Az érzelmek sodrásában
X/33
Bálint átugrott hozzájuk. Zoliról hozott hírt. Hajni üzente, Zoli néhány kollégájával Miska bácsinál fog szilveszterezni. Esztert rosszul érintette. Szerette volna hinni, hogy Zolinak ebben a helyzetben nem a szórakozáson jár az esze.
Dacos keserűséggel elhatározta, maga is ott lesz Miska bácsinál. Két szemével akarja látni mulatós kedvét, aztán lezárja kettőjük történetét. Lezárja végleg, mert ez a szerelem csak boldogtalanságot hozna. Örök félelmet, hogy Zoli oktalan sértődöttségében megint a pohár után nyúl, s italos kedvében másnak az ágyában ébred. Nem tud ilyen életet elfogadni. Megpróbálni sem szabad. Amennyire most fáj hűtlensége, újabb csalódásba talán bele is halna, de mindenképpen véget vetne kapcsolatuknak.
Kapóra jött, hogy András szilveszterestére asztalt foglalt a vendéglőben, s magukkal akarták vinni a fiatalságot is. Mindannyian a nappaliban voltak, s éppen erről beszélgettek. Eszter már hallott róla, akkor még azt mondta, nincs mulatós hangulatban. Köszöni, de nem tart velük. Hajni üzenete után megváltoztatta szándékát. Mondta is mindjárt. Mielőtt Mari örülhetett volna, hozzátette, látni akarja, Zoli hogy mulat. Mire viszi rá a lélek.
Mari szeme ijedten rebbent András arcára. Közben Kismagdi hangosan örvendezett, várta Zolival a találkozást. Barna nem volt ennyire vidám. Zoli távollétéről a lánytól megtudott egy-két dolgot, s feszengőn mondta :
- Lehet, hogy pofozkodásnak nézünk elébe, ha Zoli még mindig úgy gondolja, hogy útjában vagyok?!
András nevetett.
- Csak nem ijedsz meg egy-két pofontól, édes fiam?
- Pofonja válogatja, igaz ?! – szólt közbe Bálint nevetve.
- Ja! Nem díjazom, ha olyan osztja az igazságot, akinek egy pofonja felér három másikkal.
- Ej, Barnus! Nemcsak az a legény, aki adja, hanem az is, aki állja!- mondta András úgy, mint aki szívesen részt venne egy kis pofozkodásban.
Kismagdi sietve mondta :
- Nem lesz semmi pofozkodás! Majd időben képbe hozom Zolit.
András rákacsintott Bálintra, s tovább cukkolta Barnát.
- Lehet, hogy a fiúra mégiscsak rájár a rúd, de most már Kismagdi miatt ?
Bálint vette a lapot.
- Zoli túl gyorsnak találja majd a váltást.
- Úgy bizony! Végül is, szegről-végről rokonok. Barnust felelősségre vonhatja. De ahogy nézem a fiút, elbújik majd a lányok szoknyája mögé!
Barna vörösödni kezdett, s tiltakozott.
- Nem vagyok gyáva! Csak nem szeretném, ha az a borissza elszúrná az első közös szilveszterünket!
- Ne mondd borisszának, mert nem részeges!- szólt közbe Eszter megbántott hangon.
Bálint megpihentette Eszter arcán a tekintetét, s csendesen kérdezte:
- Veletek tarthatok?
András felelt Eszter helyett. Nevetve mondta :
- Gyere, csak gyere! A vendégem vagy. Ha úgy fordul, megmutatjuk ennek az anyámasszony katonájának, hogyan kell helytállni az igazi férfinak!
Barna neheztelőn pillantott Andrásra, nem kevésbé Kismagdi, s mint akiknek elegük van a többiekből, indultak megint szánkózni. Már az előszobában megvigasztalódtak, behallatszott jókedvű viháncolásuk.
