A sors útjai
X/47
Eszter szerencsére semmit sem tudott Icáék vélekedéséről, a nélkül is volt elég baja. A feszültség nőttön-nőtt benne. Szűk óra múlva az anyakönyvvezető előtt kellett volna állniuk, s maga egy szál köntösben volt, Zoli kopott farmernadrágban, amit apja telefonja után magára rántott, s bizonytalan volt minden körülöttük. Intett Zolinak, hogy menjen vele. A fürdőszobába érve, nehéz sóhaj után mondta:
- Egyszerűen nem tudom, mit tehetnénk ebben a helyzetben?!
- Azt biztosan nem, amit apám javasolt!...Szerinte a házasságkötést néhány hónap múlva kellene megtartanunk, ha már kicsit csitul a bánat. Mostani terveink szerint, polgári házasságkötést itt, templomit ott, hogy az ottaniak is részesei lehessenek. Kicsi édes, én ebbe semmiképpen se megyek bele!
- Pedig kénytelenek leszünk beletörődni, Zolikám!- felelte Eszter szomorúan.
Valóban nem látott más megoldást, mivel az nagyon ellenére volt, hogy Isten áldása nélkül, csak polgári házasságkötéssel kezdjék el közös életüket.
Zoli tiltakozott.
- Nem kell beletörődnünk! Csak elhatározásunktól függ. Kilenckor pontban ott lehetünk a tanácsnál. Összekapjuk magunkat, szerencsére a ruhám, cipőm a kocsiban van.
- De a templomi esküvő.… Tudod, hogy nekem mennyire fontos, hogy Isten ne maradjon ki az életünkből.
- Dehogy marad ki! Csak egy kicsit eltolódik az egyházi szertartás. Néhány hónap múlva, ahogy apám mondta, ugyanabban a templomban teszünk fogadalmat, ahol eredetileg terveztük.
- Ha ma elmarad az egyházi szertartás, később már nem lesz ugyanaz. A lényege veszik el. Lányként, hosszú fehér menyasszonyi ruhában már nem állhatok oltár elé. - mondta Eszter, s szeme megtelt könnyel. Nem véletlenül kesergett. Kislánykorától dédelgetett álma volt az ilyen esküvő.
Felnőttként viszont elvei voltak. Számára ez nem puszta formaság volt, hanem gyönyörű szimbólum, mély tartalommal. Meggyőződésén az sem változtatott, ha az ártatlanság jelképét mások, százak, ezrek felvették gond nélkül, akár többször is életük során.
Zoli értette, s szédült örömmel nézte. Eddig is bízott abban, hogy Eszter életében első lesz, most már bizonyos is volt benne. Tudata még inkább lázba hozta. Jobban vágyakozott rá, mint eddig bármikor. Már fejvesztés, vagy felnégyelés terhe mellett sem mondott volna le a közeli beteljesülésről, s esdeklésbe fogott.
-Ne ítélj újabb várakozásra, kicsi édes! Egyezz bele a polgári házasságkötésbe. Megértettem, hogy nem így szeretted volna. Ahogy azt is értem, nem vigasztalhat, hogy a polgári esküvőnkön te leszel a világ legszebb menyasszonya, mert eredeti tervünk szerint, menyasszonyi fehérben szeretnélek látni, és nem valami másban. Tudom, számodra ez most lényegtelen. Az oltár a fontosabb, amiről egy időre le kell mondanunk. Könyörögve kérlek, hozd meg értem ezt az áldozatot. Nem hónapokat, egy hónapot sem tudok várni, míg itt háromszor kihirdetnének bennünket, különben magam javasolnám. Hónapok óta számolom a napokat. Irgalmatlanul keserves lenne újra kezdeni a várakozást, bármennyit. Hiszen azzal a boldog tudattal ébredtem ma is, hogy végre a feleségem leszel. Életem édes kicsi párja, amíg csak élünk! Könyörgőm, mondj igent!
