Az érzelmek sodrásában
X/35
Rossz érzéssel gondolt arra, talán az állatorvossal akar elégtételt szolgáltatni a családnak, ha már maga nem tudott megfelelni az elvárásaiknak. Nem örült volna, ha így van. Nem akarta ezt ennyiben hagyni, de először anyja viselkedését kellett megértetni vele, hogy otthon ne beszéljen róla lekicsinylőn, alapot adva újabb elégedetlenségre.
- Azért nem érted anyám viselkedését, mert nem falun nőttél fel. Kis településen számon tartják egymást az emberek. Szabó Marit, a tisztes Kocsis család tagját, - mert igenis, tisztes család volt, ahol becsülete volt a kétkezi munkának, - bárhol, bármikor megszólíthatták, mert magukhoz hasonlónak érezték. Szófogadatlanságodnak köszönhetően most majd elterjed, hogy úri népek gyereke, flancos famíliával, ahogy felénk mondják, s megváltozik a viselkedésük.
- Kiközösítenek benneteket?- kérdezte Kismagdi, s mintha némi aggódás hallatszott volna ki a hangjából.
- Azt azért nem, de már nem lesznek olyan közvetlenek, amilyenek eddig voltak. Édesanyámat nagyon bántja.
Kismagdi nyugtalanul mozdult, hangja ingerült lett.
- Sajnálom, de nem tudtam, hogy itt jó családba tartozni bélyeg. Azt sem tudtam, hogy az egyszerű falusiaknak igénytelenségükben, elmaradottságukban, társasági allűrjeik vannak!
Eszter befele sóhajtott.
- Szó sincs allűrökről! Kis közösségekben a bizalom egyik megnyilvánulása. Abban bízom, akit ismerek, vagy a családját megbízhatónak ismerem. Ez amolyan garancia. Nagyon fontos, mert egymás felé nyitottabban élnek, mint a városokban lakó emberek.
-Nem vettem észre, hogy nyitottabban élnének! Inkább nagyon is tartják magukat az én házam, én váram elvéhez. Míg Barnával szánkóztunk, az előttetek lakó öregasszony elképesztőn görbe hátával annyiszor futott ki a járdája mellett igazgatni a havat, ahányszor elhúztunk előtte. Rengeteget nevettünk rajta.
Eszter komolyan megneheztel rá, ha nem nézi megint, hogy éretlen csitri, aki tetejében előítéletes környezetben nevelkedett, mert e felől már nem volt kétsége. S, újra felsejlett benne, hogy a Várhegyi család szellemiségével nincs minden rendben. Tolakodott egy másik gondolat is, Miklós nagyapja talán ezzel szembesült, mikor megismerte Vali nemes emberséggel élő családját. Házasságával választott a két család között is, ez lehetett az igazi oka, hogy aztán saját szüleivel alig tartották a kapcsolatot, s nem az, hogy félbehagyta az orvosegyetemet.
Nem örült a megsejtésének, noha már akkor számolt azzal, hogy kellemetlen meglepetések is érhetik, mikor a rokonok megismerésére indult. Nyugalmat erőltetett magára, mikor megszólalt.
- Ami a falusi embereket illeti, de más helyzetekre is igaz, nem szabad általánosítani, mert mindig igazságtalan. A görbe hátú néni megítélésében is tévedtél. Háza előtti rész tavasztól-őszig kis virágoskert. Julis néni az évelős ibolyáit védte. Jóságát, finomságát bizonyítja, hogy nem szólt rátok, s akkor sem csapott közétek a hólapáttal, mikor kinevettétek… Amúgy pedig azért görbült meg idős korára szegény, mert fiatalkora óta beteg a hátgerince. Így nevelt fel négy gyermeket egyedül. Az ura a fronton maradt. Legidősebb fia jó nevű szakorvos Tóváron. Naponta hazaugrik az anyjához. Mióta itt vagy, láthattad lapátolni a havat. Szerencsétek, hogy nem futottatok össze vele, miközben nevettetek az édesanyján.
- Nem tudtuk, hogy ott kert van…-mondta a lány védekezőn, mintha csak a szánkózásról lett volna szó.