Ebben az esztendőben szilveszter hétfői napra esett. Rendes munkanap volt, s Marinak meg kellett szakítani a szabadságát, néhány órás munkára kihívták a majorban lévő szövetkezeti irodára. Lovas szánt küldtek érte a havas, rossz út miatt. Kismagdinak nagyon megtetszett a csengős lovak húzta szán, s Marival akart tartani. Marinak nem volt kedve magával vinni. Kismagdi kitartón Emőke néninek szólította, hiába kérte, hogy Ácsfán Mari nénit mondjon. A lány rendre elengedte a füle mellett. Mari azzal mondott nemet, hogy a szövetkezeti irodán csak unatkozna. Kismagdi nem nyugodott bele, s míg Mari elmagyarázta Eszternek hol tart az ebédfőzésben, titkon bebújt a szánon lévő pokrócok alá, a lovakat hajtó ember nagy derültségére.
Mari kénytelen volt tudomásul venni, de halkan, hogy a bakon ülő ember ne hallja, még egyszer a lelkére kötötte, ne emlegesse Emőke nénit, mert a munkahelyén nem ismerik a történetét, s egyelőre nem akarja közhíré tenni. Hozzátette azt is, vegye komolyan a kérést, mert különben megneheztel. Kismagdi ilyen feltételek mellett került ki az ácsfai szövetkezet majorjába, ahol éppen házi lovasbemutatót tartottak néhány vendégnek.
A szövetkezetnek nem volt ménese, csak lovakért rajongó elnöke, s nem egészen szabályos módon tartott a szövetkezetben néhány saját lovat. Nagy Zsiga komoly lóállományról ábrándozott. Mintha megérezte volna, hamarosan változnak az idők. Jön a rendszerváltás, a szövetkezet szántóit, rétjeit törvényesen felparcellázzák a hajdani, s új tulajdonosok között, felszámolják a tehenészetet is. Ha addig jól ügyeskedik, lovaival jövedelmező vállalkozásba foghat. Nem okoskodott volna rosszul, a rendszerváltás után valóban kialakult az a vagyonosodó réteg, mely komoly érdeklődést mutatott a lovassport iránt, beleértve a hátaslovakat is.
Nagy Zsiga lovait a szövetkezet istállójában helyezték el. Együtt abrakoltak a szövetkezet munkás lovaival, de kritikus lelkek szerint az angol telivérhez hasonlóan jó felépítésű paripák a szövetkezet számlájára más ellátást kaptak. Ahogy sokan azt is megkérdőjelezték, hogy vételáruk valóban az elnök zsebéből került ki.
Azt viszont mindenki tudta, hogy a tehenészetet felügyelő, Tóvárról kijáró állatorvos gondoskodott a paripák egészségéről is. Kárász Dávid lelkes fiatalember volt, maga is lovak rajongója. Nemcsak az egészségükre ügyelt, lovagolta is az elnök lovait, s részt vett a bemutatón.
Kismagdi kint maradt a majorság udvarán, megnézte a bemutató végét. Mellette álló asszony hangosan dicsérte az egyik lovast, azt mondta, „ Ez a mi állatorvosunk úgy üli meg azt a sárga paripát, mintha Isten is ló nyergébe teremtette volna! „ Kismagdi megnézte magának a lovast, s a bemutató után addig-addig ügyeskedett, míg a fiatalember szóba elegyedett vele. Kárász Dávid nem tudta ki a lány, kinek a révén került oda, ki az Emőke néni, akit emleget, de azt megállapította, hogy megkapón szépek a szemei, kedves a mosolya, s felettébb érdeklődik a lovak iránt. Bevezette az istállóba az elnök lovaihoz, közben lelkesen beszélt a lovak tulajdonságairól, vérmérsékletükről, s kiváló ugrókészségükről.
Kismagdi érdeklődőn hallgatta. Félórába sem telt, a fiú ölében ült az egyik paripa nyergében, s körbe-körbe jártak a majorság udvarán, közben olyan hangosan örvendezett, mint Barnával szánkózás közben.