Eszter szíve megfájdult érte. Vigasztalón belesimult karjaiba. Érezte szíve vad dörömbölését, s gyengült az ellenállás benne. De még lázasan járt az agya, próbált valamilyen áthidaló megoldást keresni. Azt már belátta, Zolit nem kényszerítheti hónapokon át tartó, újabb várakozásra. Talán arra rávehetné, hogy bírja ki valahogy mégis azt az egy hónapot, míg itt annak rendje-módja szerint egyházilag is összeházasodhatnak, de azzal megbántanák a Lenkei családot, hiszen mély gyászukban még akkor sem vehetnének részt rajta. Anyja is megbántódhat, ha ezen a napon összeházasodnak, tetejében egyházi áldás nélkül. Bárhogy nézte, helyzetükben nem talált olyan megoldást, mellyel ne sértenének, bántanának valakit. Befele sóhajtva gondolta, akkor legalább Zolit kímélje meg a további gyötrődéstől. S, beletörődőn, a maga csendes, megadó módján, beleegyezett a házasságkötésbe.
A nappaliban a Kocsis lányok körbevették Marit, már nem sírt hangosan, de nagyon elesettnek tűnt. Ica, s Erzsi igen magyaráztak valamit egészen közel hajolva hozzá. Mikor Zoli kirobogott a fürdőszobából, hirtelen elhallgattak, s úgy fordultak felé, mint akik csodálkoznak, hogy ott van még.
Zoli siettében nem foglalkozott a pillantásokkal, Andrást kereste. Kint volt a teraszon a rokon férfiakkal. Nem voltak magukban, utánuk ment néhány huszonéves fiatal is, hogy leülhessenek valahova, nem volt kellemes egymás hegyén-hátán, állva várakozni a nappaliban.
Andrásék a történtekről, s várható fejleményekről beszélgettek. Andrásnak az volt a véleménye, hogy a szomorú haláleset ellenére is meg kell tartani a polgári esküvőt. A fiatalok készültek az egybekelésre, helyette nem érhetik be hónapokon át tartó várakozással. A meghívott vendégekkel is kezdeni kell valamit. Pár falat ennivaló, s koccintás nélkül nem engedhetik szélnek azokat, akik lakodalomra készültek.
A vendégek között ott voltak Tasi Hajnalkáék is, az ikerbabákkal. Hajniék nem vállalhatták a hosszú utat Békésbe, de Eszterék polgári esküvőjén ott akartak lenni. Andrissal akkor már házastársak voltak. Történt ugyanis, hogy még az év elején Hajni lelke megfordult Andris iránt, s még jóval szülés előtt hozzáment feleségül.
Eszter, s Zoli volt a házassági tanújuk. Zoli beleegyezésével Eszter és Bálint lettek az iker fiúk keresztszülei. Hajni az öccse mellett Eszterhez kötődött legjobban, s így is kifejezésre akarta juttatni ragaszkodását. Zolinak azt mondta, két éven belül számíthat keresztapaságra maga is, Andrissal nagyon szeretnének Andriska, és Ivánka mellé egy kis Dorkát is, ha Isten megsegíti őket.
Tervezgetése is mutatta, hogy Hajni lelkében Andris iránt milyen nagy változás ment végbe. Házasságuk valódi párkapcsolat volt, s nem látszatházasság. Mi több, Isten áldása is érezhető volt közös életükön. Andris ragaszkodó, odaadó szeretete mellett Hajni visszanyerte régi magabiztosságát. Már nem félt a szüléstől, s mint utóbb kiderült, oka sem volt rá. Az előzetes orvosi vélemény ellenére természetes úton hozta világra gyermekeit, s minden rendben volt a babák születésekor. Andris számos jó tulajdonsága mellett, csetlő-botló voltát Hajni továbbra is derűs kedéllyel élte meg. Andris is hasonlóképpen fogadta Hajni kikötését, miszerint a babák közelébe egymagában nem mehet addig, míg nem tudják megvédeni magukat attól, hogy túlzó igyekezetében kirázza őket a gatyájukból, vagy másképpen ejtse fejre őket. Andris tudta, Hajni aggodalma jogos, ahogy azt is tudta, Hajni ennek ellenére sem mondta komolyan. Mindezt elmondta, egymásra mosolygó tekintetük.
