Az érzelmek sodrásában
X/31
Eszter számára szomorú hangulatban telt karácsony mindkét napja. A napok nagy részében szobájában volt, kucorgott a fotelban, vagy ledőlt a heverőre, s igyekezett semmire sem gondolni. Szobáját csak akkor hagyta el, ha feltétlenül szükséges volt. Részben anyjáék miatt. Most nem volt ereje látni alig titkolt boldogságukat. Előző este is. A fürdőszobába indult. Át kellett mennie a nappalin. András éppen akkor búcsúzkodott az előszobában. Félig nyitott ajtón át hallotta túlfűtött, lázas suttogását, anyja boldog susogását. Legszívesebben kimenekült volna a havas éjszakába, neki a világnak, hogy ne lásson, ne halljon semmit, ami érzelem.
Lelkiállapotán könnyített volna Bálint társasága, de nem élt a meghívással. Azt viszont nem bánta, hogy Barna is távol maradt. András érezhető csalódottsággal, s kis iróniával mondta az első napi ebédnél, azt hitte, a fiú tapintatból nem tartott velük szentestén. Jelenlétével nem akarta zavarni első, közös ünnepüket, s inkább elfogadta a szállásadó, idős házaspár vacsorameghívását. Reggel kiderült, csak üzleti fogás volt mögötte. Amilyen gyűjtögető természetű, vacsora alatt szakmai halandzsával rábírta az öreget, hogy a borfejtéssel ne várjanak az ünnepek utánig, így borsos ünnepi felárat számíthatott fel.
Barna természetét Eszter magában másképpen nevezte, s szomorúságában valamennyire vigasztalta, hogy legalább ezt a buktatót elkerülte. Gyenge vigasznak bizonyult, mert nem tudta kikerülni a gondolatot, Barna mohósága eltörpül Zoli bűne mellett.
Eltelt a kétnapos ünnep. Ahogy várható volt, Nógrádi András Ácsfán maradt. Barna is úgy döntött, marad még néhány napot. Nem Eszter kudarcba fordult kapcsolata volt az oka. Barna nem tudott a történtekről.
Prózaibb oka volt a maradásra. Tartott még a szabadsága, s szállásadójuk szomszédságában is adódott jól fizető munka. Többi idejét pedig szívesebben töltötte a faluban keresztapja költségén, s kellemes vendégeskedéssel, mint egyedül, magányos hangulatban a fővárosi lakásában.
Az ünnepek után két nappal új vendégek érkeztek. Várhegyi Lóri bácsiék mentek vissza Sopronba még egy hétre, s most kanyarodtak el Ácsfára. Magukkal hozták Kismagdit, s otthagyták arra az időre. Később kiderült, nem véletlenül. A lánynak küldetése volt.
A Várhegyi család az elmúlt hónapokban meghányta-vetette az előkerült rokon sorsát, s ahogy telt az idő, úgy hagyott alább kezdeti igyekezetük az örökség megosztását illetően. Általános vélekedés volt, nagy hiba volna eladni a tekintélyes balatoni nyaralót, amit a Várhegyi szülők hagytak fiaikra, s abból kifizetni „ Emőke” teljes örökségét. Az ingatlan évtizedek óta biztosította a család nyaralását, mellette szép jövedelmet hozott, évről-évre visszajáró, fizető vendégeik voltak. Úgy döntöttek, pénz helyett „Emőke” is kulcsot kap a nyaralóhoz. Használják teljes joggal, ahogy a többi családtag. A bevétel szétosztásánál is gondolnak rá. Érje be ennyivel.
Remélték, a nyaralóval elfelejtődik majd az örökség többi része, ami a Várhegyi nagyszülők családi háza után járt volna, s csak két esztendeje örököltek meg, s nemrégiben osztottak kétfelé, három helyett. Tekintélyükre, jó rokoni voltukra kényes emberek megfontoltabbak, ha előre sejtik, Tasi Hajnalka rossz-néven veszi majd „ feledékenységüket,” s kínos vita után kénytelenek lesznek ebben is dönteni. S, Hajni további elszámolásra kötelezi majd őket, mivel hamarosan a nyaraló eladására kényszerülnek, hogy otthonhoz segíthessék családot alapító gyermekeiket, s Mariéknak mindössze csak egyszer adatik meg a nyaraló élvezete. Most úgy gondolták, a nyaraló használati jogának megosztásával eleget tettek Miklós testvérük iránti kötelezettségüknek.
