Az érzelmek sodrásában
X/40
Ahogy mondani szokás, nincs nagyobb rendező az életnél. Zoli széke mögött állt Letti, Miska unokája, szinte Zolira hajolva, a fiú vállai fölött két karját előrenyújtotta, s abból a magasságból bravúros ügyességgel röviditalt töltött az asztalon álló pohárba. Dekoltázsából félig kibuggyanó kebleit közben Zoli nyakába nyomta. Az asztaltársaság nevetve tapsolt.
Zoli jókedvűen nevetett velük, de amint meglátta Eszteréket, arcáról lehervadt a mosoly, s hirtelen mozdulattal feltartotta mindkét kezét, mint aki jelezni akarja, vétlen a lány bizalmas mozdulatában.
Eszternek mutathatta. Fordult az ajtónak. Bálint nem engedte elmenni, vállát átfogva visszafordította, s súgva mondta:
- Nyugi! Ez nem személyes. A csaj gyakori attrakciója. Tüzes konyaknak nevezett vendégcsalogató.
Eszter alig értette szavait a nagy hangzavarban, bömbölt a televízió, ment a szilveszteri műsor, zsongott a vendégsereg, de Bálint határozott mozdulata, s belőle áradó nyugalom segített. Így sem tudta, hogyan jutott el anyjáék asztaláig.
Örvendezve fogadták őket. Bálint lesegítette Eszterről a kabátot, levetette a sajátját is, megvárta míg Eszter leült a két szabad szék egyikére. Mielőtt indult a kabátokkal az állófogasokhoz, engedélyt kért arra, hogy magával hozza egyik barátját, nincs társasága, magányosan bolyong a teremben.
András kedélyesen felelte, ha többieknek nincs kifogása ellene, hogy kicsit szorosan lesznek, hozza nyugodtan. Mari kedvesen invitálta őket. Kismagdi is biztatta. Visszafogottan tette, noha közben majdnem kibújt örömében a bőréből.
Barna nem reagált, kívül érezte magát az illetékességen. Eszter csak beleegyezőn bólintott, szólni nem tudott volna, olyan rossz lelkiállapotban volt. Valósággal küzdött önmagával, hogy ne kezdjen el sírni mindenki előtt, annyira rosszul érintette a látott jelenet. Rosszkor jött nagyon. Bálint segítsége kellett ahhoz, hogy ne futamodjon meg. Erősítette, mint már annyiszor gyermekkoruktól fogva. Talán ahhoz is elég lett volna, hogy Zoli közelsége ellenére higgadtan mérlegelni tudjon érzései, tapasztalatai alapján, s legjobb belátása szerint döntsön.
Most úgy érezte, az a keserítő látvány megtorpedózta mindezt. Bálint bármennyire is bizonygatott, maga sem gondolhatta komolyan, hogy vétlen az, aki engedi, hogy ilyen formában bizalmaskodjanak vele. Anyjáék már ott voltak, s Zolinak számítania kellett arra, hogy Bálint kíséretében bármelyik pillanatban beléphet az ajtón. Úgy érezte, Zolit egyszerűen nem érdekelte. Felemelt kezei sem változtattak ezen a tényen.
Ott ült tőle három-négy méterre. Érezte magán a tekintetét. Nem volt ereje visszanézni rá. Csak sejtette, hogy a történtek ellenére is arra vár, hogy valami jelet adjon. Arra várhat, gondolta boldogtalanul.
Lehajtott fejjel ült, mintha kis táskája szép csatja foglalkoztatná. Beszélgetésben csak látszólag vett részt. Nem kérdezte meg Kismagditól, hogy üdvözölték-e egymást Zolival, beszéltek-e valamit róla, vagy Barnáról és a történtekről. Anyját sem kérdezte, hogy Zoli hogyan viselkedett velük, köszöntötték-e egymást.
Ahogy ebben a helyzetben már az sem érdekelte, Barna láttán Zoli mit gondolhat, mit érezhet. Egyre jobban hatalmába kerítette a reménytelenség, s újra küzdenie kellett a kitörni készülő könnyekkel, már a torkát fojtogatták.
