A sors útjai
X/53
Lenke nem foglalózta le a házat. Biztosra akart menni, s Margitkánál akcióba lépett. Kipuhatolta, mikor találja egyedül, s meglátogatta. Előadta, hogy Gitának szeretne venni egy szép házat, mivel egyetlen unokája, s maholnap férjhez megy. A házat már le is foglalózta, mondta, miközben a pénz még a zsebében lapult, a vételár nagyobb része viszont kölcsönben van megbízható embereknél, akik ingatlanuk eladása után kamatosan visszafizetik. Arra a rövid időre szüksége van másfél millió forintra, különben elveszti a foglalót, s lecsúsznak a gyönyörű házról is, mely valójában villa. Hozzátette, Margitka holtig tartó élvezetet kap benne, át is költözhet Giziéktől, ha ahhoz van kedve, mert valóságos lakosztályt biztosítanak számára.
Margitka szellemileg már nem volt olyan friss, hogy első szóra felfogja a váratlan dolgokat. Nem értette, Lenkéék miért akarnak neki holtig tartó élvezetet adni olyan házban, mihez semmi köze, de mivel Lenke nagyon kérlelte, elfogadta. Csupán azt kérte, maradhasson Giziéknél, mert jól érzi magát velük. Lenke a világért sem erőltette. S, abban a hitben, hogy Margitkát sikerült megnyernie, örömében össze-vissza csókolta. Aztán rohant az eladóhoz, hogy a négyszázezer forinttal lefoglalózza a villát. Az eladó kevesellte az összeget. Hosszú alkudozás után végül megegyeztek hatszázezer forint foglalóban. Mivel Lenkének nem volt több pénze, alaposan kiköltekezett a férjjelölt miatt, bevonta lányát újra. Lili az ura tudta nélkül kivette a hiányzó kétszázezer forintot a takarékból, s mentek az eladóval az ügyvédhez. Előszerződéssel lefoglalózták a házat.
Gézának, s Gitának még azon az estén bejelentették a nagy hírt. Bernát Géza csóválta a fejét felesége önállósága láttán, de mi tagadás, arra a gondolatra, hogy így végre megszabadulhat anyósától, legszívesebben táncra perdült volna. Gita is örült. Részben annak, hogy mégiscsak létezik az a vagyon, melyről nagyanyja évek óta olyan átéléssel mesélt, másrészt nagyanyja elköltözése után több szabadságot remélt magának.
Másnap délután családostól mentek Margitkához megbeszélni a pénzátutalást. Giziék is otthon voltak, s mivel mindig tisztában voltak Margitka anyagi helyzetével, Lenke szavait elképedve hallgatták.
S, robbant a bomba. Kiderült, Margitkának nincs, soha nem is volt több, mint amit özvegyi nyugdíjából félretehetett, az ügyvédi költségre sem volna elég.
Lenke rosszul lett, orvost kellett hívni hozzá. Idegrohamában a haját tépte, s kikiabált mindent. Mikor úgy-ahogy magához tért, rohantak az eladóhoz, az ügyvédhez, de szaladhattak. Péter felesége, Klári hallgatott néhány félévet a jogon, s előre megmondta, hiába mennek fűhöz-fához. Legfeljebb az eladó jót nevet majd, és sok ilyen bolond vevőjelöltet kíván még magának.
Így volt valóban. Hiszen a foglalónak komoly következményei vannak. Jelzi a szerződés megkötését, visszatartja a felelőtlen lépéstől azokat a feleket, akik tisztában vannak a foglaló következményeivel, valamint a felmerülő károkra nyújt biztosítékot. Ugyanis, mondta Klári, ha a vevő visszalép, elveszti a foglalót, míg az eladónak meg kell duplázni, ha hibájából hiúsul meg az adásvétel.
Lenke ügyvédje Bernát Gézának nyújtotta be a számlát, mivel megbízója nem tudott fizetni. Géza még inkább kesereghetett. Nemcsak kétszázezret vesztett, s fizethette az ügyvédi honoráriumot, nehezen elviselhető anyósa végleg a nyakán maradt.