Zoli házassági tanúnak azt a középkorú kollégáját kérte fel, aki feleségével együtt szilvesztereste ott volt a társaságában, Miska vendéglőjében. Eszter választása Pisti nagybátyjára esett. Legközelebbi „ rokonra „ anyja második családjából. Megelőzte vele a családi sértődést. A Kocsis lányok híresen összetartottak, de mindig volt köztük egy kis vetélkedés. Ha túlzottan nem is örültek ennek a házasságnak, valamennyien mégis arra számítottak, hogy őket éri a megtiszteltetés. Hónapok óta téma volt a családban, hogy ki mit venne, adna a fiataloknak, ha rájuk esne a választás.
Ha Eszter családon kívül választott volna násznagyot, egészen bizonyos, hogy sértődöttségükben most nyíltan beszélnek az idős Lenkei tanító halála, s a házasságkötés között gondolt összefüggésről, akár Zoli előtt is, mert ilyen a sértődött ember természete.
Zoli amint kilépett a teraszra, hívta Andrást magával a kocsihoz. Miközben kikapkodta ünnepi öltözetét a hátsó ülésről, sietősen elmondta döntésüket. Mindjárt számtalan kérést is felsorolt. Andrásra várt Mari, s a rokonok tájékoztatása, Mari meggyőzése, megbékítése, mivel várható volt, hogy rosszul érinti majd a döntés. Mintha ez nem lett volna elég feladat a hátralévő fél órára, Andrásra hárult az is, hogy értesítse az anyakönyvvezetőt, késni fognak néhány percet, aztán robogjon Miska vendéglőjébe még a szertartás előtt, hogy valamennyire időben szóljanak, hirtelenében ünnepinek mondható, kiadós ebédet rendelnek harmincöt vendégre. Miskára bízzák az ételsor kiválasztását, de azt szigorúan kikötik, a családi gyász miatt mellőzzenek mindenféle zenét.
Nem is András lett volna, ha egy pillanatra is meghátrál a tenger feladat elől. Néhány barátságos hátba ütéssel jelezte, hogy minden rendben lesz. Zoli mehetett öltözködni.
X/48
Az első éjszaka fájdalmasan boldog élménye után asszonyi életre ébredni varázslatos érzés. Még akkor is, ha párja szorító ölelésétől az ember mozdulni sem tud, s izmos karja súlyától alig kap levegőt.
Eszter így ébredt fel vasárnap reggel. Zoli mélyen aludt, s halkan szuszogott közben. Eszter nézte, nézte, hiszen még sohasem látta így, s szeme teleszaladt könnyel. A boldogság édes érzése csalta elő a könnyeket, s gyengéd csókot lehelt Zoli szájára. A hétalvó nem ébredt fel rá, de valamiképpen mégis érzékelte, mert erősebbé, szorítóbbá vált az ölelése, s fejét is közelebb hajtotta.
Míg a léleknek öröm, a testnek igen kényelmetlen helyzet, s Eszter egy idő után megpróbált valamennyit lazítani rajta, de mozdulatával csak azt érte el, hogy még inkább fogta. Úgy ölelte, mint aki kincset őriz, s attól fél, álmában megfosztják tőle. Nem volt szíve felébreszteni. Megpróbálta türelmesen kivárni, hogy magától ébredezzen.
Míg várakozott, gondolatai visszajártak az előző napra. Anyja meggyőzése Andrásnak könnyebben ment, mint amire számítani lehetett. Úgy tűnt, beletörődőn tudomásul vette, hogy mégis megtartják a polgári esküvőt. Aztán kiderült, valójában nem fogta fel, nem mozdult, nem sietett öltözködni, továbbra is ülve maradt a kanapén. Andrásnak intéznie kellett a többi teendőt, rábízta a nővéreire. Amint elment, a nappaliban vita tőrt ki, Ica, Erzsi és Zsuzsi is felemelte a hangját.