Barna látszólag rendben volt. Poharában lévő vörösborral foglalkozott, megszagolta, kortyolt belőle, majd a fény felé tartotta, aztán újra kortyolt, teljesen úgy viselkedett, mint valami borellenőr, vagy minősítő zsűritag a borversenyen.
Bálint amint elrendezte a kabátokat, Kárász Dávid keresésére indult. Igyekezett megtalálni, mielőtt a fiú csalódottságában alaposan a pohár fenekére néz. Nem volt könnyű közlekedni az asztalok között a sok szerpentintől, némelyik asztaltól dobálták is felé, aztán jót mulattak azon, hogy nehezen tud megszabadulni a színes papírcsíkoktól.
Az élet megint előlépett rendezővé. A fiatal állatorvost a pedagógusok asztalánál találta meg, Halász Pista és Gombos Gyuri között préselődött. Bálint a füléhez hajolt, pár szóval elmondta, hogy tévedésben volt, mikor tájékoztatta. Kismagdi ejtette miatta a másik fiút, mehet vele Eszterék asztalához, de a délelőtti találkozásukról hallgatnia kell, mert kímélni akarják a félig rokon srácot.
Dávid felujjongott, s sietve kiszabadult szűk helyéről. Indulhattak volna, de Kláráéknak beszélnivalójuk volt Bálinttal. Klára elkapta a karját, csontos ujjaival karvaly módjára belekapaszkodott a zakó ujjába. Magda is segített visszatartani, csak a zakó alját érte el, így húzták-vonták magukhoz közelebb.
Bálint fegyelmezetten tűrte a ráncigálásnak is beillő mozdulatokat, noha egyikük sem volt nála a kedvencek listáján. Klára is a pedagógusházban lakott éppen felettük, s időnként fapapucsban trappolt a lakásában arra hivatkozva, hogy a fapapucs használata roppant egészséges, lábából segít kiűzni a napi fáradtságot. Magda tanította kisiskolás korában, kevés jó emléke maradt róla. Tetejében anyja is sokszor panaszkodott rá, amit apja sztoikus nyugalommal hallgatott végig, úgy is, mint férj és úgy is, mint igazgató-helyettes. Csak az ilyen estéken nem kért vacsorát.
Magda, s Klára most szerepet cserélt. Klára lépett elő erkölcsbíróvá, míg Magda csak kárörvendő volt.
-Mondd csak, fiacskám, mi van Eszterékkel, összevesztek?! Hoppon maradt a gyönyörűm?!- kérdezte szinte élvezettel, de Klára a szavába vágott.
- Bálint azt mondd inkább, az a szégyentelen Mari összeadta magát ezzel a bájgúnárral?! -s fejével feléjük intett.
Bálint értetlen arcot vágott.
- Kicsoda?... Micsoda?... Kiről van szó ?
- Ne add az értetlent! Eszterről kérdeztelek.- bosszankodott Magda
-Mariról beszélj! - sürgette Klára a maga erőszakos módján.
Tasi Bálintnak most nem volt könnyű megőrizni veleszületett nyugalmát, becsülendő udvariasságát, de azért igyekezett némi humorral kezelni a felháborító helyzetet.
- Nem tudjuk megvárni, míg el tetszenek dönteni, hogy anyja vagy lánya, mert felénk már tálalják a vacsorát, még kihagynak bennünket. Márpedig a neves jóskönyvek azt mondják--- aki korgó gyomorral kezdi az új esztendőt, úgy is fejezi be! Ezt Magda néniék sem vennék a lelkükre. Így megbocsátják, ha rohanunk… Jó étvágyat, és búék mindenkinek!- mondta, s indultak Dáviddal sietve.
Magda a kelleténél hangosabban méltatlankodott.
- Ettől az idétlentől soha, semmit sem lehet megtudni. Mindig elhülyéskedi a választ!
Klára is megemelte a hangját.