Kismagdira várt a feladat, hogy hozza a megkerült rokon tudomására a család döntését. Eszter minderről mit sem tudott még, s máskor örült volna unokahúga látogatásának, de most nehezére esett a jókedvűn ficánkoló lány társasága. Anyjára nem hagyhatta. Mari minden idejét Andrással töltötte. Szabadságot vett ki a szövetkezeti irodán, hogy sütéssel, főzéssel a kedvében járjon. András kezdte otthon érezni magát. Körbetakarította a házat a letaposott hótól, vágta a fát a nappali kályhájába, vagy Marinak segített az ebédfőzésben. Közben vidámak voltak, sokat nevettek.
A rokonságban, s a szomszédok előtt is nyílt titok volt már, hogy komoly vonzalom szövődött köztük. Valójában mindenki elfogadhatón állt hozzá. Mintha jó néven vették volna, hogy Mari hosszú özvegysége után elhalt ura unokatestvéréhez, s nem egy kívülálló idegenhez köti majd az életét. András gondoskodott arról, hogy e felől senkiben se legyen kétség. Tudatta Lóri bácsiékkal is. Azt mondta, Marika közeléből már hatökrös szekérrel sem lehetne elvontatni. Az öregúr azt felelte, itt volt az ideje, hogy „Emőkének” adjon jót is az Isten.
András kedélyesen válaszolta, hogy rajta nem fog múlni. Alig várja, hogy tisztesség szerint oltárhoz vezesse. Mari belepirult. Lányos zavara Eszter arcára is mosolyt varázsolt.
Lóri bácsi kérdezte Esztert Zoli felől. Eszter csendesen mondta, hogy nagyon elfoglalt a közeli szilveszter miatt. Nehezére esett a füllentés, de nem avathatta be a rokonságot. Később Kismagdihoz őszintébb volt, de csak italozásról, s mosolyszünetről beszélt. A többit előtte is elhallgatta.
Barna ott volt éppen, mikor a Várhegyi rokonok megérkeztek. Amint Kismagdit hátrahagyva, Lóri bácsiék egy-két óra után továbbmentek, Eszter meglepve tapasztalta, hogy Barna szinte azonnal ismerkedni kezdett a csinos, gimnazista lánnyal.
Ezzel töprengésre késztette. Néhány napja még Barna érzéseiről árulkodott a pici hordót tartó, remegő keze, most ugyanazzal a jókedvű lendülettel beszélt Kismagdival, ahogy megismerkedésük idején vele. Néhány nap előtti szomorúságának nyoma sem volt.
Tolakodott megint a gondolat, Barna is a férfiak hűtlen kasztjához tartozik, ahogy magában elnevezte. A fiú minél inkább törte magát a lánynál, Eszter annál erősebben kezdett kételkedni abban, hogy a sors véletlenül hozott elé egymásután két hűtlen természetű fiút. Az a gyanúja támadt, hogy Bálint nem mondta el a teljes igazságot. Nem a többség, hanem minden férfi természete hűtlen, de Bálint, a kedves, jó barát, elhallgatta előtte, mert ismeri elvárásait az élettől, s nem akarta megfosztani a reménytől. Gyászos gondolatok voltak. Amilyen Eszter lelkiállapota volt ezekben a napokban.
Kismagdi jókedvében, lendületében sodorta volna magával. A gimnazistalány megérkezését követő napon már teljesen otthon érezte magát, felszabadultan jött-ment a házban, mindenhova bekukkantott, mindenbe belekóstolt, s ki is szolgálta magát, ha megkívánt valamit. Szánkózásra kerekedett kedve. A szánkó a padláson volt, az elfektetett létrát alaposan betemette a rádobált hó. Kismagdi így is ragaszkodott tervezett játékához. Barna készségesen ásta ki a létrát a hó alól, s a lány hangos örvendezése közben a szánkót lehozta a padlásról. Kismagdi vitte volna Esztert is magukkal, de kitért előle. Helyette magában fohászkodott, hogy a folyton izgő-mozgó unokahúga ne unjon bele egyhamar a kitalált játékába.
Csendre volt szüksége, hogy valamiképpen összeszedje magát. Egyre inkább érezte, teljesen magára maradt bánatával. Senki sem volt, akivel Zoliról beszélhetett volna, aki segít átgondolni a történteket. Hajni elfogult volt, anyját lekötötte András.