Lenke elvesztette a másfél szobás lakását, nyugdíját kiegészítő jövedelmét. Évtizedes álma a nagy vagyonról szétpukkant, mint a buborék. Másképpen is hoppon maradt. A férjjelölt kerek perec kijelentette, ha se lakás, se pénz, felejtse el sürgősen.
Igaz a régi mondás: "Minden bűn magában hordja a büntetését."
X/54
Eszter újra megpróbált Zolival beszélni az építkezéssel kapcsolatosan. Hazaérkezésük napján nem volt sok ideje rá. Dél körül érkeztek haza, s Zolinak három órára be kellett menni a tóvári Művelődési házba. Zoli a hosszú út után lezuhanyozott, s törülközővel a derekán lépett ki a fürdőszobából. Eszter a nappaliban útját állta, s kedves szelíden átfonta karjaival a nyakát.
-Csak egy percig várj!- mondta kérlelőn- Valamit szeretnék mondani, mielőtt indulsz, mert nagyon nyugtalanít… Zolikám! Panaszoltam már, hogy sokat vagyok egyedül, és nagyon rossz. Egyre inkább érzem. Kérlek, gondold át újra az építkezéssel kapcsolatos döntésedet. Ne vállalj be ennyi mindent. A betétkönyvből vegyük ki az esedékes részlet összegét, és legyünk többet együtt.
Zoli gyönyörködőn nézte, de ez sem indította jobb belátásra. Mielőtt felelt, finoman leemelte magáról Eszter karjait, játékosan megcsókolta mindegyik ujját, s egészen mást mondott, mint amire Eszter várt.
- Van még negyven percem az indulásig. Használjuk ki, kicsi édes! Gyere gyorsan!- súgta nem titkolt vágyakozással, s magához vonva vitte volna a szobaajtó felé.
Eszter kifordult a karjaiból, s tőle szokatlan módon, indulatosan csendült a hangja.
- Nem veszel komolyan!... Meg sem hallod, amit mondok.
Zoli kedvetlenül ereszkedett le a kanapé párnázott karfájára. Arcán lemondás volt, s sóhajtva felelt.
- Dehogynem! Mindig komolyan veszlek. De befejezett dologról értelmetlen új vitát kezdeni.
- Akkor is, ha érthetetlen a döntésed?!
Zoli ingerülten felelt.
- Mi az érthetetlen benne, hogy a magam erejéből, és nem más adományából akarok otthont a családomnak?!
- Kezdem hinni, hogy a szép gondolat mellett van rá más okod is. Mintha presztízs kérdésnek tekintenéd.
- Akár tehetném az is!... Minden tiszteletem Andrásé, de mielőtt elmentek, úgy osztotta ki az itthoni tennivalókat, mint aki a beosztottjával, lekötelezettjével beszél.
- Türelmetlenségedben alaposan félreértetted. Andrástól távol állnak ezek a dolgok.
- Örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy róla, hogy továbbra is így legyen, igyekeznünk kell mielőbb beköltözni Tóvárra. Ha sikerül összeszednem a pénzt a hónap végéig, augusztusban az elsők között foglalhatjuk el a lakást. Ami pedig a virrasztásokat illeti, mondtam már, nem várom el, hogy megvárj. Ha elálmosodsz, pihenj le nyugodtan. Most pedig megyek öltözni, mert elkések.
S, ezzel indult a szoba felé.
- Az előbb még volt negyven perced…- szólt utána Eszter halk, szomorú hangon.