-Védi őket. Na, persze! A gyerekkori kis barátnő, meg a híressé lett anyja, a Várhegyi Emőke Emese, a nevezetes úri famíliával! Beszélik, a fruska rokonuk dicsekedte a szövetkezeti irodán, hogy két évszázada értelmiségi a családjuk. Hogy oda ne rohanjak!
Magda is magasról felelt.
-A napszámos Kocsis famíliában felnőtt Szabó Mari ahhoz kicsit későn esett vissza az úri pikszisbe, hogy megváltozzon. Előbb lesz belőlem váci püspök, mint belőle intellektuel. Erkölcseiről pedig jobb nem beszélni mióta megjelent a sógora. Ott van náluk reggeltől estig. Most is. Összebújnak, mintha máris házasok volnának. Jól mondtad, édesem, szégyentelen nőszemély az ilyen!
Mariék valóban szorosan voltak a négyszemélyes asztalnál, de illendőn viselkedtek. Sok rosszindulat kellett ahhoz, hogy abban valaki kivetnivalót találjon.
Klára felnevetett.
- És, ahogy megjelent?! Szerencsétlen azt hiszi, ha kiöltözik, mint az a bizonyos Jézus neve napján, egy csapásra az lesz, aki valaha lehetett volna.
Míg beszéltek, nem zavarta őket, hogy a többiek elcsendesedtek az asztal körül, s kedvetlenség ült ki az arcokra. Az asztal túloldalán Etust annyira felháborították, hogy maga is megemelte a hangját, s noha csak Juliéknak mondta, de messzebbre szánta üzenetét.
- Ha nem fejezik be rögtön a gyalázkodást, én úgy megigazítom a frizurájukat, hogy abban hiba nem lesz!
Juliékra rájött a nevetés, de illendőn próbálták elnyomni. Móra a feleségéhez hajolt.
- Etuskám megbeszéltük, hogy ma este fegyverszünet van!
Etus nem felelt, csak sóhajtott. Közben Berki is inthette a feleségét, hasonló dolgot mondhatott, mert Magda hangja felcsattant.
- Sajnálom! Akkor is kimondom, hogy azt a drága jó édesanyját fenyegesse, ne bennünket!
Berki arcán megkeményedtek a vonások.
- Én pedig azt mondom, ha nem hagyod abba azonnal, hazamegyünk! Aztán éveket várhatsz, míg elmegyek veled valahová. Megértetted?! – kérdezte, s Klárára nézett- Tőled is több jóindulatot várunk! Nem tegnap nőttél ki zsenge korodból, illene tudnod, holmi szeszélyből nem tesszük tönkre társaságunk ünnepi hangulatát!
Klára titkon irigyelte Berkit Magdától, amúgy is gyengéi voltak az ötvenes, őszülő halántékú férfiak, s szívesen ringatta magát abban a hitben, hogy Berki olykor megpihenteti rajta a tekintetét. Most igencsak zokon vette a szavait, főképpen a korára való utalást. Egy árva szót sem szólt, csak lehajtotta fejét, mint aki magába szállt.
Kínos csend telepedett az asztal köré, miközben körülöttük mindenki vidám volt. Kis idő múltán Halász Pista kezébe vette a poharát, megkocogtatta, s felállt.
- Kedves barátaim! Ahogy Berki Jóska barátunk mondta, ünnepi alkalom ez a mai. Nemcsak az óesztendőt búcsúztatjuk, s köszöntünk egy reményteljesebb új évet, hanem a hagyományt is szeretnénk folytatni. Együtt ünnepelni, mint egy nagy család. A szép gondolat Dezső bátyánktól származik. Ők sajnos nem lehetnek itt ma este az ismert ok miatt. Ezt a poharat emeljük arra, hogy Isten segítségével mielőbb jussanak túl életük nehéz szakaszán, s újra köztünk lehessenek a régi kedéllyel, mindannyiunk örömére!
