Titkok és tévedések
X/8
Ácsfán mozgalmasan indult a hétfő. Korán reggel a vasárnapi történéseket tárgyalták úton-útfélen. Ahol két asszony összeállt, ott a kísértet volt a téma, vagy a litánia. Nevezetes litánia volt. A plébános engedélyével Eszter véget vetett a kísértethistóriának. A litánián felállt, s hangosan, hogy mindenki értse, azt mondta, anyja nem találkozott kísértettel, apja emléke zaklatta fel. Onnan volt a sápadtsága, szótlan sietése, amit aztán néhányan félremagyaráztak.
Az ácsfaiak még meg sem tárgyalhatták kedvükre az eseményt, mikor újabb szenzáció híre járta be a falut. A plébános úr vendége eltűnt. Vasárnap délután elment sétálni, azóta nem került elő.
Sokan tudtak arról, hogy Balla, a plébánossal, s néhány emberrel fél éjszaka kereste, tűvé tették érte az egész határt, de hiába. Többek szerint felesleges volt a határba kutakodni, mert az bizony betévedt az erdőbe. Valahogy rátalált a valamirevaló ösvényre, mert a vaktyúk is talál szemet, s beljebb kóborolt. Mikor kifelé indult volna, útját állta a tüskés szeder. Kereshette sötétedésig a kivezető ösvényt. Sötétedés után onnan pedig az sem tud kijönni, aki gyakran járja az erdőt. Hát még egy ilyen családfakutató! Ugyanis híre ment, hogy a plébános ezt mondta Ballának, mikor bejelentette az eltűnését, s a segítségét kérte.
Az eltűnés komoly dolog. Az érdeklődést, kíváncsiságot felváltotta a részvét. Kezdtek úgy aggódni érte, mintha közülük való volna. A tanácsháza előtt gyülekeztek néhányan. Most már nemcsak asszonyok, hanem idősebb férfiak is voltak, kinek a munkája megengedte, s mintha hirtelen belátták volna, maguk között a falu hanyagságáról beszéltek. Az volt az általános vélemény, hogy a tüskés szedernek már régen útját kellett volna állni, s nem hagyni, hogy uralja az erdőt. A homoki erdő tisztázatlan tulajdon volt. Az erdészetnek nem volt érdeke a rendezés, mindössze két hektárról volt szó, s a szövetkezeti szántóföldek miatt nehéz volt megközelíteni. A szövetkezet sem akarta a nyakába venni, haszon nélkül nem akart gondot. A falunak sem állt érdekében forszírozni a dolgot a vadnyulak miatt. Nem csak az egyszerű ácsfai polgár szerette a nyúlpecsenyét, jó foghagymásan, füstölt szalonnával megspékelve, vagy vadasan elkészítve. Előfordult tekintélyesebb asztalokon is. Mindig csak a portára betévedt nyúl formájában, ahogy az érintettek állították, ha jókedvükben valamiképpen elszólták magukat a fenséges étekről.
Falubeli rossznyelvek szerint, Balla se Burkus kutyájával etette meg az elkobzott nyulakat. Burkus miatt aligha állt volna lesben annyit az erdőszélen, hogy némely erdőjárónak zsákmányostól sötétedésig a szélső fák mögött kellett rostokolni, míg a rend őre megunta a strázsálást. Nem kutatja olyan szorgalmasan az autók csomagtartóját sem, vagy a szövetkezet teherautóinak vezetőfülkéjét a majorságból jövet-menet.
A dűlő út az erdő oldalában, a szántások mellet vezetett, s hogy hogysem, gyakran került fejbekólintott nyúl a sofőrülés alá, amit aztán Balla intézkedés címén magával vitt.
Most is igyekezett a helyzet magaslatán állni. Mindjárt reggel beszélt a betegeskedő tanácselnökkel, akit felettesei jóindulata, s a falu tisztelete tartott a helyén közeli nyugdíjazásáig. Előtte jó tanítójuk volt három évtizedeken át, idő előtt nem akartak megválni tőle. Ballával megbeszélték, hogy sürgős segítséget kérnek a járási erdészettől, s a tóvári rendőrkapitányságtól.