Eszter gondolta, Kismagdi csak azt hallja meg, amit akar. Nem volt szándékában egy ültükben meggyőzni gondolkodása helytelenségéről, jobban bízott az apró lépésekben, így nem tért vissza a témára.
Helyette azt mondta:
- Ha már szóba hoztad Barnát… Hogyhogy lecserélted Kárász Dávidra, mi okból ?!
- Szerinted ?
-Csalódást okozol. Barna esetében is elhamarkodottnak, megalapozatlannak láttam az elhatározásodat, de arra semmiképpen sem számítottam, hogy másnap átpártolsz egy számodra teljesen idegen, ismeretlen fazonhoz, mert a neve előtt ott van a doktor!... Sejtem, hogy mire kell neked a doktori titulus, de erről majd később. Most inkább arról beszéljünk: gondoltál már arra, Barna mit fog érezni, ha megtudja ?
Kismagdi kedvetlen mozdulattal ledobta a képes újságot, kiült a heverő szélére, s pimaszkodó csitri módjára, indulatosan visszakérdezett.
-És, te gondoltál rá, mikor Zolira felcserélted?!
-Ne védekezz velem, mert tudod. hogy más volt a szituáció! Mellette, én nem csókolóztam Barnával. Véletlenül sem bolondítottam házassági tervvel, számára fontos üzleti lehetőséggel.
- És, ha így volt, nem szabad meggondolni magam ?... Itt az is tilos ?! Na, ne már!
Eszternek kezdett elege lenni belőle. Felállt a fotelből, elindult az ajtó felé, s útközben felelt.
- Az előtt kellene gondolkodnod, mielőtt másoknak komoly ígéreteket teszel. Senkinek sincs joga szórakozni a másik ember érzelmeivel. Játszani a szerelmest, aztán egyetlen szó nélkül faképnél hagyni, s elintézni egy vállrándítással… Komolyan reméltem, hogy Miklós nagyapám két évszázada értelmiséginek mondott családjában elsők között tanítják tisztes viselkedésre, felelősségteljes gondolkodásra a gyerekeket. Erről a sokkal szerényebb körülmények között felnevelkedett anyám sem feledkezett meg. De úgy látom, ez nálatok elmaradt. Ideje bepótolnod, ha velem továbbra is rokonságban akarsz maradni!- mondta határozott hangon, s kiment a szobából, alaposan betette maga után az ajtót.
X/36
Közeledett az este, készülődni kezdtek a vendéglőbe, közben Barnának senki sem mondott semmit. Kismagdi megváltozott viselkedése volt az oka. Hallgatag lett, s bűnbánó arccal nézett Eszterre. Megint olyan szelídnek tűnt, amilyennek Lenkei papáéknál megismerték.
Eszter úgy döntött, várnak András beavatásával. Este majd kiderül, hogy viselkedik a két fiúval, s ha valami gond lesz, akkor is ráérnek megtenni.
Barna így is észre vett valami változást Kismagdi viselkedésében, s aggódni kezdett csendessége miatt. Találgatta, talán megfázott kint a majorságban. Kismagdi tekintete nyugtalanul rebbent Marira, s Eszterre. Mikor látta, hogy nem fűznek megjegyzést hozzá, megnyugodva felelte, nem beteg, csak bántja, hogy a szomszédban lakó néni kertjét letaposták. Tönkretették az évelős ibolyáit.
Barna azt gondolhatta, megszidták miatta, s gavallér módjára magára vállalta a felelősséget. András mit sem tudva a változásról, kedélyesen vigasztalta a két fiatalt, nevükben majd kárpótolja a nénit, tavasszal felássa a kiskertjét, segít szétültetni az évelős ibolyákat is. Mari sietve tette hozzá, fontos a békesség, mert eddig jó szomszédok voltak.
Nyugodtabb lett a légkör. A lányok a fürdőszobában készülődni kezdtek az esti programra. Amint betették az ajtót, Kismagdi megszólalt. Csendes volt a hangja, szinte bocsánatkérő.