Nagybátyja mindig későig maradt. Anyjával utána sem tudott beszélgetni, mert sietve visszavonult a szobájába, mintha előtte restellte volna, hogy Andrással így alakult a kapcsolata. Futtában mentegetőzött is. Olyasmit mondott, ne higgye, hogy csak apjával való hasonlóság miatt kedvelte meg. Andráshoz személyében is kötődik.
Eszter ebben nem volt egészen biztos. Újra megnézte apja fényképeit, most alaposabban, mint addig bármikor, s szinte megdöbbentette a hasonlóság. Anyja helyében rá is nagy hatással lett volna az elvesztett kedvest megidéző szempár, régen oly kedves mosoly látása, de nem mondta. Végül is oly mindegy volt, hogy mi hozta el anyja számára a boldogságot, az volt a fontos, hogy elhozta. Fontos volt akkor is, ha ő maga most nem tudott zavartalanul örülni velük.
Mostani helyzetében jobban nyomasztotta anyja zárkózottsága, mint előtte bármikor. Megpróbálta neheztelés nélkül tudomásul venni, de nem ment könnyen. Mondogatta magában, ennek is a gyermekkorban átélt szörnyűség az oka, talán éppen az a lendítő, sikoltó mozdulat, mivel szegény Vali a lánya életét mentette. Biztos volt benne, hogy Juhász Julianna álmaiba nem véletlenül tért vissza ez a lidérces kép. Annak a valóságban is úgy kellett történnie.
Azóta már olvasott a légnyomások természetéről. Mikor Juliannát a nyitottabb folyosón a robbanás szele hátradobta, a többiekkel is ennek kellett volna történnie, de őket a zártabb részen egy pillanatra megvédték azok a falak, melyek a következő pillanatokban rájuk omolva, a mélybe taszították őket. Emőkével is ez történik, ha Vali nem használja ki azt az egy-két másodpercet. Egyedül csak Vali gyors helyzetfelismerésével, a szerető anyai szív pillanat alatt meghozott, kétségbeesett döntésével, ebből adódó emberfeletti erejű, lendítő mozdulatával magyarázható „Emőke „ megmenekülése.
A múltban is idő kellett ahhoz, hogy anyjával felszabadultan tudjanak beszélgetni. Az a pár perc, ami ezekben a napokban esténként jutott, nem volt elegendő, hogy elmondja, elsírja, Zoli mit tett. Ezért anyja még mindig abban a tudatban volt, hogy Zoli továbbra is Barna megjelenése miatt neheztel, erről árulkodtak rövid, vigasztaló mondatai is.
Eszter itt tartott gondolatban, mikor az utca felől szokatlan hangokat hallott. Ráébredt, hogy Kismagdi sikongat szertelen jókedvében, s Barna baritonja adja mellé a kísérő hangot.
Utcájukban nem volt szokás így hancúrozni. Ha zárt ablakon át is hallotta, hallják mások is. Ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy másnap róluk beszéljen a falu.
A falunak nem szerette ezt a szokását, nagyon nem szerette, de mivel nem tudott változtatni rajta, kénytelen volt alkalmazkodni hozzá. Kiment a nappaliba. Anyja is nyugtalan volt, Andrással éppen arról beszéltek, hogyan kellene beszólítani a hangoskodókat.
Mondta, hogy bízzák rá, s vette a kabátját. Még a teraszon volt, mikor Kismagdiék hangos nevetéssel befutottak az udvarra. Unokahúga elől, utána Barna a szánkóval. Kismagdi a kert elejéig szaladt, a magas hó miatt nem jutott tovább, topogott, kacagva sikongatott, míg Barna beérte, s a karjaiba zárta.
Eszter gyorsnak találta az összeborulást. Hiányolta hozzá az előzményeket, de annak örült, hogy nem vették észre, s csendesen behátrált az ajtón. Anyjáéknak csak annyit mondott, már az udvarban vannak, s csendben lesznek egy ideig.
András érteni vélte, s bosszankodón mondta :
- Ejnye! A fiút lekapom a tíz körméről!
Mari békítette.
- Fiatalok! Náluk könnyebben megy az ilyesmi. Ne neheztelj rájuk, András!
- Ha csak erről volna szó, én se bánnám. De komolyan tartok attól, hogy az este emlegetett borozónak is köze van ahhoz, hogy a fiú ennyire szorgalmazza magát a kislánynál!