Zoli válaszul halvány mosolyt küldött felé, mielőtt eltűnt a szobaajtó mögött. Eszter leült, s csüggedten nézett maga elé. Zoli álláspontját nem tudta elfogadni, annyira ésszerűtlennek tűnt. Legjobban mégis azt fájlalta, hogy napjaik továbbra is elkeserítőn alakulnak. Zoli viselkedésére keresett volna valami elfogadhatóbb mentséget, s megfordult a fejében, hogy talán mégis igaza van Andrással kapcsolatosan. András viselkedésében kellett valami bántónak lenni, ha Zoli ennyire megmakacsolta magát. Kezdte bántani, hogy kiállt András mellett. Okosabb lett volna hallgatni. Eztán addig nem foglal állást, míg Andrásról nem tud többet. Hiszen alig ismeri a természetét. Talán Zoli okkal neheztelt meg. Bárhogy is volt, magányosak maradnak az estéi. Sőt, még rosszabb lesz a helyzete. A tanév hamarosan befejeződik, többet lesz otthon. Nemcsak délutántól éjfélig, hanem egész nap egyedül lesz. ( Anyja már határozott, a következő hónapokat is nagymamáéknál töltik. András olyan állást talált ott, ami mellett még eleget tehet a tóvári faüzemmel kapcsolatos kötelezettségének is. Havonta kétszer-háromszor hazaugrik néhány napra. Otthon alszik majd. Ez is gondot okoz. Még véletlenül se eshet egybe Zoli fővárosi programszervezéseivel, mert ahogy ismerte némelyik szomszéd természetét, elindul a hírük a faluban. Előre hallotta a falu szörnyülködő hangját, - anyját is, lányát is?! --- Bosszúságában felnevetett. Zoli éppen akkor lépett ki a szobából már útra készen, s a nevetésre elnyílt a szeme.
- Örülök, hogy már megvigasztalódtál!- mondta, de nem látszott rajta az öröm. Eszter már bánta előbbi neheztelését, s hirtelen felébredt benne az örök asszony, picit a féltés is, hogy nem okos dolog így elengedni. Megint átfonta a nyakát, s csókot lehelt a szájára.
- Ma este mindenképpen megvárlak! Kárpótolni akarlak mindenért…- ígérte bepárásodott szemekkel.
Zoli megpihentette arcán a tekintetét, s mikor megszólalt, szemében ott volt a kedves, csibész mosoly.
- Mennyire ?
- Nagyon!- súgta Eszter, s már hét ágra nevetett a szeme.
- Muszáj estig várnom arra a kárpótlásra?
- Nem muszáj, de elkésel…- felelte Eszter változatlan mosolygással.
- Nem baj, késsek!- kiáltott fel Zoli, s szédült örömmel kapta az ölébe, vitte a szobába, miközben egy kézzel vetette, dobálta le magáról mindazt, amit tudott.
Ölelkezésük után Zoli futott újra a zuhany alá, egyik kezével még törülközött, másikkal már kapkodta vissza a ruháit, majd százzal indult a ház elől. Eszter még az ágyon volt, s erőt vett rajta a fáradtság, nem volt kedve felkelni. Aztán belső kuncogással arra gondolt, hogy így még sohasem voltak együtt. Ennyire futtában, szédült lendületben. Az ilyen együttlétekre ráillik a mondás, "átrobogott rajta, mint az úthenger".
Kicsit úgy is érezte magát. Mégsem bánta, mert szívmelengetőn kedves együttlét volt. Zoli felszabadultan jókedvű lett, s meghatón hálás.
Eszterben most tudatosult igazán, hogy Zoli számára mennyire fontos az ölelkezés. Örült, hogy nem engedte el nélküle. A gondolatra jólesőn nyújtózkodott, magához ölelte kispárnáját, ahogy kiskorától szokta, s átadta magát a közelítő álomnak.
X/55
Az ember olykor kompromisszumokra kényszerül. Eszter amint nagyjából átlátta Zoli feladatkörét, kezdett beletörődni a magányos estékbe. Olykor adódtak kivételes esték is. Közeledett a nyár. Zoli komoly színházi előadásokat már nem hívott le Tóvárra, helyettük zenés műsorokat szervezett, nyáron arra volt inkább közönség. Ha nótaest volt, Esztert vitte magával. A többi hétvégén pop, rock vagy punk bandák szerepeltek, s olyankor Eszter inkább otthon maradt. Főképpen, hogy Zolinak se volt jó véleménye ezekről az estékről, de tekintettel kellett lenni a város fiataljaira, akik szerették ezt a zenét, s rajongtak az együttesekért. A fiatal zenészek kihasználták kedvező helyzetüket. Előadás után eszük ágában sem volt továbbállni, hanem amolyan öltözői mustrát tartottak a rajongó lányok között, amit aztán a tóvári fiúk nem néztek jó szemmel, s gyakran elszabadultak az indulatok. Zoliék általában megoldották házon belül a gondokat, de néhányszor külső segítségre is szükségük volt.