Éppen delet harangoztak, mikor megérkezett négy erdész néhány munkással, majd szakértőn utat tőrnek a tüskés szedertől beszőtt aljzatban, s két járőrautó, kutyás rendőrökkel, hogy eredményesebben kutathassanak a bajba jutott ember után. Akkor már senkiben sem volt kétség afelől, hogy az idegent baj érte. Jöttek a szövetkezetből is önkéntesek, akik valamennyire ismerték az erdőt, köztük volt Ica ura is. Amint az erdei munkások nagy vesződség árán utat nyitottak a fák között, a többiek négy csoportba rendeződve megkezdték a módszeres kutatás. Alig telt bele egy óra, mikor szirénázó mentőautó száguldott végig a falu főutcáján az erdő széléig. A fél falu kint volt az erdőszélen, a plébános maga is. Látták, hogy a megkerült embert hordágyon hozzák ki a fák közül. Döbbenten nézték, hogy csatakos a vértől egyik lába szára, hiányzott róla a nadrágszár. A mentősök sietve betették a mentőautóba, s igyekeztek bekötni az infúziót. Addig a rend őrei a plébánost odaengedték egy percre, beszélt néhány szót a sérülttel, a mentőorvossal, majd a mentőautó szirénázva elrobogott.
A plébános néhány percig Ballával beszélgetett, közben erősen csóválta a fejét. Amint elköszöntek, körbevették az emberek, s kérdezték a történtek felől. Nem örültek annak, amit mondott.
- Több baj is van egyszerre! Vendégem súlyos állapotban van. Még tegnap belelépett egy leásott csapdába, ami eltörte a lábát. Csúnya, nyílt törése van, sok vért vesztett. De mi is bajban vagyunk. A rendőrök szerint máris vizsgálat indul a csapdák miatt, aminek többéves börtönbüntetés is lehet a vége. Most már nem holmi szabálytalanságról van szó, hanem életveszélyt okozó, nyereségvágyból elkövetett, súlyos testi sértésről.
Ica ezzel a hírrel rohant Mariékhoz, sírva nyitotta be az ajtót, mert az ura is érintett volt. Elbeszélte az erdőszélen történteket, maga is az aggódók között volt, aztán jajveszékelt újra.
- Mi lesz velünk, ha rosszakaróink Janira fogják a hurkos, tőrös, és leásott csapdákat is, mikor nekünk csak fektetett, csapóajtós, ketreces csapdánk volt, ami sérülés nélkül fogja meg a nyulat. A rendőrök Janit így is elsők között rendelték be kihallgatásra a járási kapitányságra, mert gyanúsan tájékozott volt az erdőben. Pedig csak segíteni akart a rendőröknek.
Mari maga elé suttogta:
- Nem ezt akartam. Én csak azt kívántam, hogy Isten mielőbb vigye el innen.
Ica megrökönyödött.
- Janimat?! – kérdezte már-már megbántódva.
Eszter sietve felelt anyja helyett, mert sejtette, nem ad majd kielégítő választ, annyira lefoglalta a hír. Ha Mari még azt is tudta volna, amit nem tudott! Eszter a litánia előtt hosszan beszélgetett a plébánossal. Az idegen valóban rokon volt, apja egyetlen unokatestvére, apáik voltak testvérek. Nógrádi Andrásnak hívták. Pár esztendővel volt fiatalabb néhai unokabátyjánál. Elmondta, amíg Laci otthon volt a szülőknél, közel álltak egymáshoz, együtt nőttek fel, édestestvérnek tekintették egymást. Arról sem hallgatott, hogy ő volt a megajándékozott örökös. Gyakran eszébe jutott unokabátyja özvegye, árvája, s bántotta a lelkiismeret. Már régen elhatározta, hogy megkeresi őket, s segít, ha szükség van rá, de addig nem léphetett, míg Laci szülei éltek. Ha öreg Nógrádiék megsejtik, hogy mit forgat a fejében, megátalkodott haragjukban visszavonják az ajándékozást. Tavaly nyáron jöhetett volna először, de akkor vált el, sok hercehurcával járt.