- Úgy legyen!- mondták innen-onnan, s kissé megilletődve koccintották össze poharaikat Tudott volt Bodrogi Kati súlyos állapota, s Dezsőék mélységes aggodalma. Gombos Gyuri emelkedett szólásra. Kevésbé volt ünnepélyes, annál inkább szókimondó. Ő is emlegette Bodrogi Dezsőt, de egészen más kontextusban. Azt mondta, ha a kínos percekben jelen lett volna, ahogy ismerik, biztosan szétcsap köztük, mert milyen testületi összetartás az, melyben nincs békesség, rágalmazni lehet bárkit, elégtételként él az ököljog, s elfogadhatatlan, megengedhetetlen módon lehet emlegetik a távollévőket. Azt javasolta, a következő poharat ürítsék arra, hogy a jövőben ilyen nem fordulhat elő.
Míg beszélt, szigorú szemmel nézte Magdát, s Klárát. Etusra is vetett néhány neheztelő pillantást. Szavait hangos helyesléssel fogadták, s koccintás után megindult a beszélgetés újra, de most már valóban szilveszterezéshez illő, kedélyesen tréfálkozó, viccelődő hangulatban.
Fodor Juliék kivételek voltak. Beszélgettek ők is, de jókedvük még váratott magára. Etus aggódón kérdezte Ágit, s Julit, mit tudnak Eszterékről. Juli mondta, hogy a két ünnep között találkozott Eszterrel, a ruhagyűjtés miatt. Akkor említett néhány szót a mosolyszünetről, Zoli érthetetlen sértődöttségéről, ami azon az estén féktelen italozásba torkollt. Zoli abban az állapotban úgy viselkedett, hogy azóta sem tudták rendezni a kapcsolatukat, de nem részletezte a történteket.
Mindhármukon látszott az aggodalom, miközben a zsúfolt teremben megpróbáltak valahogy odalátni Eszterék asztalához.
Gandhi írta: „ Képtelenségnek tartom az ember és ember közötti állandó ellenséges érzületet., azzal a reménnyel élek: ha nem is ebben az életemben, talán egy másikban képes leszek az emberiséget egyesíteni egy baráti ölelésben.”
X/41
A vacsora lassan végéhez közeledett, elfogytak a jóízű pecsenyék, fogyott Miska bora is, Lettiék nem győzték töltögetni az üvegkancsókat. A lány aztán a tüzes konyakot kínálgatta az asztaloknál. Kezében volt az üveg, egy sihederforma fiú tálcán vitte mögötte az üres, talpas poharakat. Voltak akik éltek vele, míg mások nevetve elhárították. Lettit nem volt könnyű lerázni. Az egyik közeli asztalnál is megállt, s egy férfira valósággal ráerőltette az italt. Letette elé a poharat, s hangos nevetéssel mondta:
- Vendégem vagy, nincs visszautasítás!
Eszter az anyja mellett ült, Mari közelebb hajolt hozzá, s halkan mondta:
- Ez a Letti nagyon erőszakos! Zolival is így viselkedett. Pedig szegény tiltakozott kézzel-lábbal, de ennek beszélhetett!
- Tiltakozott?!- kérdezte Eszter megbillenő hangon.
- Mondom! Éppen mielőtt bejöttetek.
- Biztosan tiltakozott, anyukám?! Biztos, hogy jól láttad?
Mari kicsit megbántódott.
-Ejnye, na! Láttam is, hallottam is. Csak nem mondom, ha nem úgy volt.
Eszter valamennyire enyhült Zoli iránt. Ha tiltakozott, akkor más a helyzet. Azt nem mondhatta volna, hogy örömében ujjongott a lelke, de az értesülés megszüntette a tüzes konyakkal kapcsolatos keserűségét. Az a látvány köröm alá szúrt tüske volt, amit anyja most kihúzott, s egyszerre megszűnt sajogni.
Óvatosan oldalra nézett, vagy inkább csak pillantott, s tekintete találkozott Zoli esdeklő tekintetével. Visszafordította gyorsan a fejét, de ez alatt a pillanat alatt felpörgött újra a szíve, mint kint a kocsinál. Ahogy az első, varázslatos csók alatt. Olyan vadul vert megint, hogy alig kapott levegőt miatta.
- Kérek szépen egy korty bort!- mondta hirtelen elhatározással, s nyújtotta a kancsó felé poharát. Aztán várt, mert a négy férfi közül egyik sem mozdult, mintha mindegyik arra várt volna, hogy töltsön az illetékesebb.