Eszter halványan elmosolyodott. Előző este Barna is náluk maradt vacsorára. Kismagdi előtte hozta szóba a családi nyaralót. Óvatosan fogott hozzá. Leírta a kétszintes házat kívül-belül, s mikor az alagsorról beszélt, Barna igen megélénkült. Kiderült, a nyaraló alagsorát eszményi helynek tartja egész évben működő, meleg konyhás, minőségi borozó számára. Régi terve. Néhány pincészettel közeli a kapcsolata, induló tőkéje is van hozzá. Ha kell, felteszi rá a fővárosi lakását is. A család sem járna rosszul, a kihasználatlan alagsor pénzt hozna a konyhára.
X/32
Eszter elhatározta, beszél Kismagdi "fejével." Mikor kettesben lefekvéshez készülődtek, szóba hozta a témát. Először arról beszélt, amit vonzónak talált a fiúban. Majd azt mondta el, hogy mit gondolt a rokoni kapcsolatról, s a lemondás rossz érzését, mely hónapokon át fogva tartotta. Végül hozzátette, kár volt az egészért, mert Barnát illetően mindvégig tévedésben volt. Olyan anyagias szemléletű, hogy akkor sem tudná elfogadni, ha közben nem szeret bele Zoliba.
Kismagdi valamiféle daccal válaszolt.
- Az nem baj, ha szereti a pénzt. Én is szeretem!
Eszter a maga csendes módján felelt rá.
- De ugye, nem annyira, hogy mindennél fontosabb legyen?! Hogy kijelentsd ridegen : nem érdekel mások nyomora?!
Kismagdi pizsamában, törökülésben ült a heverőn, s neheztelőn reagált.
- Eszter ez nem fer! Hogy jut eszedbe ilyet kérdezni?
-Barna filozófiája. Szerinte mások gondja, baja, bárki legyen az, magánügy. Mindenki oldja meg, ahogy tudja. Mindezt nagyon komolyan gondolta.
Kismagdi arcára volt írva, nem örül a hallottaknak. Hangján is hallatszott.
- Ha olyan fontos vagyok, ahogy mondja, kénytelen lesz változtatni az eddigi álláspontján.
Eszter befelé sóhajtott. Tudott, az ember nagyon nehezen változik felnőttkorban.
- Barna szerencséje, hogy előbb mozdult rád, mint hallott a nyaralóról, mert különben semmi sem mosná le róla, hogy érdekből kedves. Akkor ezerrel lebeszélnélek róla. Így sem vagyok biztos abban, hogy nem ezt kellene tennem.
- Nyugi! Úgy lesz, ahogy mondtam. Mindig elérem, amit akarok. Ilyen a természetem.
Eszter nem örült a válasznak. Nem kedvelte az erőszakos embereket. Remélte, most nem arról van szó, hanem csak a tizenhét évesek magabiztossága beszél a lányból.
Kis hallgatás után megkérdezte:
- Barna kérte már a segítséged alagsor ügyben?
- Nem kellett kérni. Elhatároztam, hogy együtt vágunk bele. Nem megyek negyedikbe, úgysem tudok leérettségizni. Az ősök majd beletörődnek. Elég gáz voltam nekik eddig is. A diri lánya évről-évre kis híján elhasal, gondolhatod! De nem tehetek róla. Utálok egy helyben ülni. Pörögni szeretek. Éppen jókor jött Barna, mert egy ideje már azon tépődöm, hogy mi a nehézséget kezdjek magammal.
Mi tagadás, Esztert alaposan meglepte ezzel a közléssel. Nem gondolta volna, hogy a csinos, értelmesnek tűnő lány bukdácsolva végzi tanulmányait. Azt teljesen képtelennek tartotta, hogy még az érettségit se akarja megszerezni a mai világban, mikor nélküle, vagy valamilyen szakma nélkül lehetetlenség boldogulni.
Hirtelenében nem tudta, mit mondjon. Főképpen, hogy megsejtette a fejleményeket. Ha Kismagdi elmondta Barnának is a terveit, a fiú két kézzel kapott az ötleten. Beházasodik a családba, szinte ingyen jut az alagsorhoz. Ahogy Barnát megismerte, aligha hagyna ki ilyen lehetőséget.
- Pontosabban, mire gondolsz ?- kérdezte kis idő után.
Kismagdi nevetett.