A plébános részletesen elmondta aztán Nógrádi András történetét. Hosszan beszélt András hányatott életéről, melyből kiderült, hogy becsületes, dolgos életet élt, s sok éves " ingyen " munkáért kapta az örökséget. Öreg Nógrádi értette a módját, hogy használja ki saját testvérét, s annak fiát. András néhány éve szabadulni akart a beígért örökség ellenére is, s elkövette élete legnagyobb baklövését. Feleségül vett egy jómódú özvegyet, s az asszonyról hamarosan kiderült, hogy elképesztőn pénzéhes, s ebből adódóan embertelenül fösvény. Hamarosan pokollá vált a házasságuk. András a szülei halála után hazaköltözött a szülői házba, s tette tovább a dolgát öreg Nógrádiék körül. Érettebb ésszel belátta, csak így térülhet meg a hosszú éveken át végzett munka. Öreg Nógrádiék halála után eladott mindent, s elhatározta, felkeresi unokabátyja családját.
Eszter a litánia után visszament Hajnihoz, s elmesélte a Nógrádi család történetét. Együtt könnyezték meg apja fiatalon tragédiába fordult sorsát. Anyjával egyelőre nem osztotta meg értesüléseit, nem akarta felzaklatni még jobban. Helyette nyugodt lélekkel állíthatta, hogy nem találkozott az idegennel. Icát sem avatta be, hogy meggyőzze, arról beszélt, talán rokon az idegen, s anyját annyira megviselte a temetői találkozás, hogy nem bánná, ha az ember mihamarabb elmenne Ácsfáról. Míg beszélt, szeme sarkából anyját figyelte. Anyja az ujjait tördelte, s látszott az arcán, úgy elmerült gondolataiban, hogy talán azt sem hallotta, amit Icával beszéltek. A sokknak tudta be, de ezúttal tévedésben volt. Mari nyugtalansága önvádból, aggodalomból, s felismerésből fakadt. Litánia után a temetőcsősz felesége elhozta a táskáját. Beszélt a temető előtt kialakult helyzetről, hogy a butábbja vasvillát emlegetett, s az ura megtalálta hátul a megbontott kerítést. Mari önmagát okolta. Ha akkor másképpen viselkedik, az a szegény ember nem kényszerül menekülésre, nem szenved súlyos sérülést, amiből talán fel sem épül.
Csodálatos a lélek! Mari huszonnégy éven át fiatalon elvesztett párja boldogtalan emlékével élt együtt. Ragaszkodott az emlékeihez, s nem keresett vigaszt. A lélek tudja, hogy ez a boldogtalan állapot idegen az élettől. Mari érzései megfordultak a szerencsétlenül járt ember iránt, s a megrázó élmény háttérbe szorult. Helyette eszébe jutott, hogy mennyire igyekezett megnyugtatni, s kedves aggodalommal közeledett felé. Özvegysége alatt először dobbant meg a szíve arra a gondolatra, hogy mellette igen helyes férfi, s nem csak a kedves vonások miatt. Személyében is az.
Lenkei Vali arra tanította volna lányát, hogy az olyan vonzó férfit, akit szeretetre méltón kedvesnek talál, sármőrnek nevezze. Talán azt is mondta volna, hogy bármennyire igyekezett elhitetni önmagával, asszonyléte nem szállt sírba húszévesen, mert az teljesen idegen volna az élettől.
Mari mit sem tudott a francia szó értelméről, s nem elemezte a lelkében végbemenő változásokat sem. Egyet viszont biztosan tudott, már nem akarta, hogy az idegent az Isten örökre elvigye Ácsfáról.
X/9
Eszter másnap a kora reggeli busszal beutazott Tóvárra. Anyja egyetértésével tette, noha Mari még akkor sem tudta, hogy valóban rokonról van szó. De úgy gondolta, a történtek után meg kell kérdezniük, miben segíthetnek. (Még nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy maga kérdezze meg.) Csomagolt néhány szelet almás lepényt, hogy lánya ne menjen üres kézzel a kórházba. Eszter együtt utazott Hajnival, s mivel rajtuk kívül még húsz ácsfai volt a buszon, halk beszélgetésben tárgyalták meg újra a történteket. Hajni helyeselte a kórházi látogatást.