Mari riadtan nézte az iroda ablakán át. Nem tudta, mit gondoljon a kis rokonról. Akkor még kevésbé, mikor a fiatal állatorvossal berobogtak az irodába, s Kismagdi gyerekes nyíltsággal újságolta mindenki előtt, Dáviddal úgy összebarátkoztak, hogy együtt fognak szilveszterezni estére Miska bácsi vendéglőjében.
Mari nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni, pedig szívesen megkérdezte volna, hogy Barnát addig hova teszi. Ideje sem volt rá, mert Kismagdi újabb tervvel állt elő. A tehenészetet akarta megnézni, mivel addig csak televízióban, vagy könyvekben látott tehenet, s lelkendezve mondta, Dávid lovon viszi ki az istállókhoz, mert teljesen beleszeretett a lovaglásba. Mari határozott kérése ellenére közben Emőke néninek nevezte.
Munkatársai felkapták fejüket - hogyhogy Emőke néni ?
Mari hirtelenében nem tudott megszólalni. Kismagdi beszélt helyette is. Ott helyben, egy szuszra elmondta a történet lényegét. Szenzáció lett belőle. Körbevették őket, az elnök is kijött az irodájából, s úgy rendelkezett, hogy Mariék az állatorvossal együtt ebédeljenek vele, és vendégeivel. Ebéd közben meséljék el részletesen a nem mindennapi történetet.
Ezt is amolyan vendégszórakoztató attrakciónak szánta, mert amúgy nem volt szokása a beosztott könyvelőkkel ebédelni. Ha Marin múlik, most sem ülnek közös asztalhoz. Tiltakozón mondta, már elvégezte a munkáját, sietne haza, neki magának is ebédvendégei vannak. Nagy Zsigának nem volt szokása figyelembe venni beosztottak indokait, ellenvetést még kevésbé tűrt, s Mari nem szabadulhatott.
X/34
Mari hazaérkezésük után könnyes panasszal mondta el Eszternek a történteket. Nem hallgatta el Kismagdi viselkedését sem a fiatal állatorvossal, s mindkét dolog miatt neheztelt a lányra. Azért külön is, hogy hazafelé Barna említésére Kismagdi vállrándítón azt felelte, egyáltalán nem érdekli, Barna mit gondol majd, nem tartozik neki magyarázattal, mert tudtával még nem ment hozzá feleségül.
Eszter csóválta a fejét, s néhány szóval elmondta, hogy a lány előző este mi mindent tervezett a jövőjével kapcsolatosan. Marival egyetértettek abban, hogy éretlen csitri, akire nem árt jobban vigyázni, míg náluk van. Mari szobájában beszélgettek csendes szóval. András és Barna a nappaliban voltak. Eszter időben megebédeltette őket, s míg Mariékra vártak, mindketten elbóbiskoltak a televízió előtt.
Családilag a helyzet kezdett kínossá válni. Barna néhány napja már átélt náluk egy kudarcot Eszter miatt, most várt rá a másik. Eszter részvéttel gondolt a fiúra, bármennyire is távol állt tőle anyagias természetével. Anyjával megbeszélték, amint bizonyossá válik, hogy Kismagdi valóban lecserélte az állatorvosra, beavatják Andrást. Közel áll keresztfiához, tapintatosabban készítheti fel a csalódásra. Már amennyire fel lehet készíteni valakit ilyesmire.
Egyik gond szülte a másikat. Hova tegyék Barnát estére. Nem engedhetik el az albérleti szállásra egymagában keseregni, vigyék magukkal Miska bácsihoz, nézze végig, Kismagdi hogyan mulat az állatorvossal, ez sem látszott jó megoldásnak. A bánat mellett irritálná a dolog, s bátor, nem bátor, komoly botrányt rendezhet, ha keserűségében inni kezd, s számon kérőn beleköt a fiatal állatorvosba.
Mari végül mégis azt látta jónak, ha magukkal viszik, legyen ott, ahol András van. András pedig nagyon készült az esti mulatságra. Elmondása szerint így akarta az ácsfaiak tudomására hozni, hogy ők ketten egyszer s mindenkorra összetartoznak.
