészen más kontextusban. Azt mondta, ha a kínos percekben jelen lett volna, ahogy ismerik, biztosan szétcsap köztük, mert milyen testületi összetartás az, melyben nincs békesség, rágalmazni lehet bárkit, elégtételként él az ököljog, s elfogadhatatlan, megengedhetetlen módon lehet emlegetik a távollévőket. Azt javasolta, a következő poharat ürítsék arra, hogy a jövőben ilyen nem fordulhat elő.
Míg beszélt, szigorú szemmel nézte Magdát, s Klárát. Etusra is vetett néhány neheztelő pillantást. Szavait hangos helyesléssel fogadták, s koccintás után megindult a beszélgetés újra, de most már valóban szilveszterezéshez illő, kedélyesen tréfálkozó, viccelődő hangulatban.
Fodor Juliék kivételek voltak. Beszélgettek ők is, de jókedvük még váratott magára. Etus aggódón kérdezte Ágit, s Julit, mit tudnak Eszterékről. Juli mondta, hogy a két ünnep között találkozott Eszterrel, a ruhagyűjtés miatt. Akkor említett néhány szót a mosolyszünetről, Zoli érthetetlen sértődöttségéről, ami azon az estén féktelen italozásba torkollt. Zoli abban az állapotban úgy viselkedett, hogy azóta sem tudták rendezni a kapcsolatukat, de nem részletezte a történteket.
Mindhármukon látszott az aggodalom, miközben a zsúfolt teremben megpróbáltak valahogy odalátni Eszterék asztalához.
Gandhi írta: „ Képtelenségnek tartom az ember és ember közötti állandó ellenséges érzületet., azzal a reménnyel élek: ha nem is ebben az életemben, talán egy másikban képes leszek az emberiséget egyesíteni egy baráti ölelésben.”
X/41
A vacsora lassan végéhez közeledett, elfogytak a jóízű pecsenyék, fogyott Miska bora is, Lettiék nem győzték töltögetni az üvegkancsókat. A lány aztán a tüzes konyakot kínálgatta az asztaloknál. Kezében volt az üveg, egy sihederforma fiú tálcán vitte mögötte az üres, talpas poharakat. Voltak akik éltek vele, míg mások nevetve elhárították. Lettit nem volt könnyű lerázni. Az egyik közeli asztalnál is megállt, s egy férfira valósággal ráerőltette az italt. Letette elé a poharat, s hangos nevetéssel mondta:
- Vendégem vagy, nincs visszautasítás!
Eszter az anyja mellett ült, Mari közelebb hajolt hozzá, s halkan mondta:
- Ez a Letti nagyon erőszakos! Zolival is így viselkedett. Pedig szegény tiltakozott kézzel-lábbal, de ennek beszélhetett!
- Tiltakozott?!- kérdezte Eszter megbillenő hangon.
- Mondom! Éppen mielőtt bejöttetek.
- Biztosan tiltakozott, anyukám?! Biztos, hogy jól láttad?
Mari kicsit megbántódott.
-Ejnye, na! Láttam is, hallottam is. Csak nem mondom, ha nem úgy volt.
Eszter valamennyire enyhült Zoli iránt. Ha tiltakozott, akkor más a helyzet. Azt nem mondhatta volna, hogy örömében ujjongott a lelke, de az értesülés megszüntette a tüzes konyakkal kapcsolatos keserűségét. Az a látvány köröm alá szúrt tüske volt, amit anyja most kihúzott, s egyszerre megszűnt sajogni.
Óvatosan oldalra nézett, vagy inkább csak pillantott, s tekintete találkozott Zoli esdeklő tekintetével. Visszafordította gyorsan a fejét, de ez alatt a pillanat alatt felpörgött újra a szíve, mint kint a kocsinál. Ahogy az első, varázslatos csók alatt. Olyan vadul vert megint, hogy alig kapott levegőt miatta.
- Kérek szépen egy korty bort!- mondta hirtelen elhatározással, s nyújtotta a kancsó felé poharát. Aztán várt, mert a négy férfi közül egyik sem mozdult, mintha mindegyik arra várt volna, hogy töltsön az illetékesebb.