- Megérdemli, hogy törődjetek vele. Tisztelendő úr szavai után azt kell mondanom, nagyon rendes fazon. Gondolt rátok a vagyonból, segíteni akart. Általában nem szokott lelkifurdalása lenni annak, aki így kerül birtokon belűre, s akkor sem hajlandó segíteni a kimaradt örökösön, ha az rendkívül nehéz helyzetben van. Említettem már, életében az ember annak ajándékoz, akinek akar. Megajándékozottat a törvény semmire sem kötelezi a leszármazókkal szemben. Ezért Nógrádi András hozzáállását nagyra értékelem… Egyre jobban tetszik nekem ez a fazon! Kerítőkém, mit is kérdeztél vasárnap vele kapcsolatban ? - kérdezte már nevetve. Eszter vele nevetett, noha egy pillanatig se hitte, hogy Hajni komolyan beszél.
Mivel a korai busszal mentek, Hajninak is volt ideje, s reggelit vásároltak, hogy Hajni irodájában közösen elfogyasszák. Bevásárlás közben újabb nevetésre nyílt alkalmuk egy huszonéves fiatalember jóvoltából. A fiú reggelifélét vásárolt, talán több személyre, s néhány egyebet, de nem vitt magával táskát. Az sem jutott eszébe, hogy a pénztárnál vegyen. A kosárból előttük szedte ki a csomagolt sajtokat, felvágottakat, dobozos májkrémeket, sorra felrakta könyékben behajlított karjára, mint a bravúros pincér a tányérokat. Nem siettek kipakolni a maguk kosarából, hogy minél tovább élvezhessék ügyködését. Már emeletesen pakolt a karjára, kapkodott hol ehhez, hol ahhoz, mert vészesen billegett az egész. Amint egyensúlyba hozta, kimarkolt a kosárból néhány apróbb dolgot, fogkrémet, dezodort, borotvahabot, megtelt vele a másik keze is, s a kosárban maradt kiflikkel teli nejlonzacskót a szájával emelte ki, ott is tartotta, így indult a kijárat felé. Követték maguk is, s pukkadoztak a visszafojtott nevetéstől. Eszter közben megszánta, megelőzte, kitárta előtte az ajtót, s megkérdezte, segíthetnek-e.
- Köszönöm, de menni fog egyedül is! Csak a parkolóig viszem. - mondta a fiú magabiztosan a kiflis zacskó sarkát szorongató szájjal.
Az események rácáfoltak. Amint kijutott az ajtón, három kisebb csomag lepotyogott a behajlított karjáról. Megállt, s tanácstalanul nézett le a betonjárdára. Eszternek eszébe jutott, hogy van egy üres nejlontáska nála. Elővette, s tanító szándékkal egyenként dobta be a táskába mindazt, amit a fiú karjáról leszedett, közben mosolyogva nézett a szemébe, s szertelen, vidám kedvében azt gondolta – „ Kár, hogy ennyire béna vagy, szegénykém, mert csuda szépek a szemeid! „
A fiú valóban helyes volt. Termetre magasabb Eszternél, s ha idősebb is, eséllyel indulhatott volna nála, kedvezőbb körülmények között. A lányok akkor már nem titkolták jókedvüket. Nevetés közben szedték fel a földre potyogott csomagocskákat. Némelyik kinyílt, szépen elrendezték, s a táskába potyogtatták a többi után. Hajni kihúzta a fiú szájában tartott zacskót, gondosan elhelyezte azt is a táskában, s nevető hangon mondta :
- Így talán valóban menni fog, de azért ne kiabáljuk el, van még pár lépés a parkolóig.
A fiatalember hagyta, hogy mindezt tegyék, szemein látszott, hogy élvezte a dolgot, s a helyzethez illő módon köszönte meg.
- Bestiák!- mondta nevetve.
A lányok is nevettek, de nem foglalkoztak vele tovább, mint akiket csak ennyiben érdekelt a dolog. Vidám léptekkel tovalejtettek. A fiú egy ideig a tekintetével követte őket, aztán Hajninak majdnem igaza lett, mielőtt elérte a parkolót, nagyot botlott a járdaszigetnél, alig tudta visszanyerni egyensúlyát.