Eszter fejében meg sem fordult, hogy maga maradjon otthon Barnával. Úgy érezte, látnia kell Zoli viselkedését a végleges döntése előtt. Önnönmagának igyekezett józan ésszel indokolni. Hátha rádöbben, hogy már semmit sem jelent, elmúlt a szívdobogtató, édes érzés. Akkor könnyebb volna pontot tenni történetük végére. Szépen, nyugodtan kimondhatná – Ennyi volt, felejtsük el egymást!
Fanyar mosollyal gondolt arra, hogy Kismagdinak Barnával kapcsolatban most már nem lesz mondandója Zoli számára. Zoli csak azt látja majd, hogy Barna még mindig köztük van. Hiheti akár, hogy Barnánál kereste a vigasztalódást. Keserű daccal gondolta, nem baj. Legalább visszakap valamit abból a bánatból, amit neki okozott, ha ugyan bánatként élné meg, mert a történtek után az is megeshet, hogy magával hozza a ledér nőt, vagy valaki mást, s ő fog menekülni, mert nem tudná elviselni, hogy mással mulasson a szeme előtt.
A gondolattól kicsit megrettent, de aztán erőt vett magán, mint kiskorában, ha ki kellett menni a sötétbe. Az is riasztotta, mégis ment. Szembe akart nézni a félelmetessel, hogy tudja, mi vár rá.
Most volt itt az alkalom, hogy Zoliról anyjának elmondjon mindent őszintén. Mari megrendült lánya bánatán. Magához ölelte vigasztalón, aztán azt mondta:
-Van igazság abban, amit Bálint mondott. A férfiak engedékenyebbek magukhoz, főleg akkor, ha isznak is hozzá. De azt nem hiszem, hogy Zoli italozó. Hónapokon át nem tudta volna titkolni. Sokszor voltunk együtt vele, egyszer sem ivott többet az illendőnél. Azt sem gondolom, hogy Miskánál esténként többet inna egy-egy pohárnál. Nekem már mondták volna a faluban. Most csak megbotlott, kislányom!
- A nő miatt nem menti fel!... -felelte Eszter a szemeit törölgetve.
Mari együtt érzőn sóhajtott, aztán vigasztalt újra.
-Most megtörtént, mert magányában elcsábult, de házasként nem gondolom olyannak, aki melletted máshoz menne. Szeret téged!
- Akkor hogy hagyhatta magát elcsábítani attól a nőtől?!
- A magányos férfiak már csak ilyenek. Tapasztaltabb asszonyok mondják, a férfiakat mindig hajtja a vérük, ezért az okos asszony arra törekszik, hogy ura a hitvesi ágyban találja meg az örömöt. Ami a vérüket illeti, lehet abban valami igazság, mert András is könyörög minden este, hogy maradhasson éjszakára. Nehezére esik kivárni az idejét. Tanácsos lesz nekünk is mielőbb összeházasodni, ha nem akarok magamnak is bánatot...,- mondta, s zavartan elhallgatott, mintha megbánta volna, hogy ennyit is mondott. Gyorsabban húzódott a nyitott szekrényajtó mögé átöltözni, mint ahogy máskor szokott. Eszter csak azt jegyezte meg, amit Zolival kapcsolatosan hallott, pedig az a ritka pillanat volt, mikor anyja magától megnyílt, s Andrással elmélyült kapcsolatukba avatta be.
Esztert elbizonytalanította anyja a magányos férfi emlegetésével. Felötlött benne, ebben az értelemben Zoli is magányos volt mellette. Az ital, s a sértődöttség felerősítheti a magány keserűségét. Felsajdult benne újra a bánat – Zolit ez sem mentheti fel! Aki teljes lelkéből szeret, az megértő, s tud várni, bármennyire hajtja férfiúi vére!- gondolta boldogtalanul, s csüggedten indult az ajtóhoz. Kellemetlen feladat várt rá. Beszélnie kellett csapongó unokahúga fejével.