Eszter egyedül öltözködött a szobájában, gyászos hangulatában nem kért, s nem várt segítséget. Felvette a menyasszonyi ruhát úgy, mintha bármi más ruhát vett volna magára. Elmaradt a remélt öröm, amire oly régen készült lélekben. Már magában belátta, nem volna tanácsos más öltözetben megjelennie. Az esküvő előtt nem doboltathatják ki a faluban, hogy a családban gyászeset történt. Mire híre menne, miért nem volt fehér menyasszonyi ruhában, rosszindulatú mendemondák keringenének róluk. Bármennyire is ellenére volt a falu elvárása szerint viselkedni, ahogy mindig, most is rákényszerült.
Gondolatait megzavarták a kinti hangok. Elképzelni sem tudta, anyja nővérei mi miatt vitatkozhattak össze, mikor amúgy nem volt természetük. Eleinte nem hallotta tisztán a szavakat, de aztán Zsuzsi tőle szokatlan módon kiabálni kezdett, buta babonának nevezett valamit, s ráparancsolt a nővéreire, ostobaságokkal ne hátráltassák tovább a készülődést, anyját pedig ellenmondást nem tűrőn betuszkolta a fürdőszobába.
Zsuzsi később azt mondta, valami jelentéktelen dolgon kaptak össze, ne foglalkozzon vele. Helyette inkább anyjáról beszélt. Elmondta, elesettségében mosdatta, fésülte, aztán segített kiválasztani a ruháját. Anyja ragaszkodott a gyászhoz, s hallani sem akart arról, hogy felvegye az alkalomra vásárolt meggyszínű kosztümjét, fehér csipkeblúzzal. Fekete ruhákat szedett ki a szekrényből. Csak nehezen értette meg, talpig feketében nem mehet a lánya esküvőjére, a tájékozatlanok igen furcsa következtetést vonnának le belőle. Zsuzsi végül sötétkék zsorzsettruhába öltöztette, púdert is tett az arcára, hogy valamennyire takarja a hosszú sírás nyomait. Hozzátette, anyja mindvégig olyan volt, mint riadtságában tehetetlen gyermek, megfájdította vele a szívét. A gondolatra a maga szíve is megfájdult. Sejtette, Lenkei nagypapa halála felidézte anyjában azt a veszteséget, amit gyermekként élt át azon a régi, rettenetes napon.
Anyja ott volt a házasságkötő teremben, de lélekben nem volt velük. Hagyta elvinni magát az ebédre is, ott is ordított róla a bánat. Hajni pici iker fiaihoz se ment oda, noha Andrással többször is meglátogatták őket Tóváron, annyira megszerette őket. Másokkal sem foglalkozott. Az ebéddel sem. András alig tudott belekönyörögni néhány falatot. Bizonyos volt benne, ha András nem karolja, dédelgeti, erősíti órákon át, még rosszabbra fordul az állapota.
Akkor már a többi meghívott is tudott a gyászesetről, s viszonylagos csendben folyt az étkezés, de mégis volt valami kedélyes hangulata. Miska bácsiék finomabbnál finomabb fogásokat sorakoztattak fel, a vendégek talán úgy gondolták, végtére is lakodalmi ebéden vannak, a finomságoknak szabad, és illik is örülni, s élvezettel kóstoltak meg mindent.
Három órára így is otthon voltak. Anyja mindjárt lefeküdt, de úgy tűnt, nyugtalanságában nem tudott pihenni addig, míg velük nem beszélt. Andrással behívatta őket magához. Könnyek között kérte, ne haragudjanak rá, nem akarta szomorítani, maga bajával elrontani szép napjukat, de nagyapja halála nagyon a szívére nehezedett. Úgy érzi, nagyanyjának szüksége van a közelségére. Ahogy a gyászt is együtt akarja megélni a Lenkei családdal. Andrással ezért úgy határoztak, reggel mégiscsak elutaznak. Giziék majd megértik, hogy nagymama mellett akar lenni. Most is az tetézi bánatát, hogy nem használta ki az eltelt időt, nagyapjával keveset volt együtt. Nagymamával több időt akar eltölteni. Ha alszik, akkor is. Majd ott ül mellette, s fogja a kezét, míg megteheti.
Sírt egy sort újra, s csak aztán folytatta, mikor kissé megnyugodott. Azt mondta, mivel megoldhatják, ott maradnak nála egy ideig. Így az elkövetkező mézeshetekben legalább ők is magukra maradhatnak, zavartalanabbul örülhetnek egymásnak.