-Igazad van, Barnával meggondolatlanul viselkedtem. Nem kellett volna felelőtlen ígéreteket tennem. De nem sejtettem, hogy hamarosan találkozom valakivel, aki jobban tetszik majd.
Eszter a tükör elé állt, onnan nézett a lányra, s neheztelőn megjegyezte:
-Pontosabban, akinek jobban tetszik majd az egzisztenciája!
Kismagdi ezúttal csak félig mondott ellent.
- Dávid természetre is más. Keveset beszélgettünk, de abból is kitűnt, hogy nem a szerzés az életcélja. Szereti az állatokat, főleg a lovakat. Nem véletlenül lett állatorvos. Ha már választanom kell, inkább Dávid, mint Barna.
Eszter kedvetlenül gondolta, mégiscsak beszélniük kell Andrással, nem várhatnak a későbbi fejleményekre. Megint nyugtalansággal töltötte el Barna várható reagálása, s mindez egy olyan csitri miatt, aki nem bír magával. Nagyon közel volt ahhoz, hogy kimondja. Mégsem tette. Megütötte fülét a lány fogalmazása.
- Hogyhogy „ kell” ? Nem értem.
Kismagdi mintha várta volna, hogy kiönthesse szívét, panaszos hangon felelt.
- Az otthoniakat nem bírom elviselni tovább. Igaz, megkapok mindent, ami anyagiakkal kapcsolatos, de nem vagyok boldog tőle. Két lábon járó kudarcuknak tekintenek. Fogják a fejüket, ha szóba kerülök. Jajveszékelnek, hogy semmire sem viszem az életben. Ha valami csoda folytán sikerülne leérettségiznem, előre látják az elégségeseket, azzal pedig jobb helyeken szóba sem állnak velem. Legfeljebb betanított munkás, vagy takarítónő lehet belőle. Arról nem beszélve, ki vesz onnan feleségül … Mostanában ez a legnagyobb gondjuk, mert „onnan” senkit sem akarnak beengedni a családba. Legújabban ismerős körökben keresgélnek, hátha horogra akad valaki, mielőtt „ oda „ lecsúszok. Elegem van! Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell oldanom a helyzetemet. Megmutatom, igenis, megmutatom, hogy nélkülük is találok elfogadható egzisztenciával férjet magamnak.
Eszter szomorúan állapította meg magában, hogy Kismagdi bármennyire is lázad a családja előítéletes gondolkodása ellen, valamennyit már átvett a mentalitásukból. Mutatta az is, ahogy döntött a két diplomás fiú között, a nívósabbnak gondolt egzisztencia javára.
Nem volt alkalmas arra az idő, hogy ezt kifejtse. Másra figyelmeztette inkább. Sóhajtva mondta :
- Közben lemondasz a komoly vonzalomról!
Kismagdi keserű, kiábrándult hangon felelt.
-Egyelőre beérem azzal is, ha jó fej. Ha normálisan lehet vele beszélgetni. A többi majd kialakul. Ha mégsem, akkor legfeljebb igaza lesz a családomnak, csak azt kapom, amit az ilyen debilis érdemel!
Eszter kissé indulatba jött.
-A nyavalyát vagy te debilis! Csak kevés türelmed van a tanuláshoz, mert nem motivált időben senki. Magadtól pedig nem fogtad fel, hogy elsősorban önmagadnak tanulsz. Most pedig, alig tizenhét évesen abba akarod hagyni a tanulást. Mindenáron menekülni akarsz otthonról, bizonytalanul kapkodsz össze-vissza!- mondta eréllyel, s indulatos mozdulattal nyomta hajába az aranyszállal hímzett hajpántot, mely kellemesen harmonizált halványzöld, merész dekoltázsú, igen jó szabású bársonyruhájával, nyakában lévő borostyánmedálos aranylánccal, borostyán fülbevalókkal. Kifejezetten alkalmivá tették öltözékét.
Kismagdi elsírta magát.
-Ne haragudj rám még te is! Anélkül is éppen elég szerencsétlen vagyok!
Eszter némiképp megenyhült.