Végül András fogta meg a kancsó fülét, miközben azt morogta bosszúsan:
- Az a ti bajotok, hogy hiányzik a pucátokból a vér!
Alighanem Barnára, s Bálintra értette, mivel Dávid csak befogadott volt az asztalnál, mégis Mari pirosodott bele, míg Eszter elnevette magát. Nevetése felszabadultnak, jókedvűnek tűnt. Ha nem is szűnt meg a benne lévő feszültség, keserűsége oldódott valamennyire. Éppen ideje volt. Miska bácsi közkívánatra elfoglalta helyét a söntéspult előtt álló széken, lehalkították a televíziót, lekapcsolták a kocsikerék nagyságú sok gyertyás csillárt, lampionok mellett kigyúltak a hangulatos, rejtett fények, s felhangzott a híres-nevezetes, gyönyörűséges harmonikaszó.
Kezdődhetett a tánc. Kismagdi félig-meddig lebuktatta önmagát. Hogy, hogy nem, felállt anélkül, hogy bárki is felkérte volna, s egyszerűen maga után húzta Dávidot, noha addig két szó nem sok, annyit sem beszéltek egymással.
Barna szeme úgy kikerekedett, hogy Eszterre újra rájött a nevetés, s úgy mondta:
- Barna táncolsz velem?
A fiú arcáról eltűnt a látványos csodálkozás, helyette zavarba jött, egészen belevörösödött, s azt mondta:
- Ne haragudj, de ezt most kihagynám. Nem hiszem, hogy okos dolog volna Zolit cukkolnunk vele!
- Na, mit mondtam?! - mondta András bosszús nevetéssel, aztán megilletődött lett az arca. Felállt, Mari előtt meghajolt, nyújtotta a kezét is, s meleg hangon kérdezte:
- Szabad egy táncra, én édes asszonyom?
Mari felemelkedett. Annyi báj, kecsesség volt a mozdulatában, s olyan boldog mosollyal mondott igent, hogy Eszter szeme teleszaladt könnyel. Amint elmentek, Bálintra nézett.
-Te mit mondasz nekem?- kérdezte kedvesen, s nem fűzött hozzá mást. Biztos volt benne, Bálint megérti így is. Valóban. Bálint furcsa mosollyal visszakérdezett.
- Biztosan ezt akarod?
Eszter szeme újra bepárásodott. Tudta mire gondolt, Zoli le fogja kérni. Egyben azt is kérdezte vele, hogy odaadja-e. Hanggal nem tudott felelni, csak kis bólintással. Bálint vitte a táncolók közé a kezénél fogva. Miska lassú tangót játszott, szűk hely miatt más tánc szóba sem jöhetett. Annyi pár volt már kint, hogy inkább csak egy-helyben járták, egymáshoz simulva. Eszterék is így táncoltak. Életükben először simultak össze, noha kisdiák koruk óta sokat táncoltak már együtt. Kezdték annak idején a twiszttel. Szólt, vagy inkább harsogott a rádióból a zene Eszteréknél, vagy Bálintéknál, ha a szigorú pedagógus szülők nem voltak otthon. Twiszteltek kifulladásig, élvezve a zenét, egymás társaságát, a ritmusos mozgás örömét. Középiskolás, majd kezdő főiskolás, egyetemista korukban, míg nyaranta nap mint nap találkoztak, elmentek néhányszor a közeli Tóvárra, vagy Bádogosra táncolni. Abban az időben Ácsfán még nem volt ilyen alkalom.
Most hosszú ideje táncoltak már, s élvezhették volna ismét a közös élményt, de helyette elfoglalta őket lelkük nyugtalansága, melyről szívük vad zakatolása árulkodott. A két szív más-más érzelmi viharban vergődött. Eszternek megszűnt az időérzéke, nem tudta mennyi ideje táncolnak már, csak azt érezte, rengeteg idő telt el ahhoz, hogy Zoli ennyit késsen. Nem értette, miért nem kéri le, miért nem igyekszik kihasználni a lehetőséget. Mikor tánc közben végre ellátott az asztaláig, nem akart hinni a szemének. Ugyanaz a kép tárult elé, ami belépéskor fogadta. Letti megint tüzes konyakot töltött Zoli poharába, éppen azon a módon, de Zoli most nem nevetett. Kemény, keserű vonásokkal nézte a poharába vékony sugárban beletaláló italt.