Végül András fogta meg a kancsó fülét, miközben azt morogta bosszúsan:
- Az a ti bajotok, hogy hiányzik a pucátokból a vér!
Alighanem Barnára, s Bálintra értette, mivel Dávid csak befogadott volt az asztalnál, mégis Mari pirosodott bele, míg Eszter elnevette magát. Nevetése felszabadultnak, jókedvűnek tűnt. Ha nem is szűnt meg a benne lévő feszültség, keserűsége oldódott valamennyire. Éppen ideje volt. Miska bácsi közkívánatra elfoglalta helyét a söntéspult előtt álló széken, lehalkították a televíziót, lekapcsolták a kocsikerék nagyságú sok gyertyás csillárt, lampionok mellett kigyúltak a hangulatos, rejtett fények, s felhangzott a híres-nevezetes, gyönyörűséges harmonikaszó.
Kezdődhetett a tánc. Kismagdi félig-meddig lebuktatta önmagát. Hogy, hogy nem, felállt anélkül, hogy bárki is felkérte volna, s egyszerűen maga után húzta Dávidot, noha addig két szó nem sok, annyit sem beszéltek egymással.
Barna szeme úgy kikerekedett, hogy Eszterre újra rájött a nevetés, s úgy mondta:
- Barna táncolsz velem?
A fiú arcáról eltűnt a látványos csodálkozás, helyette zavarba jött, egészen belevörösödött, s azt mondta:
- Ne haragudj, de ezt most kihagynám. Nem hiszem, hogy okos dolog volna Zolit cukkolnunk vele!
- Na, mit mondtam?! - mondta András bosszús nevetéssel, aztán megilletődött lett az arca. Felállt, Mari előtt meghajolt, nyújtotta a kezét is, s meleg hangon kérdezte:
- Szabad egy táncra, én édes asszonyom?
Mari felemelkedett. Annyi báj, kecsesség volt a mozdulatában, s olyan boldog mosollyal mondott igent, hogy Eszter szeme teleszaladt könnyel. Amint elmentek, Bálintra nézett.
-Te mit mondasz nekem?- kérdezte kedvesen, s nem fűzött hozzá mást. Biztos volt benne, Bálint megérti így is. Valóban. Bálint furcsa mosollyal visszakérdezett.
- Biztosan ezt akarod?
Eszter szeme újra bepárásodott. Tudta mire gondolt, Zoli le fogja kérni. Egyben azt is kérdezte vele, hogy odaadja-e. Hanggal nem tudott felelni, csak kis bólintással. Bálint vitte a táncolók közé a kezénél fogva. Miska lassú tangót játszott, szűk hely miatt más tánc szóba sem jöhetett. Annyi pár volt már kint, hogy inkább csak egy-helyben járták, egymáshoz simulva. Eszterék is így táncoltak. Életükben először simultak össze, noha kisdiák koruk óta sokat táncoltak már együtt. Kezdték annak idején a twiszttel. Szólt, vagy inkább harsogott a rádióból a zene Eszteréknél, vagy Bálintéknál, ha a szigorú pedagógus szülők nem voltak otthon. Twiszteltek kifulladásig, élvezve a zenét, egymás társaságát, a ritmusos mozgás örömét. Középiskolás, majd kezdő főiskolás, egyetemista korukban, míg nyaranta nap mint nap találkoztak, elmentek néhányszor a közeli Tóvárra, vagy Bádogosra táncolni. Abban az időben Ácsfán még nem volt ilyen alkalom.
Most hosszú ideje táncoltak már, s élvezhették volna ismét a közös élményt, de helyette elfoglalta őket lelkük nyugtalansága, melyről szívük vad zakatolása árulkodott. A két szív más-más érzelmi viharban vergődött. Eszternek megszűnt az időérzéke, nem tudta mennyi ideje táncolnak már, csak azt érezte, rengeteg idő telt el ahhoz, hogy Zoli ennyit késsen. Nem értette, miért nem kéri le, miért nem igyekszik kihasználni a lehetőséget. Mikor tánc közben végre ellátott az asztaláig, nem akart hinni a szemének. Ugyanaz a kép tárult elé, ami belépéskor fogadta. Letti megint tüzes konyakot töltött Zoli poharába, éppen azon a módon, de Zoli most nem nevetett. Kemény, keserű vonásokkal nézte a poharába vékony sugárban beletaláló italt.