Eszter nem gondolta volna, hogy hamarosan újra látja. Reggeli után Hajninál maradt még egy ideig, majd ráérősen, sétálva indult a kórházba. Volt még ideje, látogatás csak tíz órától volt. Séta közben a rokon körül jártak a gondolatai. Hogy fogadja majd. Remélhetőleg nem őket okolja sérülése miatt. Látogatását sem érti félre, mivel nem hallgathatja el, hogy beszélt a plébános úrral. Abból sejti majd, hogy tud segítő szándékáról is. Nagyon remélte, nem gondolja, hogy anyagi érdek vitte betegágyához, mert az nagyon kellemetlen volna.
Mire végiggondolta, már a kórház utcájában járt. A járdán ment az épület felé, mikor nagy sebességgel befordult egy kocsi az utcába. A vezető nem tudta rendesen bevenni a kanyart, s egy darabon felszaladt a járdára. Elüti, ha idejében nem ugrik félre. Nem akart hinni a szemének, a fiú ült a volánnál. Most nem volt nevetnivaló kedve. Elhatározta, hogy alaposan megmondja a magáét, mert aki ennyire béna, ilyen ügyefogyott, ordítóan balfék, az jobban teszi, ha reggelente az ágyában marad.
Megvárta míg beállt a parkolóba, s amint kiszállt, elindult felé, de szóhoz már nem jutott. A fiú feltartott kezekkel elébe kiáltott.
- Igazad van, mindenben igazad van! Bocsánatot kérek! Azért is, hogy a boltban sem álltam a helyzet magaslatán. Mentségem, hogy tegnap reggel óta szinte egyfolytában vezetek. Pestről lementem Eger mellé, anyáméknál felpakoltam a kisteherautóra az árút, vittem Miskolcra, onnan le Gyulára, majd Szegedre, aztán vissza anyámékhoz. Letettem a kisteherautót, átültem a kocsimba, éjjel háromkor értem vissza Pestre. Kell a mellékes, oktatóként nem fizetnek túl. Ha időm engedi, gyakran vállalok két-háromnapos körutakat is, de mindig tudok közte pár órát aludni. Most, amint beléptem a lakásba, jött anyám telefonja, hogy k. apámat autóbaleset érte a Dunántúlon, a tóvári kórházba vitték, sérülése súlyos, de szerencsére nem életveszélyes. Viszont semmi sincs nála, amire feltétlenül szüksége van a kórházban, induljak azonnal.
Egy szuszra mondta el mindezt, s az adott szituációban furcsán hangzott szájából a magányos k. az apja említésekor. Eszter a közismert módon értelmezte. Nem gondolt arra, hogy a fiatalember esetében más jelentése is lehet. Védekezése viszont arra késztette, hogy fogja vissza az indulatát, s csak annyit mondott :
-Ha így ülsz volán mögé, mások mellett, magad életét is kockáztatod!
-Igyekszem elkerülni, de most nem tehettem mást... – mondta, s kezdte kiszedegetni a kocsiból a különböző méretű csomagokat. Közben folytatta- Köntöstől a papucsig, mindent vennem kellett, nem beszélve az ennivalóról. Anyám nem tud jönni, köti a vállalkozás. Nekem még ma vissza kell mennem Pestre. Reggel indulok az NDK-ba. Féléves ösztöndíjat kaptam egy okosító tanfolyamra. De, ezt a sok mindent hogyan fogom felvinni a balesetire, arról halvány fogalmam sincs!
Eszter mégiscsak elnevette magát.
- Segítek, ha összepakolhatom kicsit!
- Parancsolj, tiéd a pálya!
Eszter a sok kisebb csomagból három nagyobbat készített ügyesen, s egyet magához vett.
-Ezt viszem! Én is a balesetire megyek. Vasárnap behozták az egyik rokonomat, őt látogatom – mondta, s elindultak együtt a főbejárat felé, pár lépés után megszólalt újra- Aludnod kellene valamennyit, mielőtt visszaindulsz Pestre.
-Tündér vagy, hogy gondolsz rá. Majd félreállok valahol egy-két órára.
Eszter évődőn nevetett.
-Tündér ? Nem inkább bestia ?