- Ismered a mondást, - nem rád haragszom, hanem érted!... Azért mondtam mindezt, mert szeretnék segíteni, ha engeded.
Kismagdi szipogva felelt.
-Akkor mondd meg, mit tegyek.
- Először is, ne kapkodj! Adj időt magadnak. Viseld el még egy ideig a család sopánkodását. Mindenképpen fejezd be a gimnáziumot. Van még másfél éved, hogy tanulj, s átmenj az érettségin. Hasalj neki a tanulásnak. Magadért, és Dávid miatt is. Kizárt dolog, hogy számításba jöhetsz nála érettségi nélkül, de más, hasonló egzisztenciájú fiúnál sem. Ebben az egyben igazat adok a családodnak.
- Dávid nem fog annyi ideig várni rám!
- Azért aggódsz, mert kiutat látsz benne. Nincs szükséged kiútra. Nagyon csinos lány vagy, kedves is, ha úgy akarod. Amint leérettségiztél, válogathatsz a fiúkban. De tarthatod Dáviddal is a kapcsolatot. Ha mégsem vár meg, ne szomorkodj miatta. Majd lesz más, aki boldogan áll szóba veled. Bárki lesz az, ne az egzisztenciáját nézd, hanem az embert, jó és rossz tulajdonságaival. Legközelebb csak annak tegyél ígéretet, akihez önmagáért vonzódsz. Csakis akkor tervezz vele komolyan, a nélkül nem szabad belemenni egyetlen kapcsolatba sem, mert iszonyúan megbosszulja magát.
Kismagdi nem felelt, csak szipogott csendesen. Eszter komolyan megszánta, s átfogta a két vállát. Gyengéd mozdulat volt, hangja is kedves, szelíden kérő volt.
- Ne félj ennyire a jövőtől. Kibírod otthon a másfél-két évet, nem vágják a hátadon a fát. Javul is a helyzeted, ha látják, hogy tanulsz végre, meglesz az érettségid. Vigasztaljon, inspiráljon, hogy amint nagykorú, érettségizett lány leszel, teljes joggal kezedbe veheted a sorsodat… Most pedig ülj le! Megpróbálom eltüntetni a könnyek nyomát, mert így nem jöhetsz a buliba, Kárász Dávid ijedtében világnak szaladna.
Kismagdi szipogott még, de most könnyesen felnevetett, s engedelmesen leült a székre. Eszter ügyes kézzel rendbe hozta az arcát. Mikor elkészült, Kismagdi örvendezett egy keveset, aztán elkomolyodott
- Muszáj valamit mondanom Barnának, ugye?!- kérdezte szorongón.
Eszter nem felelt mindjárt. Maga is feltett némi sminket, s magában árnyalta Kismagdiról az addig kialakult képet. Szavai nélkül is sejtette, hogy otthon nem lehet könnyű a helyzete, de azt nem gondolta, hogy ennyi keserűség van benne. Talán azt leplezi pimaszkodó viselkedéssel, vagy hangosan kacagó, túlzó jókedvvel. Egészen megenyhült iránta, s befele sóhajtva felelt.
-Először mi beszélünk Barnával! Óvatosan kell tudomására hozni a változást. Ami pedig a ma estét illeti, Miska bácsinál Kárász Dávid nem ülhet le veled az asztalunkhoz. Bálinttal régről ismerik egymást, majd megkérem, hozza magával, mintha csak véletlen volna. Mikor Dáviddal táncolsz, visszafogottan viselkedjetek. Nyugodtan megmondhatod, hogy határozott, szigorú elvárásunk. Nem kell Barnának felesleges keserűséget okozni. Így is éppen elég vacakul érzi majd magát.
- Mégis, mit fogtok mondani ?- kérdezte Kismagdi nyugtalan hangon.
- Csak annyit, hogy téged nem szabad komolyan venni, mert még nem nőttél fel, meggondolatlanul ígérgettél. Kivéve a borozót, mert az jó ötlet. Nekünk is tetszik. Ha gondolja, beszélhetünk róla nagyapádékkal, mikor érted jönnek. Ha Lóri bácsit megnyerjük hozzá, félig már sínen lesz a borozója. Ahogy megismertem, ez talán vigasztalja majd valamennyire.