Zoli jó kapcsolatot alakított ki a tóvári kapitányság nyomozóival, úgyis, mint volt kolléga, s mindig kapott megfelelő támogatást. Ilyen esték után az irodájában összeültek beszélgetésre, némi poharazgatásra, s ilyenkor Zolit csak a hajnal vetette haza. Ebből adódóan Eszternek még több sérelmezni valója támadt, de Zoli őszinte beismerése, részletes beszámolója enyhített a dolgon.
Zolinak valóban szerteágazó feladata volt. Hét közben ott volt a többi program is. Az önvédelmi tanfolyamok, s más sportkörök tevékenységei. Élénk szakköri élet folyt a házban, szabás-varrás tanfolyam, gép és gyorsírók serénykedtek, megalakult az amatőr színjátszók társasága is. Minden napra esett valami, néha két-három foglalkozás is, s Zolinak meg kellett várni a végét, hogy kulcsra zárhassa a Művelődési ház ajtaját.
Közben véget ért a tanév. Eszter otthon volt, naponta együtt lehettek volna majdnem délután háromig, mivel Zoli munkaideje akkor kezdődött a tóvári Művelődési házban. De Zoli továbbra is korán reggel elment a bútorboltba árút fuvarozni.
Egy idő után volt némi változás a mindennapjaikban. Mivel Zoli hazatértét Eszternek esténként már nem volt lelkiereje kivárni, s éjféltájban rendszeresen elaludt, Zolinak lépnie kellett, ha nem akart lemondani az ölelkezés öröméről. Egy naptól valamivel hamarabb fejezte be az áruházi munkát, s aztán minden áldott nap így tett. Ennek köszönhetően együtt ebédelhettek, utána Zoli ölbe kapta, s vitte a szobába. Örömteli perceik voltak. Valóban csak percek. Zolit az sem tántorította el, hogy rendszeressé vált a kapkodás zuhanyozással, öltözködéssel, hogy Tóvárra időben beérjen.
A hétvégék délutánjain sem volt otthon. Csak szombat, s vasárnap délelőtt voltak együtt hosszabb ideig. Akkor beszélhettek közös dolgaikról is. Eszter amint megtehette, újra és újra utalt a betétkönyvre, annyira szeretett volna változtatni a kialakult helyzeten, de Zoli továbbra is elzárkózott az ésszerűbb megoldás elől.
Nyugtalanul nézte mindennapos hajtását. Ez ugyan más volt, mint amit Barnánál tapasztalt, s annyira elfogadhatatlannak tartott. De így is nehéz volt tudomásul venni, hogy még hosszú ideig így élnek. Azon kapta magát, hogy a tóvári lakás iránt elvesztette érdeklődését. Kifejezetten nyugtalan lett, ha valami módon szóba került. Zoli egyik nap arról beszélt, hogy az új lakást be kell majd bútorozni, s ahogy gyanítja, a lakással kapcsolatban beköltözés után is lesznek még nem várt kiadásaik. Őt magát nem foglalkoztatta a gondolat, szinte kívül állóként hallgatta, mely magában mutatta, felelősséggel élő ember csak lelki alapon lehet közömbös jövendő lakása iránt.
Zoli pedig okkal mondta, amit mondott. Munkahelyéről szemmel tarthatta az építkezést, s sok hiányosságot tapasztalt. Az már tudott volt, hogy augusztusban nem lesz házátadás. Kitolták november végére. Mellette a beépített anyagokkal is gond volt. Hallotta az egyik nyomozótól, akivel munkája során összebarátkozott, s alkalmakként beugrottak a közeli presszóba egy kávéra, s néhány szóra.