A fiatalember elmosolyodott. Eszter nem először állapította meg magában, hogy igen kellemes a mosolya.
- Reggel azok voltatok, mert mulattatok rajtam, de tündérien tettétek!- mondta, s kis hallgatás után megkérdezte- Mindketten az ügyvédi irodában dolgoztok?
Eszter szeme kikerekedett.
- Honnan veszed ?
- Nem látszik rajtam, hogy tudok olvasni ?- kérdezte palástoló nevetéssel.
Eszter csóválta a fejét.
- Követtél minket. Ahelyett, hogy most is félreálltál volna, s alszol egy kicsit.
- Akkor nem tudom meg, hogy félév múlva hol keresselek. Szeretnélek újra látni. Közelebbről is megismerni, ha szabad.
Eszternek jólestek a szavai. Bénának sem tartotta már, csak holtfáradtnak, aki gyakran túlhajtja magát. A fiú várta a választ. Eszter azon tépelődött, mit feleljen, mert ez nem egy helybeli, vagy környékben lakó srác, aki randit kér, s könnyedén felelheti, hogy majd összefutnak valamikor, s meglátják a többit. Messziről akar visszajönni hozzá nem titkolt céllal. S, helyesebb fazon, ahogy Hajni mondaná, mint eddig bármelyik próbálkozó. Csak azt a „ k. apámat „ ne mondta volna abban a szituációban. Bármilyen az ember apja, ha súlyosan megsérül, nem mond rá ilyet, ha rendben van a jelleme.
Elvetni sem tudta a lehetőséget. Közben felértek az osztályra. Mindössze egy-két perce volt a döntésre. Váratlan helyzet megnyújtotta az időt. A folyosón nagy volt a forgalom. Fehér köpenyesek siettek a négyes kórterembe, vagy onnan jöttek ki gondterhelt arccal. Eszter nyugtalan lett. Hajni megérdeklődte telefonon, hol találja Nógrádi Andrást, s éppen ezt a kórtermet mondták. A fiúnak említette már, hogy ott van a rokona. S, milyenek a véletlenek. A fiú is éppen a négyes kórterembe tartott. Azt mondta, reggel már járt ott, felvette a rendelést. Most látszott rajta is a nyugtalanság, s merészen benyitott a kórterembe. Egy nővér útját állta.
- Nem lehet bejönni, az egyik beteg életéért küzdenek az orvosok. Jöjjenek vissza egy óra múlva!…- mondta, s valósággal kinyomta az ajtón. A fiú Eszterhez fordult.
- Sikerült bekukkantanom, nálunk minden rendben! Idősebb ember ágyát állják körül. Érdekelt lehetsz?
Eszter fellélegzett.
-Ha idősebb, akkor nem. Középkorú a rokonom.
- Örülök, hogy nem vagy érintett. Annak is, hogy kaptunk még egy kis időt. Tüntessük el a csomagokat, és menjünk le …- indítványozta, s máris kinyitotta a folyosón lévő, kulcsos szekrények egyikét, az üres szekrénybe betette a három csomagot, mint akinek engedélye van rá, s zsebre vágta a kulcsot.
- Ügyes!- mondta Eszter elismerőn. Lementek együtt az udvarra. Amint kiértek az ajtón, megkérdezte – Pesten tanítasz ?
- Csak oktatok! Nincs pedagógus diplomám. Eredetileg borász vagyok. De érdekelt a gépszerelő szakma is. Jelenleg mezőgazdasági gépek szerelését oktatom. Foglalkozom mással is. Például, tudok olyan pici hordót készíteni, ami elférne a tenyeredben. Légy szíves, mutasd a tenyeredet!
Eszter nem engedelmeskedett.
- Nem kell belerajzolnod, nélküle is el tudom képzelni!- mondta nevetve.
A fiú elnézőn mosolygott.
- Más szándékom volt. Egészen ártatlan. Ezt a csokit akartam beletenni. Elfogadod ?
Eszter zavarba jött. Szóval nem felelt, csak bólintott. Elvette a csokoládét, s megköszönte. Vállán lévő vászontáskába tette vigyázva, hogy a becsomagolt almás lepényt össze ne tőrje.