Kismagdi nem volt vívódó természetű. Barnát nem tartotta fontosnak tájékoztatni arról, hogy már nem érvényes a csókok közt tett ígérete. Lábujjhegyen ment át a nappalin, hogy a bóbiskolókat ne ébressze fel. Bement Eszter szobájába, hasra feküdt a heverőn, s egy színes újságot lapozgatott gondtalanul, mint aki jól végezte dolgát.
Eszter leült a fotelba, s szótlanul nézte egy ideig. Kismagdi most sem zavartatta magát, nyugodtan lapozgatott tovább. Eszter először nézte meg mérlegelő szemmel. Megállapította, hogy tizenhét éves korára mindene megvan ahhoz, hogy megszédítsen egy férfit. Természetes, búza szőke hajával, nagy kék szemeivel, s formás alkatával magára vonja a tekinteteket. Kárász Dávid is megszédült, mikor a ló hátán minden teketória nélkül beleült az ölébe. A fiú aligha sejtette, hogy kiskorú domborulatait élvezi. A lányt fejlettsége, magabiztos fellépése után jóval idősebbnek gondolhatta. Mellette kicsattanón egészségesnek tűnt, mintha nem is városon, hanem a természet lágy ölén nevelkedett volna.
Bálinttal egyszer beszélgettek a fiúról. Jó viszonyban voltak a szövetkezeten keresztül, mert ahogy a bölcs mondja „ hasonló, a hasonlónak örül.” Bálint akkor említette, hogy Dávidnak sem lesz könnyű társra találni a mai lányok között, mert gyengéje a természetes szépség.
Megszólalt, csendes számon kérő volt a hangja.
- Édesanyámat kellemetlen helyzetbe hoztad. Hogy tehettél ilyet?
Kismagdi kíméletlen őszinteséggel válaszolt.
- Rettenetesen béna volt. Csak állt, s hallgatott. Abban a szituban muszáj volt megszólalnom, ha nem akartam, hogy olyan hülyének nézzenek, aki nem tudja saját nagynénje nevét. Egyébként sem értem, miért titkolózik?! Nincs szégyellnivaló a családunkon. Legtöbb ember büszke volna a helyében, hogy két évszázada értelmiségi a családja. Inkább beletörődik, hogy továbbra is a napszámos Kocsisék árvájának tartsák?
Eszter neheztelőn pihentette meg tekintetét a lány arcán. Bármennyire tudta, hogy anyja könnyen zavarba hozható, s olyankor gyakran bizonytalan, Kismagdi válasza akkor is sértő volt. Mellette igazságtalan volt ítélkezésében. Nemtörődömségével maga idézte elő a kínos szituációt.
Sejtette, a Kocsis családot leértékelő véleményét sem most találta ki védekezésül, minden bizonnyal magával hozta magasan képzett, értelmiségi voltára büszke családjából.
A Várhegyi család örömét, hogy Miklós testvérük lánya annyi év után előkerült, nem akarta megkérdőjelezni, még akkor sem, ha anyagi kötelezettségük elől esendő emberek módjára megpróbáltak valamennyire kitérni. Azt viszont kezdte sejteni, hogy „Emőke” társadalmi helyzetével, iskolázottságával elégedetlenek.
Gyakori téma lehet náluk, ha a lány ezen az alapon alakított véleményt. Nem volt kétséges előtte, hogy ezek után Kismagdi kudarcát valóságos csapásnak élik majd meg. Nem szívesen lett volna a lány helyében. Alighanem, így is évek óta hallgatja, hogy milyen szégyent hoz a családra, mennyire lejáratja őket azzal, hogy ennyire félresikerült.
Kismagdiról közben újabb képet kapott. Az mellett, hogy nagyra nőtt, meggondolatlan csitrit látott benne, aki még nincs tisztában cselekedetei, szavai következményeivel, az a gyanúja támadt, hogy Kárász Dávid doktori címe szerepet játszott a döntésében.