-Baj van, üljünk le!- súgta Eszter nyugtalanságról árulkodó hangon.
A kedves jó barát, aki mindig teljesítette minden kívánságát, most másképpen reagált. Még jobban magához ölelte, s mikor felelt, hangja valósággal esdekelt.
- Engedd tovább álmodni ezt a gyönyörű álmot!
Eszter nyugtalanságában nem fogta fel Bálint szavainak jelentőségét, igazi értelmét. Csak szokásos kedvességet, ragaszkodást hallotta ki belőle, s így is felelt.
- Drága vagy, de muszáj abbahagynunk, Zolira rátört a féltékenység, issza megint a tüzes konyakot!
Bálint lélekben megrázta magát, mint már annyiszor az elmúlt évek alatt, s indultak volna vissza az asztalukhoz, ha András kemény hangja nem hangzik fel a hátuk mögött.
- Azt mondtam, engedd el!
Megálltak a táncoló párok. Ők is a hang irányába fordultak. A szövetkezet elnöke, Nagy Zsiga fogta Mari csuklóját, mint a vasbilincs, s nem volt hajlandó elengedni. Az ittas férfi lekérte Andrástól, s az első lépés után Mari derekáról illetlenül lecsúszott a keze a gömbölyded részére, s ott is maradt. Mari azonnal szabadulni akart, de Nagy Zsiga nem engedte. András látta, s visszalépett. Hogy kerüljék a botrányt, először csendesen mondta, a hölgy ilyen módon nem hajlandó táncolni, engedje ki a karjából. Nagy Zsiga ugyanolyan csendesen felelte, hogy menjen a fenébe.
Nagy Zsiga italosságában, s természeténél fogva is makacs ember volt ahhoz, hogy egykönnyen feladja, de annyira nem volt részeg, hogy ne tudja, pozíciójában nem előnyös a nyilvános botrány, s eljátszotta, hogy neki van igaza.
Dörrent a hangja.
- Ha nem volt elég világos az előbb, megismétlem--nincs visszakérés!- mondta úgy, mintha először is ezt mondta volna.
A bejárati ajtó, s a söntéspult között félúton zajlott a vita. Miska abbahagyta a zenélést. A párok két oldalra félrehúzódtak. Miska mellett felsorakozott a személyzet, élükön fiával, hogy parancs szerint beavatkozzanak. Miska más esetben már az első percben kidobatta volna a rendbontókat, hogy lábuk sem éri a földet, most várakozásra kényszerült. A szövetkezet amúgy tekintélyes elnökével nem szívesen vitte volna kenyértörésre a dolgot. A másik oldalnak pedig igazat adott.
András hangja is dörrent.
- A szabály nem érvényes, mert a hölggyel tiszteletlenül viselkedtél! Nem akar táncolni veled. Engedd el azonnal!
Nagy Zsiga érezhette, hogy vesztésre áll, belevörösödött a feje, s nyilvánvaló gőggel felelt.
- Milyen jogon parancsolgatsz te nekem?! Nem tudod, hogy ki vagyok?!
András valóban nem tudta. Olyan gyorsan történt a lekérés, hogy Marinak nem volt ideje jelezni, a főnöke tiszteli meg ilyen módon, s nem szeretne vele táncolni.
- Nem érdekel, hogy ki vagy! A hölgy hozzám tartozik, engedd el a kezét!
- Nem te fogod megmondani, hogy mit tegyek! –kiabálta Nagy Zsiga, s érthetetlen makacssággal tovább szorította Mari csuklóját.
- Dehogynem! Még hozzá is segítelek!- mondta András vészjósló hangon, s megmutatta az öklét, de még nem ütött.