-A borozó oké, de muszáj leadni a nem nőttem fel szöveget, nagyon ciki?! – mondta csendes lázadással, ezúttal sokkal szelídebben, mint ahogy a magafajta csitri tiltakozna hasonló esetben.
- Kedvezőbb lenne, ha azt mondanánk, nála csak kiutat kerestél, s a családod miatt a nívósabbnak gondolt diplomáért dobtad ?
- Nem, persze, hogy nem !- mondta a lány sietve.
-Na, látod ?!- felelte Eszter, s segített a fején át óvatosan felvenni az égszínkék, pántos-ujjas blúzt, ami szabadon hagyta mindkét vállát, s igen jól ment színben a hajához, szeme színéhez. A blúz Kismagdi sajátja volt, a fekete selyemszoknyát Esztertől kapta kölcsön, mivel csak farmernadrág volt vele, amiről Mari lebeszélte.
Mielőtt kimentek a fürdőszobából, Kismagdi megkérdezte:
- Veletek mi lesz ? Zolival kibékültök ma este ?
Eszter szeme bepárásodott.
- Nem hiszem!...Nem tudom!...Fogalmam sincs! - sóhajtotta.
- Én meg nehezítem az életed a hülyeségeimmel… Most is, nagyon nem szeretnék ott lenni, mikor Barnával beszéltek.- mondta a lány, s könyörgés volt a szemében.
Eszter beleegyezőn bólintott, s lenyomta a kilincset. Kismagdi szinte takarásban ment utána, aztán szaladt Eszter szobájába, pedig a nappaliban felhangzott az elismerő füttyszó, de nem reagált rá, eltűnt gyorsan az ajtó mögött.
Eszter halvány mosollyal fogadta a számára is szóló elismerést, noha mint tudott, komoly gondban volt. Barnát még a buli előtt kellett felvilágosítani. Az idő kevés volt, a körülmények sem kedveztek ahhoz, hogy Andrást félrevonja, s titkon beavassa a történtekbe.
Hárman voltak a nappaliban, a fiúk már útra készen, ünneplős sötét öltönyökben, fehér inggel, nyakkendővel. Anyja segítségére nem számíthatott, szobájában készülődött. Kénytelen volt egymagában felvállalni a kínosan kellemetlen feladatot.
Leült Barna mellé, s óvatosan fogott mondandójába. Kegyes hazugságként azzal kezdte, hogy Kismagdi a könnyeit rejtegetve futott be a szobába. Ráébredt, hogy nem válthatja be házassági ígéretét, nem kötelezheti el magát, a középiskolát be kell fejeznie előbb. Kérte Barna megértését, hiszen a kiskorú lányokra gyakran jellemző, hogy tervezgetéseik közben nem mindig tudnak különbséget tenni vélt, vagy valós lehetőségeik között.
Barna elképedve hallgatta. Eszter sietve tette hozzá, Kismagdi döntése a borozó tervét nem befolyásolja, ha a Várhegyi család is megfelelő üzleti lehetőséget lát benne, a borozóval kapcsolatos elképzelését így is megvalósíthatja.
Barna hasonlóan reagált, mint Eszter kórházi eltűnésekor. Most is szinte kiabálásba fogott.
- Nem értem! Eddig elszántan hajtogatta, hogy nem akar tanulni. A nyári házasságkötés is az ő ötlete volt. Nemcsak bátorított, hanem valósággal elvárta, hogy úgy legyen, ahogy elgondolta. A borozó miatt is, hogy majd együtt… Akkor most mit szeretne tulajdonképpen, szakítani, vagy messziről tartani a kapcsolatot ?
-Szerintem, most csak azt szeretné, hogy ne neheztelj, s maradjatok barátok, ha lehet.
- Rendben van, ha ezt akarja, maradjunk barátok! De miért nem ő mondta el? Az volna logikus, nem?!- kérdezte, s látszott rajta, hogy idegességében nem találta a helyét, hol visszaült a fotelba, hol felállt újra, majd kezdte az egészet az elejéről. Rossz volt nézni.