Nyomozóbarátja cementlopásról beszélt. Rajtakaptak néhány munkást. Aligha először lopták a cementet. A nyomozó szerint éjjel vitték, zsákszámra rakták a csomagtartókba, egy közúti ellenőrzésen buktak le. Az ellopott cement hiányzott valahonnan. Hamarosan kiderült, a házban lévő összes mennyezetet leszedhették volna egyetlen vakolókanállal, de jött lefelé foltokban magától is. Némelyik darab három kilónál is többet nyomott.
Zoli egyik vasárnap délelőtt szóba hozta az esetet, s hozzátette, még rágondolni is szörnyű, ha beköltözés után történik mindez, s szerencsétlenségükre éppen a gyerekszobában, a baba ágya fölött szakad le a mennyezet egy darabja. Egy ideje jövendő gyermekükkel kapcsolt össze mindent, közelebbről a kisfiukkal. Egyszerre volt megható, mosolyogtató, s mi tagadás, Eszter olykor bosszankodott is rajta.
Már eltervezték a babát. Szinte hónapra, napra kiszámították, mikor kellene áldott állapotba kerülnie, hogy végigdolgozhassa szeptembertől a tanévet, elvihesse osztályát a negyedik év végéig. Ebben egyetértettek. Azt is remélték, s minden okuk megvolt a reményre, hogy amint abbahagyja a gyógyszert, a baba hamarosan hírt ad magáról.
Zolival a baba neméről elfogadható módon nem lehetett beszélni. Határozottan kijelentette, elsőre fia lesz, s ehhez olyan mértékben ragaszkodott, hogy Eszter nem hagyhatta szó nélkül. Próbálta kedveskedőn, simogatón, majd tudományos alapon meggyőzni arról, hogy mióta világ a világ, a dolog kétesélyes, de Zoli rázta a fejét, mint akire mindez nem vonatkozik. Legutóbbi vitájuk során Esztert elfogta a sírás.
Később még sokszor fog gondolni erre a vasárnap délelőtti beszélgetésre, s mindig könnyekkel, mert akkor már tudja, Zolira nem figyelt oda eléggé, mert elfoglalták saját gondolatai.
Zoli azt mondta:
-Az életben biztosan voltál már néhány dologgal úgy, amiről bizonyosan tudtad, hogy bekövetkezik. Nincs rá tudományos magyarázatom. Egyszerűen csak érzem, hogy kisfiúnk lesz. Egészen bizonyos vagyok benne. Szeretném elmagyarázni, hogy értem a dolgot.
Esztert ezúttal nem érdekelte a magyarázat. Fogyott a türelme, végtére is nem akármiről volt szó. Ha kislányuk születik, Zoli nem fog vele egykönnyen megbékélni. Az ilyen helyzet rengeteg keserűséget hozhat magával. A Kocsis családban is volt rá példa. Erzsi lánya, Erika kislányt hozott világra a várva várt kisfiú helyett. Párja nem ment be hozzájuk a kórházba, helyette ivott egyvégtében. Addig normálisnak tűnő fiatalember teljesen rászokott az alkoholra, s kivetkőzött régi önmagából. Később sem tűrte a babát, ráordított, ha sírt, s Erikához is goromba volt. Végül Erzsiék közbeléptek, s a lányukat a babával hazavitték. Azóta már törvényesen is elváltak. Nem akarta kitenni magukat hasonló helyzetnek.
Elhatározta, Zolit addig nem hagyja békén, míg nem látja be felfogása tarthatatlanságát. Amint Zoli elhallgatott, azonnal vitatta a dolgot. Keserű méltatlankodással felelt.
- Ezek szerint, ha kislányunk lesz, nem tartjuk meg. Mondjuk, elcseréljük egy zsák krumplira. A háztartásban arra mindig szükség van.
Zoli szomorú arccal nézett rá.
- Először fordul elő, hogy kifigurázod a szavaimat. Kicsi édes, ne tedd, mert nagyon rosszulesik.
Eszter lázadó könnyekkel, megemelt hangon felelt.
- Neked esik rosszul? Akkor én mit szóljak? Augusztus végén abbahagyom a gyógyszert. Utána hamarosan jelentkezhet a baba. Boldogság helyett majd éjjel-nappal arra fogok gondolni, ha kislány lesz, az édesapja nem szereti majd.