-Baj van, üljünk le!- súgta Eszter nyugtalanságról árulkodó hangon.
A kedves jó barát, aki mindig teljesítette minden kívánságát, most másképpen reagált. Még jobban magához ölelte, s mikor felelt, hangja valósággal esdekelt.
- Engedd tovább álmodni ezt a gyönyörű álmot!
Eszter nyugtalanságában nem fogta fel Bálint szavainak jelentőségét, igazi értelmét. Csak szokásos kedvességet, ragaszkodást hallotta ki belőle, s így is felelt.
- Drága vagy, de muszáj abbahagynunk, Zolira rátört a féltékenység, issza megint a tüzes konyakot!
Bálint lélekben megrázta magát, mint már annyiszor az elmúlt évek alatt, s indultak volna vissza az asztalukhoz, ha András kemény hangja nem hangzik fel a hátuk mögött.
- Azt mondtam, engedd el!
Megálltak a táncoló párok. Ők is a hang irányába fordultak. A szövetkezet elnöke, Nagy Zsiga fogta Mari csuklóját, mint a vasbilincs, s nem volt hajlandó elengedni. Az ittas férfi lekérte Andrástól, s az első lépés után Mari derekáról illetlenül lecsúszott a keze a gömbölyded részére, s ott is maradt. Mari azonnal szabadulni akart, de Nagy Zsiga nem engedte. András látta, s visszalépett. Hogy kerüljék a botrányt, először csendesen mondta, a hölgy ilyen módon nem hajlandó táncolni, engedje ki a karjából. Nagy Zsiga ugyanolyan csendesen felelte, hogy menjen a fenébe.
Nagy Zsiga italosságában, s természeténél fogva is makacs ember volt ahhoz, hogy egykönnyen feladja, de annyira nem volt részeg, hogy ne tudja, pozíciójában nem előnyös a nyilvános botrány, s eljátszotta, hogy neki van igaza.
Dörrent a hangja.
- Ha nem volt elég világos az előbb, megismétlem--nincs visszakérés!- mondta úgy, mintha először is ezt mondta volna.
A bejárati ajtó, s a söntéspult között félúton zajlott a vita. Miska abbahagyta a zenélést. A párok két oldalra félrehúzódtak. Miska mellett felsorakozott a személyzet, élükön fiával, hogy parancs szerint beavatkozzanak. Miska más esetben már az első percben kidobatta volna a rendbontókat, hogy lábuk sem éri a földet, most várakozásra kényszerült. A szövetkezet amúgy tekintélyes elnökével nem szívesen vitte volna kenyértörésre a dolgot. A másik oldalnak pedig igazat adott.
András hangja is dörrent.
- A szabály nem érvényes, mert a hölggyel tiszteletlenül viselkedtél! Nem akar táncolni veled. Engedd el azonnal!
Nagy Zsiga érezhette, hogy vesztésre áll, belevörösödött a feje, s nyilvánvaló gőggel felelt.
- Milyen jogon parancsolgatsz te nekem?! Nem tudod, hogy ki vagyok?!
András valóban nem tudta. Olyan gyorsan történt a lekérés, hogy Marinak nem volt ideje jelezni, a főnöke tiszteli meg ilyen módon, s nem szeretne vele táncolni.
- Nem érdekel, hogy ki vagy! A hölgy hozzám tartozik, engedd el a kezét!
- Nem te fogod megmondani, hogy mit tegyek! –kiabálta Nagy Zsiga, s érthetetlen makacssággal tovább szorította Mari csuklóját.
- Dehogynem! Még hozzá is segítelek!- mondta András vészjósló hangon, s megmutatta az öklét, de még nem ütött.