Eszter komolyan sajnálta, s már vigasztalni sem tudta mivel. András sejtette, hogy a lány nem magától jutott erre az elhatározásra, de nem tett rá észrevételt, mivel egyetértett azzal, hogy be kell fejeznie az iskolát. Vigasztalta keresztfiát, s Eszter sietve magukra hagyta őket.
Elindult Kismagdi után, de előtte anyja szobájához kanyarodott. Csak éppen be akart kukkantani, hogy áll a készülődéssel, de amint meglátta, bement. Betette az ajtót, s csak ámult-bámult. Anyjából valóságos bombázó lett. Testhez tapadó, diszkréten csillogó sötétkék elasztikus ruha volt rajta. Hihetetlen formás volt benne. Szép barna haját néhány tincs kivételével divatosan feltűzte, sminkje is egészen fantasztikus volt. Finoman halvány, de még vonzóbbá tette amúgy is kedves arcát. Negyvennégy évéből tízet nyugodtan letagadhatott volna.
Eszter szíve összeszorult arra a gondolatra, hogy anyját eddig soha senki sem láthatta így. Egész fiatalságát környezete szigorú elvárása szerint, özvegyhez illő rejtőzködésben élte le. Egyszer említette, számon kérő tekintetük előtt forró nyári napokon sem vetkőzhetett ingvállra, míg körülötte bárki megtehette. Úgy belesulykolták ezt a szemléletet, hogy később már önként is ezt tette, még lányának sem merte megmutatni magát. Ezért volt az állandó szekrényajtó mögé bújás, ha öltözködés közben éppen rányitott. A szeretett férfi kedvéért ezen az estén megmutatta, milyen formás valójában.
András befolyására nem volt féltékeny, éppen ellenkezőleg. Lélekben hálás volt, hogy anyját rá tudta venni a változtatásra. A ruháról sejtette, hogy azt is Andrástól kaphatta erre az alkalomra, mert azt kizártnak tartotta, hogy anyja magától megvette volna.
Sírós kedve után csiklandozni kezdte a jókedv. Andrásnak vagy röntgenszemei vannak, vagy simogató, ölelgető keze fedezte fel, hogy milyen alakot rejtenek az illedelmesen takaró ruhák. Alighanem, így is alaposan meglepődik majd.
Megszólalt végre.
- Anyukám, bombasztikusan gyönyörű vagy! Hol tanultál meg így sminkelni, és mikor ?!- kérdezte könnyes nevetéssel, s óvatosan ölelte meg, nehogy elrontson rajta valamit.
Mari ijedt rebbenéssel felelt.
- Nem öltöztem túl feltűnően ?
- Ebben az értelemben, nem! De készülj rá, hogy mindenki elájul tőled. Én már megtettem, második András lesz. Komolyan, alig térek magamhoz!
- Ó, te kis hízelgő! –felelte Mari elmosolyodva.
Látszott rajta, jólesőn érintette lánya elismerése. Gyakori bizonytalanságában talán szüksége is volt rá, mert az ilyenféle változtatáshoz is bátorság kell, ami belőle oly sokáig hiányzott. Aztán néhány szóval megbeszélték a nappaliban történteket, s Eszter ment Kismagdiért, mivel közeledett az indulás ideje. Kezénél fogva húzta ki a szobából. A lányban addigra még inkább tudatosult, hogy mit tett a fiúval, s nem mert a szeme elé kerülni.
Pedig nem volt mitől tartania. Barna zavarban volt, de azzal együtt elfogadhatón viselkedett. Bocsánatot kért, ha lerohanta volna, s biztosította, eztán beéri a barátságával is, csak ne nehezteljen rá. Mondta volna még, de András befejezettnek tekintette a témát, s ellenmondást nem tűrőn indulást vezényelt. Felvették a kabátokat, s beszálltak András kocsijába. Míg a havas utcákon lassan haladtak, Eszter újra meditálhatott azon, hogy mennyire különös is a férfiúi lélek.