Fájt a szíve az anyjáért. Más körülmények között megpróbálja lebeszélni az utazásról, de maga is érezte, anyjának András támogatása mellett legjobban nagymama közelségére van szüksége. S, mi tagadás, miattuk is ez volt az elfogadhatóbb helyzet.
Később Andrással is volt megbeszélnivalójuk. Kölcsönösen megbízták egymást tennivalókkal. Zolinak papírokat, s szóbeli üzenetet kellett vinni a tóvári faüzembe, Andrásnak komoly érdekeltsége volt ott. Zolinak be kellett fejeznie a kispadlás cserepezését, amit András már elkezdett, s a váltakozó időjárás miatt a befejezést nem akarta hetekig halasztani.
Ők a menyasszonyi öltözet mielőbbi visszavitelével bízták meg. Békés megye ugyan messzebb esett a fővárostól, mint a dunántúli Ácsfa, de Andrásnak több ideje volt rá, mint nekik. Bár, ahogy Andrást ismerték, a Lenkei házban is talál majd magának tennivalót.
A délutánt kettesben szerették volna eltölteni, noha még nem zárhatták magukra az ajtót. Anyjáéknak az utazás előtt bármikor eszükbe juthatott újabb megbízatás, ahogy eszükbe is jutott. Anyja rövid pihenés után hozzáfogott a csomagoláshoz, s először a bőröndért kopogtatott be, aztán egy cédulával, a cipőjét kell majd elhozni a susztertől. Alig ment ki, András köhécselt ajtójuk előtt, kihívta Zolit az udvarra, az ereszcsatornával volt valami gondja. Utána megint anyja jött, levelet küldött Icának zárt borítékban azzal a szigorú üzenettel, Ica mielőtt bármit szólna bárkinek a reggeli vitával kapcsolatosan, olvassa el a levelet, s Erzsinek is mondja el a tartalmát. Hozzátette, kérését vegyék nagyon komolyan, mert különben megbántódik.
Csodálkozott a különös üzeneten. Nem bánta volna, ha tudja, mi áll a levélben, de eszébe sem jutott felbontani. Mindig tiszteletben tartották egymás levelezését. Nem ért rá a témán töprengeni, mert Zoli nem hagyta. Folyton a nyomában volt. Míg csomagolta a menyasszonyi ruhát a kabátkával, Zoli hol a vállát, hol a nyakát csókolta. Kezének is többet engedett meg, mint addig, de inkább nyugtalan volt, mintsem jókedvűen várakozó.
Zoli egy idő után panaszkodásba kezdett. Mérgelődőn mondta, amit Andrásék művelnek az színtiszta emberkínzás. Úgy viselkednek, mint akik már elfelejtették, hogy februárban hasonló cipőben jártak. Nekik persze könnyű volt. Amint Lenkei papáék elmentek, a többi vendéget rájuk hagyták. Bevágták magukat a kocsiba, s irány az előkészített, jól befűtött balatoni villa.
Két héten át nem láttak egymáson kívül más embert. Kiélvezhették a boldog együttlét minden pillanatát. Azóta is sokat vannak együtt. Marinak nem kell reggelente munkába menni. András is úgy ossza be az idejét, ahogy akarja. Míg nekik hétfőn már dolgozni kell. Esténként későn fog hazavetődni, még a hétvégék sem lesznek mindig az övék. Kivéve ezt a rövid hétvégét, de ebből is elvesznek egy egész délutánt. Nem csoda, ha fogy a türelme, hiszen már félőrült a vágytól, de nem meri karjaiba ölelni, nem meri igazán megcsókolni, mert akkor biztosan felkapja, s nem áll meg vele az ágyig, akár zárva van az ajtó, akár nincs. Lehet, hogy mindjárt meg is teszi, s mondjanak Andrásék aztán, amit akarnak. Számára a világ már amúgy sem létezik kettőjükön kívül.
Komolyan kellett attól tartani, hogy csakugyan megteszi. Nem csak a lehelete volt forró, száján, kezén is érezte, hogy szinte sütött a teste, valóságos lázban égett.