- Megmondom, de kiakasztalak vele. Úgy döntöttem, Barnához hozzámegyek még a nyáron. Kell pár hónap lógás-lazítás, hogy az ősöknek végleg az agyára menjek. Végképp belássák, nincs értelme a további nyűglődésnek, s abbahagyhatom az iskolát. Akkor jön Barna, és megkér. Biztosan beleegyeznek. Örülnek, ha megszabadulhatnak tőlem.
Eszter megdöbbent azon a leplezetlen pimaszságon, ahogy a lány készült bolonddá tenni a szüleit. Nem különben azon a könnyelműségen, ahogy intézni akarta sorsát. Barnával való kapcsolatának pedig olyan látszata volt, hogy a dolog érzelmi oldalát feleslegesnek látta tudakolni, annyira nyilvánvaló volt, hogy a lány részéről ennek a kapcsolatnak kevés köze van mélyebb vonzalomhoz.
Kismagdi sem látta fontosnak érzelmi okokkal indokolni a döntését, helyette a közös vállalkozásról beszélt, s a család hozzájárulásáról.
- Most már nektek is van beleszólásotok...- - mondta, leperdült a heverőről, átölelte Esztert, s hízelkedő, szeles gyermek módjára folytatta –Eszterke segíts megszerezni Emőke néni beleegyezését! Az otthoniakkal magam is boldogulok. De őt nem ismerem annyira. Légy szí... légy szí… légy szí!
Eszter gondolatban fogta a fejét. Nyújtsanak segítséget ennek a kis pimasz csitrinek ahhoz, hogy végleg elrontsa az életét ? Pedagógus szülei az évek során képtelenek voltak rábírni arra, hogy legalább közepesen végezze a tanulmányait, s elemi kötelességének érezze befejezni a gimnáziumot. Eszes lány, mégis beletörődtek a kudarcba. Mit tehetne érte az alatt a pár nap alatt, míg a vendégük. Attól tartott, nem sokat. Nem volt természete a könnyű feladás, egészen most sem adta fel. Úgy gondolta, ha látszólag a kedvében jár, talán sikerül rábeszélni arra, a gimnáziumot mindenképpen fejezze be, s csak aztán tervezzen Barnával. Nagy sóhaj után megígérte a segítséget. Az ígérettel nem vállalt nagy kockázatot. Tudta, anyja kérés nélkül se szólna bele a balatoni nyaraló sorsába, nem érzi még magáénak az örökséget. Neki kell figyelni az érdekeire. Úgy döntött, a Várhegyi családnak nem kell tudni anyja hozzáállásáról. Ezért vigyázott arra, mit mond a lány előtt. Elhallgatta, hogy neheztelt a rokonokra. Visszatáncolásukat nem vette jó néven. Azt sem, hogy a lányon keresztül tudatták velük. Lóri bácsinak volt alkalma, hogy személyesen beszélje meg anyjával, de nem tette. Nyilvánvaló volt, hogy anyja véleménye nem érdekelte őket. Bántotta, mint minden igazságtalanság.
Szabó Mari, egykori Várhegyi Emőke Emese teljes jogú örökös volt apja után. Hajni már hivatalosan bizonyította származását. Megtudták, a Várhegyi család tagjai, a hagyatéki tárgyaláson saját felelősségükre jelentették ki, hogy Várhegyi Miklósnak nincs életben lévő örököse, noha Várhegyi Emőke Emese sohasem volt holttá nyilvánítva, mivel gyermekholttest nem került elő házuk romjai alól. Így tartoztak elszámolni az örökrészével, mégis úgy kezelték, mint akinek kevés köze van a Várhegyi nagyszülők hagyatékához, s csak nagylelkűségüktől függ, mit osztanak meg vele.
Eszter szemére ezen az estén is nehezen jött álom. Először Kismagdi viselkedése foglalkoztatta, aztán Zolinál jártak a gondolatai. Vajon, hogy éli meg ezeket a napokat, teljes szívéből bánja-e, amit tett, vagy úgy gondolja, kiböjtöli valahogy míg feledésbe merül.
Nem hallott róla azóta. Nem járt bent a városban. Úgy döntött, nem látogatja Hajnit, míg a szülei nála vannak. Addig nem magányos, nincs feltétlenül szüksége a társaságára. Mellette volt rá más oka is. A ledér nővel nem akart egyhamar összefutni a lépcsőházban. Élő, eleven volt még a bánat, lélekben újra élné a csalódás gyötrelmes perceit.