Mire befejezte, Zoli a karjaiba ölelte, ráborult, s úgy könyörgött.
- Édes, kicsi édes, ne mondd ezt! Ne kínozd magad, és engem se. Szeretném, teljes szívemből szeretném, abban biztos lehetsz!
- Akkor miért mondasz ilyet?!- sírta Eszter
Zoli nem felelt mindjárt. Valami gondja volt az ingén belül, dörzsölte a mellkasát egy darabig, s mikor megszólalt, furcsa volt a hangja. Mintha összeszorított fogakkal beszélt volna.
- Ha tudom, hogy ilyen tragikusan fogod fel, másfelől közelítem a témát. Csak a múltkori szavaidra akartam felelni, mikor jöttél azzal, hogy mióta a világ a világ. Akkor nem volt lehetőségünk befejezni a beszélgetést, mert átjött Julis néni a malacok miatt. Délig azokat hajkurásztam a kertjében, mire be tudtam zárni őket az ólba. Emlékszel, ebédelni is alig volt időm, mert mennem kellett be Tóvára.
- Zolikám te most mellébeszélsz!- mondta Eszter még mindig szipogva.
Zoli elnevette magát.
- Megpróbáltam, de úgy tűnik, nem sikerült!... Nos, természetesen tudom, hogy kétesélyes a dolog. Olyan gyökeres bunkó sem vagyok, hogy férfibüszkeségből csak fiút tudok elfogadni. Arról van szó csupán, hogy megerősödött bennem a sejtelem. Kislányban ezért nem gondolkodtam. De őt is nagyon szeretném, hiszen kettőnk gyermeke lesz… - mondta, s közben fájdalmas kifejezés ült az arcára.
Eszter megnyugodhatott volna. Tisztázódott, hogy alaptalan volt a félelme, de eszébe jutott a másik keserűsége.
- Nem ez volt az egyetlen, ami nyugtalanít. A betétkönyvet illetően sem értem a döntésed.
- Csak azért, mert azt az álláspontomat sem tudtam még kifejteni. Mindennek a szerencsétlen időhiány az oka, hiszen alig van időnk hosszabban beszélgetni egymással.
- Hát éppen ez az! Lehetne, ha másképpen gondolnád a betétkönyv sorsát. Szeretném hallani ezzel kapcsolatban az őszinte magyarázatot.
- Hozzád csak őszintén szoktam beszélni!... – mondta, s elhallgatott. Úgy hallgatott, mint aki most keresi a megfelelő indokot, aztán mély sóhajtás után folytatta - Megfordult a fejemben, hogy lehet olyan helyzet, mikor András valamilyen okból visszakéri a betétkönyvet. Ha nem tudjuk visszaadni, ráteheti kezét az új lakásra. Bizonyítani tudja, hogy nagy összegű pénzt adott. Plébános úr a mindenkori tanúja, hiszen segített intézni a banki teendőket. Ha András beidézteti tanúnak, az atya kénytelen lesz mellette tanúskodni, bármennyire is sajnálná felénk a dolgot.
Eszter elképedt. Nem értette, hogy fordulhat meg Zoli fejében ilyesmi.
-Nem szabad Andrásról ilyen dolgot feltételezned! – mondta szigorúan, noha már megfogadta, hogy óvatosabb lesz ebben a dologban, mint a múltkor, de megint megfeledkezett róla.
- Nem biztos, hogy András olyan ember, mint amilyennek gondoljátok. Marika csalódhat benne, s már kész is a baj!
- Isten ments, hogy anyukám csalódjon! A sorsnak nagyon kegyetlen húzása volna. Fel sem merem tenni. Inkább arra emlékeztetlek, házasságuk nem volt feltétele András segítségének. Hiszen eleve azért jött Ácsfára, hogy valamit jóvátegyen Nógrádi nagyszüleim lelketlenségéből. Nem hiszem, hogy szép elhatározása után képes volna drasztikus lépésekre.
- Az esélyét sem szabad megadnunk. Mellette ne feledd, hogy bonyolult az emberi természet. Andrást csak néhány hónapja ismerjük. Nem tudjuk még, hogy milyen valójában.