Beszél anyjáékkal, ha több bátorság van benne. Nem a neheztelésüktől tartott. Zoli közeli ölelésétől félt. Elméletileg tudta, mi történik majd köztük, de még végiggondolni sem merte.
Sötétedett már, mire anyjáék eljutottak a búcsú gondolatáig, s bekopogtattak. Anyja azt mondta, köszönjenek el most, reggel korán indulnak, nem akarják felzavarni őket. Zoli szemén látta, nem is ajánlja. Nem csodálkozik, ha ki is mondja, amilyen feszült volt már akkor
Anyja aztán azzal folytatta:
- Giziékkel elfogadtatjuk a döntéseteket. Nevetekben megígérjük, hogy ősszel megtartjátok az egyházi esküvőt náluk, ahogy most lett volna. Andrással bemegyünk az ottani plébániára, megbeszéljük a plébános úrral is... Zoli, beszélünk édesapáddal is. Nevedben megértését kérjük. Akkor talán nem veszi nagyon zokon, hogy nélküle házasodtatok össze. Készüljetek rá, Lenkéék éles nyelvét így sem kerülhetitek el. A temetés napján hagyjatok rájuk mindent, bármit mondanak, ne legyen háborúzás. A temetés időpontjáról időben értesítünk benneteket. Bálintnak telefonálunk, elszalad az üzenettel.
Ezzel volt egy kis gond. Mondták mindjárt. Tasi Bálint nem volt az esküvőjükön, az ebéden sem. Hajnitól hallották, valami ügyben hirtelen elutazott. Mi tagadás, fájlalta. Valamikor úgy gondolták, életük fontos eseményein mindig ott lesznek egymás közelében. Megmaradt baráti kapcsolatukban elvárta volna, hogy élete nagy napján ne utazzon el, bármilyen fontos teendője akadt.
Bálint szüleivel pedig nem voltak olyan viszonyban, hogy bármilyen szívességre kérhessék őket. Végül úgy döntöttek, anyjáék felhívják majd az iskolában, megpróbálják valamelyik szünetben elérni. Ha nem sikerül, táviratot küldenek a temetés időpontjáról.
Anyja hirtelen elpityeredett, s úgy mondta:
- Nem gondoltam volna, hogy annyira erőt vehet rajtam a bánat, hogy nem tudok másra figyelni. Talán az a gyógyszer is oka volt, amit Zsuzsink erővel beadott. Az esküvői szertartásra is csak homályosan emlékszem, az ebédre is alig. Nem tudom, kik voltak ott, Miskáék mit tettek az asztalra. Legjobban az bánt, hogy nem vagytok előttem. Nem tudom, hogy milyen menyasszony voltál, kislányom!
Felsírt, mint akibe belemart a bánat. András sietve nyugtatta, készültek fényképek, látni fogja őket. Zoli türelmetlenségében szinte topogott, siettetnie kellett a búcsúzást. Mielőtt anyjáék kimentek, anyja tétovázott néhány pillanatig, mint aki menne is, nem is, aztán hozzálépett, két tenyere közé fogta arcát, ahogy kiskorában, ha valami miatt vigasztalni, vagy bátorítani akarta, egészen közel hajolt, s suttogva mondta:
- Ne félj, Esztikém, csak eleiben rossz. Aztán már jobb lesz. Sokkal jobb.
Nem tudta olyan halkan mondani, hogy kettőjük között maradjon. A férfiak összemosolyogva nyugtázták a hallottakat.
András megropogtatta Zoli vállát, miközben neki is volt mondandója.
- Minden jót, fiam!... És, csak ügyesen!
Zoli nem vette zokon, éppen ellenkezőleg. Jókedvűen felelte, azon lesz, abban biztos lehet.
Amint anyjáék kimentek, Zoli azonnal rázárta az ajtót. Aztán megfordult. Sohasem fogja elfelejteni a tekintetét. Első gondolata az volt, éhes tigris nézhet ilyen kedvtelve a sarokba szorított báránykára. Tovább nem tudta gondolni, mert Zoli mozdult, s a következő pillanatban már az ágyon voltak.
